Szombaton nemzetközi állásbörze Budapesten


Október 22-én szombaton hatodik alkalommal tartják meg az Európai Foglalkoztatási Szolgálat (EURES) külföldi munkát népszerűsítő állásbörzéjét. Most 26 európai munkáltató / munkaerőközvetítő jön el és 19 uniós tagország EURES-tanácsadójával lehet találkozni. Kinek hasznos a rendezvény? Mi várható tőle? Egy kis szubjektív útravaló…

Jól ismerem a rendezvényt, amely ha jól emlékszem 2007-ben kezdődött. Akkor egy pénteki napon még egy esztergomi „kihelyezett börzét” is tartottak, majd szombaton a budapesti Benczúr Házban folytatták. Ezt követően néhány éven át a Magyar Telekom székház aulájába költöztek, míg idén tavasszal már a Corvin Bevásárlóközpontba invitálták a Nyugatra vágyókat. Idén áprilisban az osztrák és a német álláspiaci nyitás tette forróvá a témát.

Annyit leszögezek, nekem tetszik a rendezvény. Szeretem azt, hogy sok ország képviselőivel lehet találkozni, hogy minden előadó hozza a maga kultúráját, hogy színes kavalkád az állásfórum. Persze ez a saját újságírói szempontom. Én nem keresek külföldön munkát, nem akarom nyugati egzisztenciateremtésemet megalapozni, csupán szívom magamba az információt, az impulzusokat, amit aztán szintetizálva írásokban, riportokban továbbadok Kedves Olvasóimnak.

Kinek is szól?

Mivel a legtöbb állásbörze úgy hirdeti magát, hogy itt aztán mindenkinek terem babér, aztán a helyszínre érkezve a látogatók nagy része zavartan kering a standok között, érdemes pontosabban definiálni, kinek is szól ez a rendezvény, mi is hozható ki belőle.

Tanácsos az állásbörze oldalán az állásokat és a kiállító cégek listáját is átböngészni. Utóbbi nehezebb, ugyanis ezeknek a cégeknek a nagy részéről még nem hallottam (alaposabban megnézve nagy részük munkaerő-közvetítő, tehát nem saját állományba keresnek munkaerőt, hanem megbízóiknak közvetítik tovább a jelentkezőket).

Ha ezt megtettük, akkor a következő szakmák képviselői számára lehet érdekes a karrierfórum:

- Diplomások közül mérnököket és informatikusokat keresnek a cégek.
- A szakmunkások közül az építőiparban (például: asztalos, hegesztő) és a vendéglátóiparban (pincér, szakács) dolgozóknak szólnak állások.
- Máltán takarítói munkát ajánlanak, Angliába idősgondozókra vadászik egy ügynökség.

E felsorolásban számomra semmi meglepetés, ezek a klasszikus nyugat-európai hiányszakmák. Talán még az orvos és a diplomás ápoló hiányzik a felsorolásból. Így azt javaslom, aki ezeken a területeken helyezkedne el, neki érdemes kilátogatni, hiszen neki szólnak állásajánlatok.

Mi van, ha nincs állásajánlat?

Mit tegyenek azok, akik más területet céloznak meg? Számukra mit ad a börze? Nekik azt javaslom, ha van idejük, infogyűjtési céllal menjenek ki, ne várjanak sokat a rendezvénytől. Már az is hasznos, ha a célország egyik állásközvetítőjével szót váltanak. Mondják el bátran mi a végzettségük, kérdezzenek a szóba jöhető munkákról, kérjenek tippet weboldalakról, cseréljenek névjegykártyát a külföldi cég képviselőjével vagy hallgassanak bele az adott ország EURES-tanácsadójának előadásába. Utóbbiakat korábban óránként tartottak elég vegyes minőségben. Sajnos voltak többen, akik sok trivialitást említettek, kevés konkrétummal, olyan hivatalnokos érzése volt az embernek. Ám benyomás azért szerezhető az adott ország kultúrájáról és valami hasznosat mindig hall az ember.

Arra is jó ez a rendezvény, hogy az ember lássa, hol tart az idegen nyelvű kommunikációban. Ha gondok vannak a megértéssel vagy gondolataink kifejezésével, már azért megérte elmenni, hogy ráébredtünk, a versenyképességhez előbb be kell iratkozni egy angoltanfolyamra…

Szóval hajrá, én is kinézek 1-2 órára...

Végezetül hadd linkeljem be a legutóbbi, idén áprilisi EURES-börzén készített videóriportomat:

0 Tovább

Európai karrierfórum Budapesten - fiataloknak

Hadd hívjam fel a fiatal álláskeresők figyelmét két rendezvényre, ami segítheti álláskeresésüket. Április 29-én pénteken én is ott leszek a „Fiatalok Európai Állásbörzéje” címet viselő egynapos karrierfórumon és minden olyan (fiatal) álláskeresőnek ajánlom a részvételt, akit érdekel a külföldi munkavállalás. Különösen a május elsejei osztrák és német álláspiaci nyitás adhat jó apropót a tájékozódásra.

