A közbeszédben az Erasmus egyet jelent a külföldi egyetemi, főiskolai tanulmányokkal. Pedig valójában az EU által finanszírozott mobilitási program ennél sokkal többről szól. Például szakmai gyakorlatra is mehetnek fiatalok a szakképzésből és a felsőoktatásból egyaránt. Most kaptam hírt egy szakképző iskolától, mely rendszeresen küldi vendéglátós diákjait Görögországba, néhány hete pedig egy konferencián beszéltem Erasmus szakmai gyakorlaton járt magyar egyetemistával.

Magyar tanulók görög szállodákban
A Kos és Korfu szigetein lévő 4 csillagos szállodákban teljesítenek évről évre szakmai gyakorlatot az Európa 2000 iskola diákjai. A Tempus Közalapítvány által koordinált pályázatban közel 90 000 eurós (28 millió forint) támogatást biztosít az Európai Bizottság az iskolának, amely kiválasztja, felkészíti, kiutaztatja és a szállodákkal együttműködve foglalkoztatja a diákokat a májustól októberig tartó szezon során.

A görög szállodában dolgozó, tanuló magyar fiatalok. A turistaszezon alatt gyakorolták az időnyomás alatti munkát

Az iskolán belül „A jövő legjobb vendéglátós gyakornokai" címet viseli a program. A közel 5 hónapos gyakorlati idő alatt végig élesben dolgoznak leendő vendéglátóipari szakmájukban: felszolgálóként, recepciósként, animátorként. A szaktudás mellett fejlődik a nyelvtudás, a társas kompetenciák, a munkában egyre fontosabb úgynevezett soft skillek (kommunikáció, problémamegoldás, rugalmasság, kitartás) és idegen környezetben kell megállniuk a helyüket. A gyakorlatot sikeresen teljesített tanulók Europass Mobilitási Bizonyítványt kapnak, mely előnyt jelent a későbbi álláskeresében. (Egy 5 hónapos görögországi vendéglátós szakmai gyakorlat jó nevű szállodákban egyébként mindenhol jól mutat...) 2017-ben újra 20 diáknak nyílik lehetősége arra, hogy részt vegyen az Erasmus+ programban.

Egyetemistaként Lisszabonban
Január végén beszélgettem egy rendezvényen Fejér Mercédesszel, aki 2016-ban végezte szakmai gyakorlatát három hónapon át Magyarország Lisszaboni Nagykövetségén szintén az Erasmus+ program keretében. Mercédeszt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatójaként nagyon érdekli a diplomácia, jelentkezett az egyetemén, majd második lépcsőben a Külgazdasági és Külügyminisztériumban folytatódott a pályázás.

„Egy nagy szervezetnél fennáll az a veszély, hogy elveszik a gyakornok, ezért kisebb egységbe szerettem volna kerülni, ahol nagyobb skálán mozognak a feladatok, közvetlenebb a kapcsolat, több mindenbe belelátok” – mondta el elképzeléséről. Így esett a választása Magyarország lisszaboni Nagykövetségére. A sikeres felvételi után motivációs levelet írt, majd a fogadási értesítés megérkezését követően repülőjegyet intézett, szállást szervezett és már indult is a nagy kaland.

Kiérkezésekor két mentora is lett. Egyikük egy egyetemi hallgató, aki segítette a napi életbe való beilleszkedést, a másik, a szakmai pedig az ottani konzul. „Az első napokban meg kellett mutatnom szakmai mentoromnak, hogy nagyon akarok fejlődni, nem a könnyű ’megúszás’ érdekel. Amint ezt érezte, sok feladatba belevont, nagyobb felelősséggel járókba is."

 „Havi 500 euró ösztöndíjat kaptam, ami a lakhatást és a közlekedést fedezte, tehát valamennyit saját zsebből is hozzá kellett tenni. De megérte minden euró befektetés” – vallja. Mercédesz idén nyáron diplomázik, és biztos benne, hogy a kinti munkahelyi tapasztalat, angoltudása fejlődése és az alapszintű portugáltudás segíti őt frissdiplomásként az álláspiacon.

Hogyan juthatsz ki szakmai gyakorlatra?
- Érdeklődj annál az intézménynél, ahol tanulsz, van-e ilyen együttműködése (csak iskolán keresztül lehetséges. Amelyik iskola nincs ebben benne, onnan nem mehetsz).
Ha van, akkor az adott iskola pályázati rendszerét kövesd. A fenti példánál maradva: az Európa 2000 iskolánál „A jövő legjobb vendéglátós gyakornokai" program volt a kulcsszó, erre lehetett jelentkezni.

- Egyetem, főiskola esetén nagy szerepe van a proaktivitásnak. Kereshetsz saját erőből is külföldi munkaadót. Ehhez használhatod az iskola adatbázisát és kapcsolatait.
A jelentkezésnél rendkívül fontos egy alapos motivációs levél. Miért akarsz éppen oda menni? Mit tudsz nyújtani a munkaadónak?

- Ha egyetemistaként, főiskolásként mennél, akkor érv lehet a kinti foglalkoztató számára, hogy bért és járulékot nem kell utánad fizetnie. EU-s forrásból jutsz ösztöndíjhoz. A cég azonban bárhol bevethető „ingyen munkaerőként” azonban nem kezelhet, szakmádba vágó feladatokat kell adnia és a fejlesztésedre is figyelnie kell.

- Egyetemista szakmai gyakorlatnál az ösztöndíj nem fedezi a kintlét költségeit, így gyűjtened kell rá. Ez viszont megtérülő befektetés lesz.