Előző, diszkriminációról szóló bejegyzésem kiverte a biztosítékot sok munkaadónál és álláskeresőnél ellentétes irányban. Visszatérek majd néhány nap múlva hasonló esélyegyenlőségi kérdéshez, mert többen írták: a gyermekre vonatkozó állásinterjús kérdések is megérnének egy posztot, sztorikat is kaptam adalékként.

Megteszem, de szeretném ennek a blognak a tanácsadó jellegét is megőrizni, így most hadd válaszoljak egy pályakezdés előtt álló fiatal, Gergely kérdésére. Nagyjából így foglalható össze levele: Vannak-e abszolút „jó” válaszok az állásinterjún feltett kérdésekre. Érdemes-e betanult válaszokkal készülni? Íme Gergely általam kissé rövidített levele.

„Tisztelt Zoltán! Az interneten böngészve a munkaadók, de inkább csak a HR-esek mindig ugyanazokat a kérdéseket teszik fel. Eddig még nem voltam állásinterjún, úgyhogy saját tapasztalatot nem tudok ehhez hozzákapcsolni. Mi a megfelelő válasz a feltett kérdésekre? Ahogy olvasgattam az adható válaszokat, nekem az derült ki az egészből, hogy csak egy helyes válasz létezik a kérdések többségére.

Most ha a HR-esek tudják, hogy mi a helyes válasz, mivel így szűrik a munkavállalókat, ha megtanulom a kidolgozott válaszokat, akkor akármilyen tudatlan bekerülhet a multikhoz az en felfogásom szerint. Jó, tudom, írjam át a saját személyiségemre a válaszokat, de nem ezt akarom kérdezni. Mi a jó? Pont a sablont tanuljam meg vagy legyek egy kicsit kreatív, de ezzel lehet, magam alatt vágom a fát a HR-esek szemében, mert még ezt a 40 választ se képes megtanulni? – gondolja.

Es a mimika és a gesztikuláció milyen mélyen ágyazódik be a HR képzésbe, mert akkor ennek is utánanézek, mi mutat magabiztosságot, meg hasonlók.”

Kedves Gergely! Csak az ön érdekében fogalmazok kicsit sarkosabban. Felejtse el azokat a cikkeket, amelyek megmondják a tutit, mit kell az állásinterjús kérdésekre válaszolni. Ilyen nincs, minden helyzet-, munkakör- és személyiségfüggő. Inkább próbálja megragadni ennek a műfajnak a lényegét. Ha sikerül, akkor önmaga fogalmazza majd meg a legjobb mondatokat és azok hatnak majd igazán hitelesen.

Az állásinterjú ugyanis egy vásár illetve értékesítési helyzet. Ön szeretné eladni magát és szaktudását, a munkaadó (HR-es) pedig szeretné az adott munkakörre legalkalmasabb pályázót megszerezni, és a munkaadó meg akar győződni, hogy a pályázó az-e, aminek mutatja magát. Ennek megfelelően álláskeresőként önmagát adja, abból is a legjobbat. Talán hölgyeknél jobban ül a hasonlat, még ha itt átvitt értelemben is értem: az állásinterjún „kisminkelve” kell személyét megmutatnia. Ha akarja az állást, akkor mutasson lelkesedést, felkészültséget, kíváncsiságot, mindezt természetesen. És egyébként is, egy rutinos HR-es azonnal „leveszi” a bemagolt mondatokat. Egy-egy belekérdezés után pedig azonnal látszik a valós arca. Ön venne valamit olyan értékesítőtől, aki sablonszöveggel próbálja meggyőzni?

Mimika, gesztikuláció. Lehet ezzel manipulálni, de nagyfokú tapasztalat és minimum színészvéna szükséges. Inkább néhány alapvető tényezőre figyeljen (legyen szemkontaktus, határozott kézfogás, „mosolygós” hozzáállás), ennyi elegendő.

Amire lehet (és kell is) készülni, azok inkább a kérdések, amelyeket feltehetnek.

Kérem, ne vegye ezeket a mondatokat kioktatásnak. Nem ön a hibás, hanem azok, akik úgy gondolják és írják, vannak tuti, mindenható válaszok. Remélem, ezzel némileg továbbsegítettem. Ha esetleg HR-es szakavatottaknak van még tanácsa, kérem, írják meg kommentbe.