Jobb-Állás Blog

Az utóbbi 24 órában két történet is eljutott hozzám, miként lehet állásra vágyó, elkeseredett munkanélkülieket rászedni.

Egy hölgy azt panaszolta, egy budapesti irodának 6 ezer forintot fizetett olyan cégek címeiért, amelyek állítólag állást ajánlanak. Nyugtát nem kapott róla, és a cégek hívásakor derült ki, hogy vagy nem jó a telefonszám, vagy nincs üres pozíciójuk. Valószínűleg a cégnevek nyilvános adatbázisból valók és ezt tette pénzzé egy csaló „munkaközvetítő”.

Tegnap az MTI egy 31 éves szabolcsi férfiról adott hírt, aki egy kft. nevében biztonsági őri állást hirdetett és a jelentkezőktől tanfolyami díj címén 11 ezer és 40 ezer forint közötti összeget szedett be, de se oktatást nem szervezett, se munkát nem szerzett a jelentkezőknek…

Mindkét történet jelzi, legyünk résen. Állásközvetítésért ne fizessünk senkinek.

Jogszabályellenes ugyanis állásközvetítés címén az álláskeresőtől pénzt kérni. Az állásközvetítő „fizetős” ügyfele ugyanis a megbízó, tehát az állást meghirdető vállalat. Érdemes egy pillantást vetni a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat weboldalán a magán munkaerő-közvetítőket tartalmazó listára, amely a hivatalosan nyilvántartásba vett ilyen profilú vállalkozásokat tartalmazza. http://www.afsz.hu/engine.aspx?page=allaskeresoknek_magan_munkakozv_listaja

 Szintén a csalások közé tartozik az a jelenség, amikor formálisan ugyan meghirdetnek egy állást, de valós munkaerőigény nincs mögötte. Legtöbbször jól hangzó pozíciónevet adnak, amire a lehető legtöbben pályáznak – például marketingasszisztens, majd a beérkezett önéletrajzokban található személyes adatokat (e-mail cím, telefonszám, lakcím) kereskedelmi célokra használják, például termékeket ajánlanak.

Hogy mit lehet ezek ellen tenni? Érdemes nagy állásoldalakon próbálkozni, az már egy szűrő. Magát felfedni nem akaró munkaadóhoz pedig csak akkor pályázzunk, ha a közvetítéssel megbízott vállalkozás ismertnek és megbízhatónak számít.

Ha valakinek van rossz tapasztalata, ossza meg, kérem. Kíváncsi vagyok, mivel próbálkoznak még...

Már csak hat nap a felsőoktatási felvételi jelentkezési határidejéig és egyre inkább szaporodnak e témában a hozzám érkező kérdések. Igyekszem mindegyikre válaszolni és természetesen minden kedves kérdezőm adatait bizalmasan kezelem. Név nélkül azonban néhány tipikus jelenséget szeretnék kiragadni. Most például azt, hogy frissdiplomásként néhány álláskeresési kudarc után nem az a megoldás, hogy maradunk az iskolapadban és újabb diplomát célzunk meg.

Két kérdés röviden:

1. Egy édesanya írt nekem néhány napja, akinek a lánya francia-média szakon végez hamarosan. Volt már külföldi ösztöndíjon is Franciaországban, németül is beszél, most gőzerővel tanul angolul. Újságíró szeretne lenni, de nem vették fel sehová, ahová jelentkezett. Most azon gondolkodik, hogy egy újabb ösztöndíjat pályáz meg Franciaországban és egy újabb szakot végez ott el.

2. Egy másik hölgy közgazdász diplomát szerzett, mellette van még végzettsége közbeszerzési referensként és projektmenedzsment témában. Munkatapasztalat híján nem kap állást, és most azt tervezi, hogy kontrolling vagy logisztika témában szerez újabb diplomát.

Egyik kérdezőnél sem látom sok értelmét újabb diploma szerzésének. Ez ugyanis nem oldja meg a problémát, inkább elodázza a megoldást, sok pénzt emészt fel és inkább menekülésnek érzem az álláskeresés elől. Egy újabb diploma ugyanis nem jelent automatikusan könnyebb álláshoz jutást.

