Jobb-Állás Blog

Elnézést, kicsit sok munka jött össze az utóbbi napokban, mostantól újra pörgök. Egy érdekes felmérést kaptam kézhez ma, amelyet az őszi HVG Állásbörze látogatóinak körében készítettek. A kérdés így szólt: Milyen csatornákat használnál a munkahelykeresés céljából? (több válasz is megjelölhető volt)

Az eredmény:

Online állásportálok       95,52%

Állásbörzék                    82,97%

Személyes ismeretség   61,83%

Munkaerőközvetítők      49,64%

Vállalati honlapok          45,70%

Újságok                         41,94%

Google                           32,08%

Egyetemi karrierirodák   26,16%

Munkaügyi központok    21,86%

Levelezőlisták                  9,32%

Számomra nem meglepetés, hogy az internetes állásportálok állnak az első helyen. Az utóbbi tíz évben megfigyelhető trend, hogy az álláskeresés a nyomtatott sajtóról egyre inkább a világhálóra helyeződött át. Az állásbörzék második helye valószínűleg azzal magyarázható, hogy a felmérés a börzelátogatók körében készült. A munkaügyi központok alacsony részaránya arra vezethető vissza, hogy sokan úgy gondolják (részben jogosan), hogy nem tudnak segíteni a diplomás álláskeresőknek.

Azt már meglepetéssel látom, mennyien kevesen (tízből csak hatan) vetik be a személyes ismeretséget. Szintén meghökkentő, hogy ötven százalék alatti a vállalati karrieroldalakat látogatók aránya.

Ami szerintem fontos az álláskeresésben:

Több csatornát használjunk párhuzamosan

Egy-egy pályázat elküldése után ne álljunk le és várjunk a válaszra, hanem folytassuk

Vezessünk álláskeresési naplót, vezessük mikor melyik céghez pályáztunk

Mérjük fel, az adott régióban, szakmában milyen csatornán toboroznak (például saját szakmámban, az újságírásban hiába keresnék állást hirdetésekben, itt a személyes ajánlás sokkal fontosabb)

Mindenképpen mozgassuk meg a személyes kapcsolatrendszerünket. Sokszor az ismerős ismerőse tud segíteni

Használjuk ki az állami támogatási lehetőségeket. Nézzük meg, milyen tanfolyamokat lehet ingyenesen elvégezni.

Egy nem mindennapi olvasói kérdés.

„Kedves Zoltán! Ön szerint érdemes több, teljesen más diplomát szerezni? Inkább kíváncsiságom, mint későbbi alkalmazotti pályám hajt. Van egy szociálpedagógia diplomám, ami mellé később egy szociálpolitika mesterképzést szeretnék felvenni. Jelenleg nemzetközi tanulmányok távoktatáson tanulok második éve. Ön szerint milyen lehetőségeim vannak a két diplomával külön, vagy együtt az EU-ban? Habként a tortára szeretném elkezdeni a turizmus-vendéglátás szakot is. Sokat utazom és mind turisztikailag, társadalmilag és politikailag is érdekelnek a különböző országok. Hozzá kell tennem, hogy évek óta dolgozom, pénzügyben, miért is ne (végzettség nélkül)!”

Kicsit zavarban vagyok, mert ennyire szerteágazó érdeklődési körrel még valóban nem találkoztam. Annyit leszögeznék, nem vagyok karriertanácsadó, ám tíz éves álláspiaci újságírói tapasztalattal a hátam mögött néhány megfigyelést hadd osszak meg Önnel.

1. Irigylem, hogy ennyi mindenbe volt energiája belevágni. Szerintem ez azt bizonyítja, hogy Ön nemcsak szereti a kihívásokat, hanem meg is állja a helyét, amibe belevág. Legyen büszke arra, hogy szakirányú végzettség nélkül a pénzügyben dolgozik (bár azt nem írta, hogy pontosan mi a munkája).

2. Arra azonban hadd hívjam fel a figyelmét, hogy a HR-esek nem szeretik a diplomahalmozókat. Azokat a pályázókat, akiknek 3-4 egymástól teljesen eltérő területen van végzettsége. Egy plusz diploma nem növeli automatikusan az álláspiaci értéket. Jó stratégiának tartom, ha valaki az első diploma megszerzése után elkezd dolgozni és a másodikat, harmadikat a munka mellett szerzi meg (ehhez sok esetben a munkaadó is ad támogatást)

3. Mielőtt jelentkezne a turizmus-vendéglátás szakra és/vagy a szociálpolitika mesterképzésre, érdemes lenne önvizsgálatot tartani, mivel is szeretne a jövőben foglalkozni. Ennek egy területnek kell lennie, és ezért mindent megtenni. Egyszerre több, egymástól távol álló szakmában szerintem képtelenség a legjobbnak lenni. (vagy a magánélete bánja).

