Jobb-Állás Blog

E posztot egy tegnap esti MTI-s hír ihlette. Idézek:

„Heves ellenkezést váltott ki Norvégiában egy munkahelyi mosdószünet-figyelő rendszer, amely a mellékhelyiségekben naponta nyolc percnél többet időző beosztottakról riasztást küld főnökeiknek.
A regulát a DNB biztosító vezette be telefonos hívásközpontjában. A nyolc perces napi kvótaszigort az alkalmazottak érdekképviseleti szervei az emberi jogok megsértésének bélyegezték és elfogadhatatlannak tartják.
A vállalat közölte, az újítással nem méricskélni akarják, hogy egyes dolgozók mennyi időt töltenek a mellékhelyiségekben, hanem a betelefonáló ügyfelek maradéktalan kiszolgálását biztosítani. A cég ugyanakkor hozzátette, felülvizsgálja új politikáját.”

Az írásból az is kiderül, nem ez az első eset az északi országban a munkaközi szünetek kontrolljára. Egy másik cég „toalettnapló” bevezetésével próbálkozott, amelyben a kollégáknak írniuk kellett, mennyi időt töltenek a mellékhelyiségben. Egy harmadik cég elektronikus vécékulcskártyával látta el dolgozóit, hogy pontosan nyomon követhesse a kieső munkaidőt.

Munkaadói pofátlanságok mindenhol előfordulnak. Most jöjjön néhány eset, amelyekről az utóbbi időben hallottam.

1. Munkatársak illegális megfigyelése

Erre jó példa a német Lidl áruházlánc, amely 2008-ban titokban figyelte dolgozóit. Kamerákat szereltek a boltokba azzal az ürüggyel, hogy a tolvajok ellen védekeznek, miközben a monitorok előtt ülő ellenőrök alaposan dokumentálták, ki, mikor, mennyi időre megy vécére, ki kivel van szerelmi viszonyban, ki tűnik alkalmatlannak a munkára. Az áruházlánc végül 1,5 millió eurós bírságot kapott a tartományi adatvédelmi megbízottól illegális adatgyűjtés címén.

2. Kirúgás e-mailben

Hivatalosan persze így nem lehet a dolgozónak felmondani, vannak azonban munkaadók, akik először így jelzik szándékukat. Így jártak az Ombudsmani Hivatal dolgozói, akik január másodikán fel is vették a megadott időpontban a munkát, hogy aztán bő egy órával később, negyed 10 felé megkapják az ombudsmani hivatal új főtitkárának e-mailjét arról, hol kell átvenniük a felmondóleveleiket. Az origo írása szerint, az elbocsátottak a levél szerintük cinikus záró sorait is sérelmezik, ebben Zombor Ferenc azt írja: "őszintén remélem, hogy sokrétű tapasztalatait hamarosan egy minden szempontból megfelelő munkakörben kamatoztathatja".

Az érintettek szerint a távozás körülményei is megalázóak: a kirúgottak egyetlen órát kaptak a papírok átvételére és a diszkrét, személyes ügyintézés helyett egy csoportban rendelték le őket a hivatal átmeneti személyzeti osztállyá alakított panaszirodájára.

3. Kirúgás sms-ben

Ugyancsak az új technológia tette lehetővé a felmondás sms-es formában történő közlését is (ez is kevés egyébként, szintén első infóként veti be néhány munkaadó). Egy példa a közelmúltból: a Brüsszelben tárgyaló Teodor Baconschi román külügyminiszterrel például így közölte főnöke (Boc miniszterelnök illetve stábja) január elején, hogy nem tart igényt a jövőben munkájára.

4. Kirúgás telefonon

Valószínűleg élete egyik legkellemetlenebb telefonján volt túl tavaly szeptemberben Carol Bartz, a Yahoo már csak ex-vezérigazgatója. Az igazgatótanács elnöke, Roy Bostock ugyanis telefonon közölte vele, a cég nem tart igényt a munkájára. Bartz iPadjéről küldött egy utolsó üzenetet alkalmazottainak: “Sajnálom, de most rúgott ki telefonon az elnök". A menedzsert felháborította a felmondás módja, egyebek mellett a személytelenséget nehezményezte.