Keressük közvetlenül a cégeket

Mindkét hölgy megszerezte azt a tudást az iskolapadban, amivel el lehet kezdeni az álláskeresést. Az első hölgynek azt javasoltam, ne (csak) álláshirdetésekre jelentkezzen, ugyanis újságíróként nem ezen az úton lehet munkához jutni, hanem a kiadók, a szerkesztőségek közvetlen megkeresésével. Lehet, hogy egy-két évet minimális fizetségért dolgozik majd, de ennyi befektetés kell ebben a szakmában.

A második kérdezőnek is a közvetlen megkeresést javasoltam. Most, amikor indulnak az Új Széchenyi terv pályázatai, megnő a pályázatíró cégek munkája. És ezek a cégek kisvállalkozások, amelyek nem álláshirdetésekben keresik az új munkaerőt. Lehet, hogy az elején csak adminisztratív feladatokat kap, ám ezzel a munkatapasztalattal már később előrébb tud lépni. Persze ha teljesen mást szeretne, akkor megpróbálhat logisztika és kontrolling irányba lépni (megjegyzem: ez a már megszerzett közgazdász diploma egy-egy szakiránya…), ám csak azért ne meneküljünk újabb diplomába, mert nem sikerül elhelyezkedni.

Mindezt saját példámból írom, ugyanis én is beleestem ebbe a hibába. 1999 nyarán az ELTE-n végeztem média és német szakokon. Újságíró akartam lenni, de álláskeresés helyett megpályáztam egy németországi ösztöndíjat (pedig már korábban tanultam német nyelvterületen). Az ösztöndíj nagyszerű volt, de a karrierépítésben nem vitt előre. Sőt, Berlinből visszatérve a nagy semmi kellős közepén találtam magam. A régi ismerősökkel, egykori tanárokkal megkopott a kapcsolat, nem volt meg az a biztonságos közösségi háttér, ami egyetemistaként az utolsó félévben erősíti az ember álláskeresését. 

A következő napokban igyekszem az egyetemi szakválasztás témakörben írni.

Ha van kérdés, a karacsony_zoltan@freemail.hu címre küldjék, küldjétek.

Egy kedves olvasóm kérdezte: „Tisztelt Zoltán! Mi a véleménye a marketingmenedzserek helyzetéről jelenleg? Most fejezem be a gimnáziumot és nagyon gondolkodom rajta. Azért szeretném ezt a szakmát tanulni, mivel engem olyan szakma érdekel, amelyben kreatívnak és versenyképesnek kell lennie az embernek. És mivel Magyarország diplomaközpontú, ezért felsőfokú végzettséget szeretnék belőle. Válaszát előre is köszönöm. Üdvözlettel: Ákos”

Kedves Ákos! Mindig azt mondom, pályaválasztáskor elsődleges szempont az legyen, Ön mivel szeretne foglalkozni. Mi az, amiben örömét lelné? Ezt követően érdemes azt is szemügyre venni, mennyire kapós a szakma az álláspiacon.

Nagy a túlképzés
 
Most hadd reagáljak utóbbi szempontra. Manapság marketinges pályakezdőként nagyon nehéz elhelyezkedni. Szokás azt mondani, nincsenek állásajánlatok. Ezúttal üzenem minden kétkedőnek, marketinges állásajánlatok márpedig vannak. A nagy állásportálokon 170-220 körüli találat jön ki a marketing kulcsszóra. Még akkor is igaz ez, ha néhány ajánlat „marketing” címszó alatt futó értékesítői munka...

A probléma csupán az, hogy az egyetemek, főiskolák nagyon sok fiatalt bocsátanak ki gyakorlati ismeretek nélkül. Az álláshirdetésekben pedig kész, gyakorlott szakembereket keresnek (néhány asszisztensi hirdetés is akad, ezekhez viszont már sok a diploma…).

Igen, én is a diplomaszerzést javaslom. Hosszú távon ezen a területen (is) diplomával lehet karriert építeni.

Keressünk a rejtett álláspiacon

Aki kitartó, kreatív utakon jár, már az egyetemi évek alatt keresi a lehetőségeket, kapcsolatokat, megtalálja a számítását. És ami fontos: ne csak álláshirdetéseket böngésszünk, hanem keressük kreatívan a lehetőségeket. A rejtett álláspiacon (amit nem hirdetnek meg) ugyanis sokkal több a lehetőség és kisebb a konkurencia.