Hogy én milyen hasznát látom álláskeresői szempontból a részvételnek?

Egyrészt az információgyűjtés miatt érdemes kijönni. Fel lehet venni a kapcsolatot a célországok munkavállalási tanácsadóival. Budapestre például 16 uniós tagországból érkeznek EURES-tanácsadók, akiknél az adott ország álláspiacáról, a munkakeresés fortélyairól lehet érdeklődni.

Másrészt a beharangozó anyagok szerint nyugat-európai munkaadók is eljönnek Budapestre, akiktől lehet kérdezni és elindítható egy-egy pályázat is. A www.afsz.hu oldalról érhető tájékoztató szerint Belgiumba egészségügyi, Németországba építőipari, vendéglátóipari, Hollandiába építőipari, Görögországba, Spanyolországba animátori, Angliába egészségügyi és szociális területre keresnek új munkaerőt a kiállító cégek. Szólnak még állásajánlatok Hollandiába, Máltára, Svájcba. Sőt, aki Szlovákiába és Bulgáriába (!) is keresnek informatikusokat.

Az állásbörzére Budapesten a Corvin Bevásárlóközpontban kerül sor. Pénteken 10 órakor startol és 18 órakor zárja kapuit.

Akit főként a nyugat-európai továbbtanulási lehetőségek vagy az önkéntes munka érdekel, annak az április 29-30-i „Youth on the move” (Mozgásban az ifjúság) rendezvénysorozat ajánlott, amelyre ugyancsak a Corvin sétányon kerül sor.

0 Tovább

Jobb-Állás Blog

blogavatar

A legújabb karriertrendek, a legérdekesebb álláshírek saját kommentárral Minden véleményt, témajavaslatot várok. Alkossunk egy jó közösséget!

Utolsó kommentek

Címkefelhő

állás (111),karrier (107),álláskeresés (52),Karácsony Zoltán (27),állásbörze (17),külföldi munka (14),pályakezdő (10),karácsony zoltán (9),állásinterjú (9),állásexpo (8),álláshirdetés (7),pályaválasztás (6),szakma (6),munkahely (6),fizetés (6),frissdiplomás (6),önéletrajz (5),kereset (4),felvételi (4),nyelvvizsga (4),foglalkozás (4),nyelvtanulás (4),diszkrimináció (3),Németország (3),pályázás (3),monster (3),facebook (3),felsőoktatás (3),karrierépítés (3),felmondás (3),allas (3),Ausztria (3),esélyegyenlőség (3),toborzás (2),nyelvtudás (2),külföld (2),távmunka (2),egyetem (2),új munkahely (2),vezető (2),diploma (2),képzés (2),közszféra (2),CV (2),ESZA (2),EU (2),álláskeresési járadék (2),au pair (2),motiváció (2),mérnök (2),informatikus (2),karrierváltás (2),Egyesült Királyság (2),fejvadász (2),személyzeti tanácsadó (2),felmérés (2),olimpia (1),idősgondozó (1),karrierhír (1),google (1),szakválasztás (1),Egyenlő Bánásmód Hatóság (1),zaklatás (1),trend (1),webdesigner (1),munkaerőfelvétel (1),Anglia (1),németország (1),Vizes VB (1),Benedek Tibor (1),vízilabda (1),jövedelem (1),worldskills (1),munkanélküli (1),túlóra (1),váltás (1),munkasprint (1),rugalmas munka (1),álláskereső (1),gyakornok (1),álláspályázat (1),munkajog (1),külföldi tanulás (1),hiányszakma (1),munkanélküliség (1),munkanélküliségi ráta (1),álláspiac (1),atipikus munka (1),kerékpár (1),diákmunka (1),szexi szakma (1),Bringázz a munkába (1),bicikli (1),linkedin (1),megváltozott munkaképességű (1),jutalom (1),Kanada (1),Harvard Business Manager (1),diplomamunka (1),sales manager (1),mobilitás (1),Work Force (1),parti (1),kapcsolatépítés (1),burn out (1),egészség (1),key account manager (1),állásnév (1),egyetemista (1),bér (1),szakmai gyakorlat (1),HR (1),informatika (1),tanácsadó (1),hegesztő (1),Google (1),Facebook (1),pénzügy (1),szakmunka (1),csapatépítő tréning (1),állásportál (1),osztrák munka (1),Steve Jobs (1),nfsz (1),eures (1),(1),IT (1),Apple (1),Zuckerberg (1),munkaerő-közvetítő (1),EURES (1),karrierexpo (1),kísérőlevél (1),motivációs levél (1),Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (1),marketing (1),reklám (1),munkahelyváltás (1),munkaügy (1),manager (1),siket (1),előléptetés (1),babysitter (1),állásközvetítés (1),ötven felett (1)