5. „Próbahét”, „gyakornoki program” fizetés nélkül

Büféknél, kisebb vendéglátóegységeknél, butikoknál megesik, hogy az állásra pályázóknak azt ígérik, egyhetes (vagy akár hosszabb) próbamunka után döntenek alkalmazásukról. Miután a pályázók ledolgozzák az adott időt (például pultosként, mosogatóként, takarítóként), azt mondják, nem feleltek meg a követelményeknek, és próbahétre hivatkozva egy fillért sem fizetnek.

Némileg körmönfontabban utasítják el a fizetést azok a cégek, amelyek hangzatosan „gyakornoki programot” hirdetnek fiataloknak (egyetemistáknak, pályakezdőknek). A fiatal azt várja az ingyenes gyakorlattól, hogy beletanulhat szakmájába és később státuszt kap a cégnél. Valójában azonban adminisztratív (betanított irodai) munkát végez, a gyakornoki idő elteltével pedig szélnek eresztik.

6. Kamu álláshirdetés feladása

Vannak cégek, amelyek frissíteni szeretnék pályázói adatbázisukat. Rosszabb esetben marketingkampányukhoz vadásznak e-mail címekre, telefonszámokra. A módszer egyszerű: feladni egy vonzó álláshirdetést (marketingasszisztens, menedzserasszisztens) és máris özönlenek a személyes adatoktól hemzsegő önéletrajzok. Nem ritka, hogy irodai adminisztratív munkára néhány nap alatt több száz álláspályázat érkezik.

7. A pályázás feltétele: egy drága képzés elvégzése

Vannak munkaadók, amelyek pénzt akarnak kifacsarni a pályázókból. Egy takarítócéghez pályázó hölgy mesélte, a munkaadó a felvételt egy általa szervezett képzéshez közötte, aminek részvételi díja egyhavi fizetésnek felelt meg. Hiába magyarázta a pályázó, neki van végzettsége, szakmai tapasztalata, a cég nem tágított.

8. Csábító otthoni távmunka-ajánlatok

Nem kell sokat böngészni a világhálón, hogy csábító, otthonról végezhető marketinges munkákba ne bukkanjunk. Ha jobban megvizsgáljuk az ajánlatokat, láthatjuk, nagy részük vállalkozói alapon végezhető jutalékos munka, ami nem marketing, hanem telefonos értékesítés. Nem a munka tartalmával van problémám, hanem a megtévesztő csomagolással.

9. Aki nem jelenti be alkalmazottait...

A munkaadói költségoptimalizáció olcsó, de illegális módja, nem bejelenteni az alkalmazottakat az állami szervek felé. Mivel a munkavállalók nem feltételezik, hogy elmarad a munkaadói járulékfizetés, ezért a keserű pirulát akkor kell lenyelniük, ha valamilyen állami ellátásra tartanak igényt (táppénz, munkanélküli segély, nyugdíj).

10. Külföldre közvetítés busás pénzért

Állásközvetítés címén a közvetítő cég nem kérhet pénzt álláskeresőtől. Ennek ellenére minden évben felbukkannak sztorik Spanyolországba toborzott eperszedőkről, angliai munka ígéretével rászedett fizikai munkásokról. A trükk egyszerű: regisztráció címén elkér a közvetítő néhány száz eurót, (valaki még a transzfert is elintézi), aztán a cég felszívódik a munkavállaló pedig állás és pénz nélkül marad...

Ez csak tíz példa az utóbbi időből és amit veszélyesnek érzek. Ha valaki szeretné folytatni a sort, írjon a blog facebook-oldalára, a cikk alá kommentbe vagy mailben a karacsony_zoltan@freemail.hu címre.

