Tavaly november elején indult blogom két bejegyzésében is foglalkoztam az 50 év feletti álláskeresők helyzetével. Aki kíváncsi rá, itt és itt érhető el.
Most hadd osszak meg önökkel / veletek két példát, amelyet testközelből figyeltem az utóbbi másfél évben. Neveket a téma érzékenységére tekintettel hadd ne írjak, de biztosíthatok mindenkit valós személyekről és valós eseményekről van szó.
Két történet sok tanulsággal
Rokonsági körömben ketten is munkanélkülivé váltak 2010 elején. Mindketten 50 év felettiek, szorgalmas, szakmájukhoz értő emberek. Addig ismeretlen volt számukra ez a státusz. Annyi a hátrányuk, hogy egyikük sem beszél idegen nyelvet és életkorukból adódóan már nem is fognak megtanulni. A hölgy főkönyvelőként dolgozott, az úr mérnöki végzettségű és egy autójavító vállalkozás tulajdonosa volt. A hölgy a munkahelyi pszichés terror elől menekült felmondásba óvva egészségét, az úr a válság áldozata: eltűntek az ügyfelek, cége folyamatosan veszteséget termelt, amit egy idő után nem akart finanszírozni.
A hölgy nagy szaktudású, de rutintalan az álláskeresésben. Már a felmondása napján elkezdett állást keresni, de belefutott minden csapdába. Egy példa: Meglátott egy hirdetést, és mindenféle kísérősor nélkül elküldte önéletrajzát, majd két hétig ölbe tett kézzel várt a válaszra. Nem jött és eltelt 1 hónap előrelépés nélkül. Majd némi átképzés után (ebben az én kezem is benne volt), elkezdett intenzíven állásokra vadászni: naponta beadott két pályázatot, a kiírásra szabott kísérőlevelet írt és láss csodát, egyre több visszahívást kapott. Két hónapon belül el is tudott helyezkedni. Nem főkönyvelőként, hanem sima könyvelőként, de lett munkája és máig megbecsüli azt.
Az úr nehezebb helyzetből indult. Neki másfél évébe telt, míg munkához jutott. Az egyik gond abban leledzett, hogy kevés hirdetés szólt neki. Az autóipar vergődik, így az autószervizekbe elvétve keresnek új munkatársat. Mérnöki munkákra pedig feltétel a nyelvtudás. Szóba jöttek még a karbantartói, karbantartási vezetői, a logisztikai, a műszaki áruházakban végezhető munkák. Körülbelül 40-45 helyre adta be összesen a pályázatot, összesen két helyről jött visszajelzés.
Munkaügyi központ: hiányzó humán segítség
Regisztráltatta magát álláskeresőként a lakhelyéhez tartozó munkaügyi kirendeltségen, semmiféle „humán” támogatást nem kapott, csak a neki egyébként is járó álláskeresési járadékot. Úgy látta, ennek oka, hogy a pult másik oldalán ülő tisztviselőknek nincs tapasztalata az álláskeresésben, nem tudják, hogy működik a piac, ők szimpla bürokraták.
Jártam vele a munkaügyi központok által szervezett egyik állásbörzén is júliusban. Itt többek között a hivatal álláskeresői tréningjére toboroztak embereket. Nem akartam hinni a szememnek, amikor azt láttam, hogy a tréning novemberben indul. Aki júliusban keres állást, az valószínűleg nem novemberbe szeretné fejleszteni ebbéli képességeit....
Nagy lelki megpróbáltatás a tartós munkanélküliség
Lelkileg pokoli nehéz megélni az állástalanságot. Egy idő után még a magabiztos ember önbizalma is csökken, és kezd az ember belesüppedni a munkanélküliségbe. Hogy nem kell senkinek. Hogy még válaszra sem méltatják próbálkozását. Hogy nem kap személyes bemutatkozási lehetőséget, és így nem tudja elmagyarázni, mire képes, mennyire motivált. Nem azért lett ő munkanélküli, mert nem akar dolgozni vagy összeférhetetlen figura.