Egy sikeres álláskeresés története

Kedvenc példám Fülöp Attila álláskeresése, aki 2 évvel ezelőtt pályakezdőként akart bejutni a marketinggel rokon reklám területre egy reklámügynökséghez. Csinált magának egy saját weboldalt, ahová kreatív önéletrajzát feltöltötte, készített egy saját magát reklámozó nagy plakátot, amelyet személyesen reklámkonferenciákon állított ki (mint állásbörzén egy standnál). Itt azonnal a döntéshozók látták produktumát, akik közül többen be is hívták állásinterjúra, végül állást szerzett. Attilával egy cikk kapcsán volt szerencsém 2 hete egy e-mailt váltani. Hadd idézzek válaszából, ami útravaló lehet Önnek és minden marketing vagy reklám területen elhelyezkedni akaró fiatalnak:

„A reklámozás arról szól, hogy határozd meg a márkád jellemzőid, fogalmazz meg hozzá üzeneteket, majd ezeket juttasd el a célcsoportjaidhoz. Én két legyet ütöttem egy csapásra a saját álláskereső kampányommal. Egyrészt megmutattam, hogy értek valamelyest a szakmához, vagyis létre tudok hozni egy hatásos reklámot (ez esetben a saját márkámra, ami a személyem volt), másrészt a kampány fő üzenete az volt, hogy ezeket a kvalitásokat más szolgálatába is tudom állítani.
Tehát én nem elmeséltem, hogy megoldásokat tudok szállítani kommunikációs kihívásokra, hanem bemutattam azt, olyan eszközökkel, amelyeknek fontos jellemzőjük volt, hogy alkalmasak voltak arra, hogy átlépjék a befogadók ingerküszöbét. Emellett van egy hosszútávon beérő siker is, ami nem más, mint a személyes márkaépítés. Minél többen ismerjenek meg engem, a stílusom, az életszemléletem, a kvalitásaim, stb.

Ne várd meg míg az esetleges munkaadók kérnek arra, hogy bizonyíts, előzd meg őket! Az álláskeresés is egy piaci verseny, ahol nemcsak a konkurencia nagy, hanem mindenki csak a minőségi árura utazik. El kell adnod magad úgy, hogy minimum egy lépéssel előttük jársz!

Kell a kapcsolatépítés

Ebben a szakmában különösen fontos a kapcsolatépítés. A pályakezdők sok esetben nem rendelkeznek ilyen hálózattal, mégis rögtön a legjobb helyen, a legjobb fizetésért akarnak dolgozni. Pedig egy megfelelően elkezdett ismerkedés, már néhány hónapon belül kiváló eredményeket hozhat, legfőképpen, ha a munkánk során ismernek meg minket. Lehet, hogy ehhez önkéntes munkát kell vállalni (ingyen), vagy proaktívan előre dolgozni, kész megoldásokat nyújtani, esetleg komoly PR munkát végezni a saját reputációnk növelésére.”

Szolgálati közlemény: Az álláskeresői klub ötlete egyelőre megfeneklett az állami munkaügyi központnál. Találtam egy állami kötelékben dolgozó tapasztalt trénert, aki a spontán álláskeresési technikáról tartana egy 18 órás tréninget, de ehhez kell a hivatal engedélye. Köszönöm az eddigi jelentkezéseket, rajta vagyok a kérdésen. Ha nemet mondanak, keresek más utakat. Ha van valakinek álláskeresői kérdése, a karacsony_zoltan@freemail.hu címre küldje.

Két héttel ezelőtt „Miért vonzóak a pályakezdők?” címmel írtam egy bejegyzést. Élénk és heves e-mailes reakciókat váltott ki az írás Kedves Olvasóim részéről. Különösen azoktól, akik már nem pályakezdők, hanem 45-50 év felettiek, állást keresnek és folyamatosan azzal szembesülnek, hogy a munkaadóknak csak a fiatalok kellenek.

Még mielőtt azzal vádolnának, hogy én a fiatalok pártján állok, egyvalamit hadd szögezzek le: A sikeres álláskeresés pártján állok. Ebben a blogban pedig inkább jelenségeket írok le tanácsokkal vegyítve. Helyzetértékelésem tehát nem értékítélet, hanem a realitások érzékeltetése.