A fenti címmel találtam egy elgondolkodtató írást a tegnapi Wall Street Journal tekintélyes amerikai üzleti napilap online kiadásában. Gondoltam megosztom a lényeget. A teljes cikk itt található.

1. A legtöbb e-mailed egyszavas
Kényelmes, hatékony, de udvariatlan egy-egy e-mailre egy szóval válaszolni (Például: igen, nem, beszéljünk róla stb.). E stílus hagyománya a mobiltelefonos e-mailezésig nyúlik vissza, amelynél nehézkes a hosszabb válasz.

2. Ritkán beszélsz beosztottaiddal személyesen
Az e-mailes vezetési stílus inkább menekülés a konfliktusok elől. A személyes egyeztetés viszont bizalomépítő.

3. Beosztottaid táppénzen vannak – méghozzá sokszor
Ez lehet két okból: vagy így akarják elkerülni a kontaktust, vagy a rossz vezetési stílus betegíti meg őket. Egy 2008-es svéd felmérés szerint a rossz vezető alatt dolgozó munkavállalók 20-40 százalékkal nagyobb eséllyel kaptak infarktust.

4. A csapatod túlórázik, de nem sikerül határidőre végeznie
Az új vezetők hajlamosak teljesíthetetlen feladatokat kiadni. Ha túlmunkával sem sikerül végezni, az frusztráló.

5. Kiabálsz
A kiabálás rontja a munkahelyi légkört. A kollégák ezt követően még probléma/kérdés esetén is kerülik az ilyen főnök társaságát/megkeresését.

Magára ismer valaki? Vagy esetleg alkalmazottként dolgozó olvasóim ilyen főnök alatt dolgoznak?

Szombaton végre vége lett a találgatásoknak, a jól értesültek tuti infóinak. Maga a gazdasági miniszter jelentette be a jövő évi költségvetés benyújtásakor, hogy 25-30 ezres leépítés – ez egy kisváros lélekszáma - lesz a kormányzati szférában: 5 százalékos mínusz a minisztériumokban, 10 százalék a háttérintézményeknél.

De hadd idézzek az origo.hu hírportál cikkéből. „Matolcsy szerint egyébként is van egy természetes létszámcsökkenés a közszférában, és hozzátette, arra számítanak, hogy a munka nélkül maradó embereket magáncégek foglalkoztatni fogják.” 

A leépítésekkel kapcsolatban mindig azt mondom: ha egy munkára kettő helyett egy ember elég és a rosszabbul dolgozót küldi el a vezetés, ez teljesen jogos és ésszerű lépés. Ráadásul sok ismerősömtől hallom, kevesebb emberrel is meg lehetne oldani a munkát a minisztériumokban.

A fő gond, hogy nem egyenletes a terhelés. Vannak, akik rengeteget dolgoznak, mert speciális tudás birtokában vannak. És akadnak, akik már munkakezdéskor visszafelé számolják az időt. A tömeges közszférás kirúgások jogosságával kapcsolatban mindig szkeptikus vagyok. Valóban a rosszabbul dolgozó talpára kötnek útilaput? Ennek megállapítására egy alapos teljesítményértékelési rendszer szükségeltetik, ami nincsen, illetve ami van, az erre totálisan alkalmatlan. Szetey Gábor személyügyi államtitkár próbált valamit bevezetni még a Gyurcsány-kormány alatt, de a politika elkaszálta a tervét. 

Egy minisztériumban dolgozó barátomtól tudom, hogy az egyes egységeknél vannak úgynevezett „listázók”. Így hívják a kirúgandók nevét összeállító „mumosokat”. Ha nincs kontaktod hozzá, akkor csak folyosói pletykákból vagy a közlés pillanatában tudhatod meg, hogy széna vagy szalma. Pokolian nehéz lehet így bemenni a munkahelyre. Főleg, ha nem kapsz visszajelzést a munkádról és nem vagy a „listázó” ismerőse.