4. A nemzetközi tanulmányok szakkal a közszférában – például diplomácia, EU-s intézmények, hazai politikai alapítványok – találhatja meg a számítását, de mindenképpen kapcsolatok kellenek az elhelyezkedéshez. A szociálpedagógia szintén az állami szférához kötődik, ám itt már több lehetőséget látok nyugat-európai munkavállalásra. A turizmus-vendéglátás pedig már a versenyszféra. Itt szóba jöhet saját vállalkozás alapítása, idegenforgalmi szolgáltatóhoz való bekerülés (utazási iroda, hotel, éttermek, rendezvényszervező cégek) és persze ezzel is könnyebb külföldre jutni. Ebből is látja, mennyire más területekről van szó, amihez másféle megközelítés szükséges.

5. Érdemes lenne erről egy karrier-, pályaválasztási tanácsadóval konzultálni és emellett egy tesztet kitölteni. Itt van például a Diplomán Túl portál ingyenesen kitölthető tesztje (ez az Educatio Nonprofit Kft. által készített frissdiplomás oldal). Próbálja ki, nem veszít vele semmit.

Álláskeresésnél nem csak az számít, hogy mit tudunk, hanem az is, milyen képet sugárzunk magunkról, milyen stílust képviselünk. Már apróságokkal javíthatjuk a rólunk kialakult képet. Egy eszköz, amivel kevesen élnek, pedig szerintem hasznos, az a köszönet kifejezése. Hogy kinek is? Mindenkinek, aki segítségünkre volt. Ha valaki egy állásajánlatra hívta fel a figyelmünket, ha meghívott egy szakmai rendezvényre, ha megválaszolt egy álláskereséssel kapcsolatos kérdést vagy megosztotta saját tapasztalatát. Akár csak annyival, hogy „köszönjük szépen a segítséget”.

Ezzel ugyanis jelezzük a partner felé, értékeljük, hogy időt szánt ránk. A gesztussal pedig valószínűleg a jövőben is számíthatunk rá. Nem számít tolakodásnak, sem helyezkedésnek, ha állásinterjú után egy maximum két napon belül egy néhány soros köszönőlevelet írunk. Például így: „Tisztelt XY! Köszönöm a lehetőséget a tegnapi személyes bemutatkozásra. Örültem, hogy megismerhettem Önt és a vállalatot. A meghirdetett állásajánlat továbbra is érdekel, így várom visszajelzését  a kiválasztás további menetéről. Üdvözlettel:…” A levél végére írjuk oda e-mail címünket és telefonszámunkat is. Ugye, sokkal jobban hangzik, mint csendben várni a visszajelzésre?   

Tudom, sokszor elsiklunk efelett, hajlamosak vagyunk a könnyebb végét megfogni a dolgoknak. Pedig hosszú távon megéri ez az attitűd és pénzbe sem kerül...

Egy friss felmérés Németországból, amely óvatosságra intheti a magyar irodai dolgozókat is.

A német betegbiztosítók egyesületének (BKK) 2322 német munkavállaló körében végzett kutatása szerint a megkérdezettek 84 százalék a hivatalos munkaidőn kívül is elérhető a felettes, az ügyfelek és a kollégák számára interneten vagy mobiltelefonon.

A megkérdezett dolgozók felénél (!) előfordult már alvászavar, 13 százalékuknál ez szinte napi rendszerességgel jelentkezik. Leggyakoribb kiváltó okként a stresszt, a túlórázást, az állandó elérhetőséget jelölték meg, illetve azt, hogy képtelenek „kikapcsolni”: elalvás előtt vagy hétvégenként is ránéznek hivatalos levelezésükre.

A szakmai szervezet adatai szerint az utóbbi öt évben a tízszeresére nőtt azoknak az eseteknek a száma, amikor az orvos kiégési tünetek (burn out szindróma) miatt táppénzre küldi a dolgozót. A legnagyobb veszélynek a heti 50 óránál többet dolgozók vannak kitéve. Ők átlagosan napi 6,5 órát alszanak, harmaduk rendszeresen dolgozik hétvégenként.  

Éppen ezért a BKK tanácsa: húzzuk meg a határt a munka és a magánélet között. Csak úgy lehet teljes erővel munkának látni, ha kipihentük magunkat, ha elalvás előtt nem foglalkozunk munkával kapcsolatos ügyekkel és nem vagyunk 24 órán át elérhetőek.

Ugyan a felmérés német, de szerintem sok magyar versenyszférás, szellemi munkát végző alkalmazott saját példáján látja ennek a felmérésnek a főbb megállapításait...

Néhány nappal ezelőtt egy olvasói kérdésre válaszolva írtam a fejvadász fizetésekről. Ekkor gondolkodtam el, érdemes lenne egy posztot szentelni a fejvadászokkal szembeni tévhiteknek. Ugyanis van belőle bőven.