Kellett a kapcsolat, de nem az döntött
Már úgy tűnt, hogy nem fog menni, amikor rámosolygott a szerencse. Meglátott egy műszaki vezetői állásajánlatot. Mint kiderült, van ismerőse a cégnél, aki szólt az igazgatónak még aznap. Csak annyit kért, hallgassa meg, hívja be interjúra. Semmi mást. Az igazgató sem ígért semmit. Sőt, jelezte, már nagyjából körvonalazódik, ki lesz a befutó, de azért jöjjön be. Fellépésével aztán meggyőzte a cégvezetőt. Őt vették fel. Most járt le a próbaideje és elégedett. Ahogyan vele az ügyvezető is.
Mindkét történet happy enddel végződött, de az odavezető úton nagyon sok akadály magasodott.
Mit lehet tenni, ha nem megy?
Sok kedves olvasó keres meg ebből a korosztályból is, hogy segítsek. Tanácsot tudok adni, merre érdemes elindulni, de személyre szabott tuti tippeket nem.
Hogy miért nem?
- Nem vagyok munkavállalási tanácsadó. Csupán egy ember, aki nagyon sok információt gyűjt és szintetizálva, sallangok és PR-máz nélkül továbbadja.
- Az utat mindenkinek magának kell kitaposnia, a külsős tanácsadó mindig külsős marad. Interjún nem tud súgni és az álláskereső lelkébe sem lát bele.
- Az 50 felettiekkel szemben sajnos sok az előítélet, ami ellen önmagában az álláskereső és a tanácsadó keveset tehet. Az már óriási siker, ha az ember eljut interjúig. Ha azonban még a cv-jét sem olvassák el, akkor az álláskereső egyszerűen tehetetlen
Hogy ne legyen annyira kesernyés ennek a posztnak a vége, hadd írjak néhány biztató szót.
1. Úgy látom, ebben a korosztályban azok a sikeres álláskeresők, akik a kapcsolatrendszerüket mozgatják meg és nem a hivatalos álláshirdetésekre pályáznak.
2. Sokszor a határozatlan idejű munkaszerződés helyett meg kell elégedni kevesebbel: vállalkozási szerződés, részmunkaidő, távmunka a kölcsönzötti státusz. Ha megéri, a távolabbi ingázást vagy netalántán a költözést is meg kell lépni. Aztán következő lépésben lehet ennél előnyösebb szerződést kialkudni.
3. Fontos szerepe van az önképzésnek. Nem hiszem, hogy 55 évesen érdemes a nulláról indulva nyelvtanulásba fektetni (a munkában legalább középfokú szint kell és ide 2-3 évnyi tanulás és folyamatos gyakorlás kell), de például a megkopott nyelvtudást még lehet csiszolni. Ennél látványosabb, ha számítástechnikai tudásunkat javítjuk (Excel, Powerpoint). Szakmánkban továbbképzésre is elmehetünk, akár saját zsebből finanszírozva. Ennek az előnye, hogy közösségbe kerülünk, ismerősöket gyűjtünk. És minél több info, annál több esély. És nagyon fontos az álláskeresési technikák megtanulása. CV-írás, interjúra készülés satöbbi: ez viszonylag könnyen elsajátítható, csak egy szakember kell hozzá.
Kérdéseim a döntéshozókhoz
Még egy utolsó megjegyzés, de ez már a kormányzati döntéshozóknak. A nyugdíjkorhatár emelése a következő évtizedekben elengedhetetlen lesz, Nyugat-Európában már 67 évről beszélnek.
Miért nincs komplex stratégia az 50 felettiek elhelyezésére? Hol vannak a munkaadókat az ötvenes álláskeresőkre felkészítő programok? Ha van „Családbarát”, „Legjobb női” munkahely díj, miért nincs olyan elismerés, ami az 50-55 év felettiek felvételét ismeri el?
Ez a téma látszólag az ötveneseknek szól, ám a fiatalokat is érinti, beleértve magamat a 36 évemmel. Mert én is leszek egyszer 50 éves...
A facebookon is ott vagyok. Ha tetszett vagy követnétek/követnének, minden lájkot szívesen fogadok.
Mailben a karacsony_zoltan@freemail.hu címen vagyok elérhető.
Utolsó kommentek