Ismerek olyan háttérintézményt, amelybe hetek óta gyomorgöccsel járnak be dolgozni, a korábbi oldott hangulat a múlté. Szóval izgalmas és drámai hetek várnak a minisztériumi és háttérintézményi dolgozókra. Hogy ne csak a veszélyekről, hanem az esélyekről írjak, néhány tanács azoknak, akiket utolér a végzet. Matolcsy György fentebb idézett nyilatkozata szerint őket nagyrészt felszívja a versenyszféra. Valóban? 

Közszférából kirúgott álláskeresőként abból induljunk ki, hogy a versenyszféra gyanakodva fog ránk tekinteni. Rengeteg jogos vagy túlzott előítélet él a minisztériumokban szocializálódott álláskeresőkkel szemben. Ezt sajnos el kell fogadni, azonban ha állásinterjúra eljutunk, akkor a HR-est ennek az ellenkezőjéről meg lehet győzni. 

Fontos megjegyezni, olyan nincs, hogy "közszférás álláskereső". Több típusú álláskeresők vannak, én most négyet nevesítek.

1. Talán a legjobb esélyekkel azok indulnak, akik a versenyszférában is betölthető munkakört végeztek és még nyelvet is beszélnek. Ilyen például a könyvelő, a HR-es, a PR-munkatárs, az EU-referens. Ha van megfelelő szakmai tapasztalata és kapcsolatrendszere (PR-esnél például újságírók ismerete, könyvelőnél szakmai tudás, EU-referensnél az erős nyelvtudás vagy az uniós tudás pályázatíró céghez jelentkezve), lehetséges a zökkenőmentes váltás. 

2. Vezetői posztról távozva kapcsolatrendszer kell a megfelelő szintű elhelyezkedéshez. Ebben az esetben kevés esélyét látom az álláshirdetésre pályázásos megoldásnak. Ők korábban kirúgott főnökeik farvizén próbálhatnak új munkát találni.  

3. Nincsenek rossz helyzetben azok a szinte pályakezdők, akik 1-2 évet töltöttek minisztériumnál. Ez még kevés idő arra, hogy vérükbe ivódjanak rossz munkareflexek és megpecsételje őket a versenyszféra. Ha van nyelvtudás, motiváció, lelkesedés, könnyebb lehet számukra a továbblépés. 

4. A legnehezebbnek azoknak az esélyeit látom, akik 20-30 évet lehúztak egy minisztériumban, például adminisztratív munkakörben, nem képezték magukat, nincsenek tisztában a versenyszféra elvárásaival, gyengék önmenedzselésben, nem igazán proaktívak, hiányzik belőlük a szolgáltatói attitűd és a projektszemlélet. Nem reménytelen, de fel kell kötni…   

Amint látható, lesznek olyanok, akiket nem fog felszívni a versenyszféra. Igazából egy-egy ilyen leépítéshez olyan állami munkaközvetítői rendszer szükségeltetik, amelyik felkészíti a munkanélkülieket a versenyszféra elvárásaira. Vannak jó példák (például a budapesti Álláskeresők Klubja). A fő gondot azonban ott látom, hogy az állami „karrier-tanácsadóknak” sok esetben nincs versenyszférás tapasztalata vagy ha van, az tíz évvel korábbi. 

Csak drukkolni tudok, hogy a megfelelő emberek a megfelelő helyen maradjanak. Akiknek pedig menniük kell, remélem, találnak valamilyen munkát. Ha van infóm közszférás sorsokról, feltétlenül beszámolok. 

A legfontosabb minden ex-közszférás álláskeresőnek. Tanulják meg a pályázási technikákat (cv, kísérőlevél, interjúra készülés stb.), mert ez viszonylag könnyen elsajátítható. Ennek hiányában még nehezebb lesz a munkához jutás. Ha pedig anyagilag megengedhetjük, a kirúgás után azonnal iratkozzunk be nyelvtanfolyamra. Közösségbe kerülünk és hasznosan töltjük az időt. Egyelőre ennyi.