Nyugat-Európában is probléma 

Az 50 év felettiek nehezebb álláskeresése, a munkaadói előítéletek nem magyar sajátosság. Aki végignézi az angol és a német nyelvű sajtót, nagyjából ugyanazt találja, mint a magyarban. Talán annyi különbséggel, hogy több a pozitív példa, hatékonyabbak az ezzel foglalkozó civil szervezetek, azonban az előítéletek a nyugati munkaadókban is jelen vannak.

Annyit érdemes leszögezni: egy álláskeresőtől nem várható el, hogy megváltsa a világot. Előrelépés csak az állami, a civil, a munkavállalói és a munkaadói oldal együttgondolkodásával, megfelelő ösztönzők kidolgozásával érhető el. 

Márcsak azért is, mert a következő évtizedekben elkerülhetetlen lesz az 55 év felettiek nagyobb bevonása az álláspiacra. Hol vannak azok a minták, vezetési módok, amelyek segítenek a generációs szakadékokat leküzdeni és amelyekkel lehetséges több generációt egy csapatba integrálni? Hol vannak díjak, amelyeket példamutató munkaadóknak osztanak?

Önsajnálat helyett... 

Hogy mit tehet most egy 50 év feletti álláskereső? Önsajnálat helyett inkább pozitívan gondolkodjon. Hajtóerő, proaktivitás nélkül nem megy.

Mire építhetnek a szenior (hadd használjam ezt a szót) álláskeresők?

Három gondolat útravalóul:

Nagyobb élet- és munkatapasztalat

Közvetlen ügyfélkapcsolattal járó munkáknál (például panaszkezelés) kifejezetten előnyös lehet a jobb emberismeret, az élettapasztalat. Valószínű az is, hogy az ő munkamódszereik kifinomultabbak, nem mennek be minden zsákutcába.

Erősebb kötődés a munkaadóhoz

Ha már ilyen nehéz az elhelyezkedés, ki az a szenior álláskereső, aki olyan könnyen otthagyna egy olyan munkahelyet, ahol jól érzi magát? Míg egy huszonéves 20-30 ezer forintos fizetésbeli különbség esetén is kész odébbállni, egy ötvenes dolgozónak meg sem fordul a fejében. Egy új dolgozó felvétele és betanítása pedig súlyos százezrekbe kerül a munkaadónak.

Nem várható szülés

Egy 50 éves női álláskeresőről nagy valószínűséggel állítható, hogy nem szül gyermeket. Ha pedig gyermekei felnőttek, akkor több a szabadideje, így jobban tud a munkára koncentrálni.

Álláskeresési stratégiának pedig első körben a személyes kapcsolatok megmozgatását javasolnám.

Tervezek egy linkgyűjteményt összeállítani, ami hasznos lehet ennek a korosztálynak.

És még 1 fontos kérdés/dilemma: Gondolkodom egy álláskeresői klubban. Kinek lenne kedve hozzá? Én csak koordinálnám. Ide jelezzétek/jelezzék: karacsony_zoltan@freemail.hu

A közelmúltban egy fejvadász ismerősön panaszolta, mennyire nem ismerte egy aznapi pályázó a mobiltelefon-etikettet. Az álláskereső ugyanis az interjú alatt megszólaló telefonját felvette, és elnézés kérése nélkül csevegett két percet hívójával. Természetesen nem került be a következő körbe. Hogy ilyesmi kedves olvasóimmal ne fordulhasson elő, néhány tanács a mobilhasználathoz.

Kell a mobiltelefonszám az önéletrajzba, ugyanis így tudnak a személyzetisek a leggyorsabban elérni. Ha céges mobilunk is van, akkor ne azt adjuk meg több okból:
könnyen visszakereshetőek a számok,
lehet, hogy az asztalon felejtjük és - céges mobil lévén - kollégánk veszi fel,
egy esetleges munkahelyváltásnál a munkaadó egyszerűen nem tud bennünket elérni.

Ha munkahelyünkön nem tudjuk felvenni a telefont, beleírhatjuk, milyen időközben tudunk hívást fogadni.

Bevett szokás HR-eseknél a telefonos előszűrő, ami a személyes beszélgetés előtti próbatétel. Ebben a munkaadó az önéletrajzot pontosítja, és első benyomást szerez a pályázóról. Ha e célból hívnak, és nem alkalmas a helyszín és az időpont a beszélgetésre (mert tömegközlekedési eszközön, a zajos utcán vagy munkahelyünkön tartózkodunk), inkább kérjünk új időpontot és adjuk meg, mikor lesz alkalmas. Ez az időpont ne legyen később fél napnál. Ha munkahelyünkön ér a megkeresés, érdemes valamilyen semleges mondatot kitalálni, ha el akarjuk titkolni álláskeresésünket. („Sajnos most nem alkalmas az időpont. Fél hat körül megfelelő lenne?” Vagy: „Visszahívhatom? Mikor?”)

Állásinterjú előtt kapcsoljuk ki a telefont. Ha ezt elfelejtettük volna, és beszélgetés közben megcsörren a telefon, csak kivételesen fontos esetben vegyük fel - akkor is elnézést kérve, alaphelyzetben semmiképpen. 
 
A mobiltelefon egyébként nem része az állásinterjúnak, így az asztalra sem célszerű kitenni. Egy túlságosan értékes telefon egy „szerényebben eleresztett” HR-es számára még talán irritáló is.

Ha az interjún megkapjuk a munkaadó névjegykártyáját, akkor első próbálkozásra inkább a vonalas telefonszámán próbáljuk meg elérni.

Elnézést, kicsit sok munka jött össze az utóbbi napokban, mostantól újra pörgök. Egy érdekes felmérést kaptam kézhez ma, amelyet az őszi HVG Állásbörze látogatóinak körében készítettek. A kérdés így szólt: Milyen csatornákat használnál a munkahelykeresés céljából? (több válasz is megjelölhető volt)

Az eredmény:

Online állásportálok       95,52%

Állásbörzék                    82,97%

Személyes ismeretség   61,83%

Munkaerőközvetítők      49,64%

Vállalati honlapok          45,70%

Újságok                         41,94%

Google                           32,08%

Egyetemi karrierirodák   26,16%

Munkaügyi központok    21,86%

Levelezőlisták                  9,32%

Számomra nem meglepetés, hogy az internetes állásportálok állnak az első helyen. Az utóbbi tíz évben megfigyelhető trend, hogy az álláskeresés a nyomtatott sajtóról egyre inkább a világhálóra helyeződött át. Az állásbörzék második helye valószínűleg azzal magyarázható, hogy a felmérés a börzelátogatók körében készült. A munkaügyi központok alacsony részaránya arra vezethető vissza, hogy sokan úgy gondolják (részben jogosan), hogy nem tudnak segíteni a diplomás álláskeresőknek.

Azt már meglepetéssel látom, mennyien kevesen (tízből csak hatan) vetik be a személyes ismeretséget. Szintén meghökkentő, hogy ötven százalék alatti a vállalati karrieroldalakat látogatók aránya.

Ami szerintem fontos az álláskeresésben:

Több csatornát használjunk párhuzamosan

Egy-egy pályázat elküldése után ne álljunk le és várjunk a válaszra, hanem folytassuk

Vezessünk álláskeresési naplót, vezessük mikor melyik céghez pályáztunk

Mérjük fel, az adott régióban, szakmában milyen csatornán toboroznak (például saját szakmámban, az újságírásban hiába keresnék állást hirdetésekben, itt a személyes ajánlás sokkal fontosabb)

Mindenképpen mozgassuk meg a személyes kapcsolatrendszerünket. Sokszor az ismerős ismerőse tud segíteni

Használjuk ki az állami támogatási lehetőségeket. Nézzük meg, milyen tanfolyamokat lehet ingyenesen elvégezni.

Egy nem mindennapi olvasói kérdés.

„Kedves Zoltán! Ön szerint érdemes több, teljesen más diplomát szerezni? Inkább kíváncsiságom, mint későbbi alkalmazotti pályám hajt. Van egy szociálpedagógia diplomám, ami mellé később egy szociálpolitika mesterképzést szeretnék felvenni. Jelenleg nemzetközi tanulmányok távoktatáson tanulok második éve. Ön szerint milyen lehetőségeim vannak a két diplomával külön, vagy együtt az EU-ban? Habként a tortára szeretném elkezdeni a turizmus-vendéglátás szakot is. Sokat utazom és mind turisztikailag, társadalmilag és politikailag is érdekelnek a különböző országok. Hozzá kell tennem, hogy évek óta dolgozom, pénzügyben, miért is ne (végzettség nélkül)!”

Kicsit zavarban vagyok, mert ennyire szerteágazó érdeklődési körrel még valóban nem találkoztam. Annyit leszögeznék, nem vagyok karriertanácsadó, ám tíz éves álláspiaci újságírói tapasztalattal a hátam mögött néhány megfigyelést hadd osszak meg Önnel.

1. Irigylem, hogy ennyi mindenbe volt energiája belevágni. Szerintem ez azt bizonyítja, hogy Ön nemcsak szereti a kihívásokat, hanem meg is állja a helyét, amibe belevág. Legyen büszke arra, hogy szakirányú végzettség nélkül a pénzügyben dolgozik (bár azt nem írta, hogy pontosan mi a munkája).

2. Arra azonban hadd hívjam fel a figyelmét, hogy a HR-esek nem szeretik a diplomahalmozókat. Azokat a pályázókat, akiknek 3-4 egymástól teljesen eltérő területen van végzettsége. Egy plusz diploma nem növeli automatikusan az álláspiaci értéket. Jó stratégiának tartom, ha valaki az első diploma megszerzése után elkezd dolgozni és a másodikat, harmadikat a munka mellett szerzi meg (ehhez sok esetben a munkaadó is ad támogatást)

3. Mielőtt jelentkezne a turizmus-vendéglátás szakra és/vagy a szociálpolitika mesterképzésre, érdemes lenne önvizsgálatot tartani, mivel is szeretne a jövőben foglalkozni. Ennek egy területnek kell lennie, és ezért mindent megtenni. Egyszerre több, egymástól távol álló szakmában szerintem képtelenség a legjobbnak lenni. (vagy a magánélete bánja).

4. A nemzetközi tanulmányok szakkal a közszférában – például diplomácia, EU-s intézmények, hazai politikai alapítványok – találhatja meg a számítását, de mindenképpen kapcsolatok kellenek az elhelyezkedéshez. A szociálpedagógia szintén az állami szférához kötődik, ám itt már több lehetőséget látok nyugat-európai munkavállalásra. A turizmus-vendéglátás pedig már a versenyszféra. Itt szóba jöhet saját vállalkozás alapítása, idegenforgalmi szolgáltatóhoz való bekerülés (utazási iroda, hotel, éttermek, rendezvényszervező cégek) és persze ezzel is könnyebb külföldre jutni. Ebből is látja, mennyire más területekről van szó, amihez másféle megközelítés szükséges.

5. Érdemes lenne erről egy karrier-, pályaválasztási tanácsadóval konzultálni és emellett egy tesztet kitölteni. Itt van például a Diplomán Túl portál ingyenesen kitölthető tesztje (ez az Educatio Nonprofit Kft. által készített frissdiplomás oldal). Próbálja ki, nem veszít vele semmit.

Néhány nappal ezelőtt egy olvasói kérdésre válaszolva írtam a fejvadász fizetésekről. Ekkor gondolkodtam el, érdemes lenne egy posztot szentelni a fejvadászokkal szembeni tévhiteknek. Ugyanis van belőle bőven.

Több álláskeresőtől hallottam már, hogy leadta önéletrajzát egy fejvadász cégnél, és várja, hogy majd állást szereznek neki. Aztán persze a többségük csalódottan várakozott, nem jött egy hívás sem. Pedig ha utánakérdeztek volna ennek a piacnak a működéséről, biztosan nem ringatták volna magukat ebben a hitben.

No, nézzünk néhány megállapítást.

A köznyelvben a fejvadász és a személyzeti tanácsadó szavakat szinte már szinonímaként használjuk, pedig van különbség közöttük. A fejvadász eredetileg az a személy, aki felsővezetői munkákra keresi a megfelelő jelölteket (például banki felsővezető). Ő nem hirdet, hanem direkt megkereséssel „levadássza” a piac legjobbjait. Vele egy átlagos álláskereső nem találkozik és egy igazi fejvadász nem is hirdeti magát. A szélesebb nyilvánosság előtt nem ismertek ezek a vállalkozások. 

A személyzeti tanácsadó cégek már szélesebb skálán mozognak. Az ő megbízói nagyobb létszámban keresnek munkaerőt, és nem csupán vezetőket (például gyakori keresés manapság az idegen nyelvű telefonos ügyfélszolgálatos pozíció multi cég call centerében). Az ő hirdetéseik már láthatóak az interneten, állásbörzéken is megjelennek, mint a munkaerőpiac szakértői.

Az álláskeresők általában a második csoportot azonosítják a „fejvadász” jelzővel, most róluk szólok pár szót.

A személyzeti tanácsadók elsődleges ügyfelei a munkaadó, ugyanis ő fizet neki. A munkaadó, az a (többnyire multinacionális) cég, amely nem akarja vagy nem tudja saját erőből betölteni az üres pozíciót, hanem erre felkér egy külsős HR-szolgáltatót (a személyzeti tanácsadót). A személyzeti tanácsadó tehát nem azért dolgozik hogy állást találjon az álláskeresőnek, hanem azért, hogy a „fizető ügyfél” - a munkaadó partner - igényét kielégítse.

Ha álláskeresőként mi vagyunk a befutók, akkor persze úgy tűnik, hogy szerzett nekünk állást a személyzeti tanácsadó (fejvadász), ami igaz, és örömteli, de nem ez volt a fő mozgatórugó.  A személyzeti tanácsadónak persze fontos partner az álláskereső, ugyanis megfelelő számú és minőségű pályázó nélkül nem tudná a megbízói igényt kielégíteni. Ezért vannak jelen állásbörzéken, karrier roadshow-kon és keresik a kapcsolatot az álláskeresőkkel, a nyilvánossággal.

Ezek alapján a tanácsaim:

- Érdemes bejelentkezni a személyzeti tanácsadókhoz, akár cv-vel. Sok hasznos információ megtudható tőlük, használjuk ezt ki, kérdezzünk (piacképes fizetés, a cv alapján szóba jöhető munkakörök)

-Ne várjuk el, hogy a személyzeti tanácsadó állást szerez nekünk. Nem mi vagyunk az elsődleges ügyfelei, éppen ezért ez csak egy legyen az álláskeresési csatornák közül. Mellette fusson párhuzamosan a cégek közvetlen megkeresése, az álláshirdetésre pályázás, az ismerősök megmozgatása.

- A fejvadász/személyzeti tanácsadók ügyfelei szinte kizárólag multi cégek. Így aki kkv-hoz szeretne bejutni, közvetlenül a cégeknél próbálkozzon.

- Rutinosabb álláskeresőként érdemes tartani a kapcsolatot a fejvadászokkal. Ha nem akarunk váltani, de szeretnénk felmérni az esélyeket, akkor is hasznos infókat tudhatunk meg.

Ha van kérdés, küldjétek a karacsony_zoltan@freemai.hu címre.

Érdekes kísérleti projekt startolt ma Németországban. Öt multinacionális nagyvállalat (Deutsche Post, Deutsche Telekom, L'Oréal, Maydays GmbH és a Procter & Gamble) vállalta, anonim önéletrajzok alapján toboroz munkaerőt a német állami munkaügyi központ közvetítésével. Olyan cv-k alapján hívja be interjúra a pályázókat, amelyek nem tartalmaznak személyes adatokat (név, nemzetiség, születési hely, idő, nem) csak az iskolai végzettség és a szakmai tapasztalat számít. A projekt a német kormány kezdeményezésére indult, a cél pedig a diszkrimináció csökkentése.

A szándék üdvözlendő és PR-szempontból is jó fogásnak tűnik ezeknek a cégeknek. Azt mutatják a nyilvánosság előtt, náluk nem a származás, hanem a tudás számít. A legalkalmasabbak bőrszíntől, nemzetiségtől függetlenül bejutnak hozzájuk.

A kérdés csupán az, ez a pályázási módszer megszünteti-e, vagy jelentősen csökkenti-e a diszkriminációt? Azonos esélyekkel szállhatnak-e harcba a kisgyermekes nők, az ötven év felettiek, a németországi törökök egy-egy állásért, ha valamikor az állam törvényileg előírná, álláshirdetésre jelentkezéskor nem kérhető személyes adat.

Attól tartok, hogy nem. Lehet, hogy tévedek, ám csak a realitásokból indultam ki. Aki diszkriminálni akar, az ettől függetlenül az állásinterjú alatt könnyedén megteheti. Aki kicsit is ismeri a kiválasztást, pontosan tudja, miként lehet egy elutasítást szakmai érvekbe csomagolni.

Egyébként a munkaadói oldal képviselői – főként a kis- és középvállalkozások – máris háborognak a projekt kapcsán. Nem szeretnének hasonlóban részt venni. 

Néhány vélemény:- Kevés az információ, semmi nem tudható meg így a pályázó személyiségéről, lassabbá, körülményesebbé válik a toborzás, nagyobb a HR-esre nehezedő adminisztrációs teher. Míg a nagy cégeknek erre van apparátusuk, az egyetlen HR-essel vagy anélkül működő kkv-k szinte megoldhatatlan feladat elé kerülnek. És az is elképzelhető, hogy az álláskeresőnek jobb ez a mostani állapot. Az anonimitással inkább kitolódna az elutasítás. Elképzelhető, lenne egy „nulladik” interjúkör, ami gyakorlatilag egy néhány perces pofavizitből állna.

Sok a kérdőjel. Ez a 12 hónap arra is jó lesz, hogy kiderüljön, működik-e.

Nyáron, amikor a projekt körvonalazódott, beszéltem magyar HR-esekkel, mit szólnak hozzá. Nem reprezentatív mintám alapján a többség inkább kétségeit fogalmazta meg. Mindenesetre majd beszámolok a német projekt tapasztalatairól.

Ha van erről véleményetek, írjátok meg. Kíváncsi vagyok.

Hétfőn kaptam meg e-mailben a Work Force munkaerő-közvetítő sajtóanyagát, amelyben két hónapon át tartó, nyolc várost érintő karrier roadshow-juk tanulságairól számoltak be. Jobban szeretem az ilyen közleményeket, mint a kétes hitelű online felméréseket (igaz, azért nem írnám le a műfajt), mert az álláskeresőkkel való személyes találkozás Győrtől Debrecenen át Szegedig mégis "életszagúbb", ott tényleg az aktív álláskeresők valós problémáit lehet látni.

Néhány érdekes megállapítás:

Alulmotiváltság, önbizalomhiány, de aránylag jó önéletrajzok jellemzik a magyar munkavállalót.

Az álláskeresők még mindig nem szívesen költöznének a munka után, inkább a rosszabbul fizető, alacsonyabb kvalitású pozíciókat választanák, ha ezzel helyben maradhatnak.

Sokszor apró korrekciók is elegendőek az önéletrajzban, és máris jelentősen javulnak az elhelyezkedési esélyek. Jellemző probléma, hogy az álláskeresők a cv-ben a korábbi pozícióknál nem részletezték konkrétan a munkát, így a munkaadó nem tudhatta meg, mit is csinált például egy asszisztens ténylegesen az adott helyen.

Ez számomra a három legfontosabb tanulság.

Mindebből a legnagyobb problémának az alulmotiváltságot és a kis mobilitási hajlandóságot látom. Az álláskeresési technikákon lehet javítani, az önbizalom is növelhető tanácsadói segítséggel. De ha valakiben nincs meg az a hajtóerő, hogy egy (jobb) állás reményében várost váltson, azon nagyon nehéz segíteni.

Néhány héttel ezelőtt hallottam egy mini prezentációt a hatvani Bosch-gyár egyik munkatársától. Azt panaszolta, hogy 50 kilométernél távolabbról nem tudnak megfelelő képzettségű munkaerőt toborozni. Még akkor sem, ha albérleti támogatást ajánlanak fel. Nyugatról kelet felé pedig egyáltalán nem működik a migráció. Budapestről, annak vonzáskörzetéből az álláskeresőknek valahogy ciki kelet felé venni az irányt (ezt már saját hallomásból én teszem hozzá).

Bizonyára sok szempont a szülővárosában tartja az álláskeresőt (gyermekek iskolái, rokoni kötelék). De azt tudomásul kell venni, az állás nem megy házhoz. Ha pedig nincs helyben, akkor költözni kell vagy a hosszabb ingázást vállalni.