Több álláskeresőtől hallottam már, hogy leadta önéletrajzát egy fejvadász cégnél, és várja, hogy majd állást szereznek neki. Aztán persze a többségük csalódottan várakozott, nem jött egy hívás sem. Pedig ha utánakérdeztek volna ennek a piacnak a működéséről, biztosan nem ringatták volna magukat ebben a hitben.

No, nézzünk néhány megállapítást.

A köznyelvben a fejvadász és a személyzeti tanácsadó szavakat szinte már szinonímaként használjuk, pedig van különbség közöttük. A fejvadász eredetileg az a személy, aki felsővezetői munkákra keresi a megfelelő jelölteket (például banki felsővezető). Ő nem hirdet, hanem direkt megkereséssel „levadássza” a piac legjobbjait. Vele egy átlagos álláskereső nem találkozik és egy igazi fejvadász nem is hirdeti magát. A szélesebb nyilvánosság előtt nem ismertek ezek a vállalkozások. 

A személyzeti tanácsadó cégek már szélesebb skálán mozognak. Az ő megbízói nagyobb létszámban keresnek munkaerőt, és nem csupán vezetőket (például gyakori keresés manapság az idegen nyelvű telefonos ügyfélszolgálatos pozíció multi cég call centerében). Az ő hirdetéseik már láthatóak az interneten, állásbörzéken is megjelennek, mint a munkaerőpiac szakértői.

Az álláskeresők általában a második csoportot azonosítják a „fejvadász” jelzővel, most róluk szólok pár szót.

A személyzeti tanácsadók elsődleges ügyfelei a munkaadó, ugyanis ő fizet neki. A munkaadó, az a (többnyire multinacionális) cég, amely nem akarja vagy nem tudja saját erőből betölteni az üres pozíciót, hanem erre felkér egy külsős HR-szolgáltatót (a személyzeti tanácsadót). A személyzeti tanácsadó tehát nem azért dolgozik hogy állást találjon az álláskeresőnek, hanem azért, hogy a „fizető ügyfél” - a munkaadó partner - igényét kielégítse.

Ha álláskeresőként mi vagyunk a befutók, akkor persze úgy tűnik, hogy szerzett nekünk állást a személyzeti tanácsadó (fejvadász), ami igaz, és örömteli, de nem ez volt a fő mozgatórugó.  A személyzeti tanácsadónak persze fontos partner az álláskereső, ugyanis megfelelő számú és minőségű pályázó nélkül nem tudná a megbízói igényt kielégíteni. Ezért vannak jelen állásbörzéken, karrier roadshow-kon és keresik a kapcsolatot az álláskeresőkkel, a nyilvánossággal.

Ezek alapján a tanácsaim:

- Érdemes bejelentkezni a személyzeti tanácsadókhoz, akár cv-vel. Sok hasznos információ megtudható tőlük, használjuk ezt ki, kérdezzünk (piacképes fizetés, a cv alapján szóba jöhető munkakörök)

-Ne várjuk el, hogy a személyzeti tanácsadó állást szerez nekünk. Nem mi vagyunk az elsődleges ügyfelei, éppen ezért ez csak egy legyen az álláskeresési csatornák közül. Mellette fusson párhuzamosan a cégek közvetlen megkeresése, az álláshirdetésre pályázás, az ismerősök megmozgatása.

- A fejvadász/személyzeti tanácsadók ügyfelei szinte kizárólag multi cégek. Így aki kkv-hoz szeretne bejutni, közvetlenül a cégeknél próbálkozzon.

- Rutinosabb álláskeresőként érdemes tartani a kapcsolatot a fejvadászokkal. Ha nem akarunk váltani, de szeretnénk felmérni az esélyeket, akkor is hasznos infókat tudhatunk meg.

Ha van kérdés, küldjétek a karacsony_zoltan@freemai.hu címre.

Érdekes kísérleti projekt startolt ma Németországban. Öt multinacionális nagyvállalat (Deutsche Post, Deutsche Telekom, L'Oréal, Maydays GmbH és a Procter & Gamble) vállalta, anonim önéletrajzok alapján toboroz munkaerőt a német állami munkaügyi központ közvetítésével. Olyan cv-k alapján hívja be interjúra a pályázókat, amelyek nem tartalmaznak személyes adatokat (név, nemzetiség, születési hely, idő, nem) csak az iskolai végzettség és a szakmai tapasztalat számít. A projekt a német kormány kezdeményezésére indult, a cél pedig a diszkrimináció csökkentése.

A szándék üdvözlendő és PR-szempontból is jó fogásnak tűnik ezeknek a cégeknek. Azt mutatják a nyilvánosság előtt, náluk nem a származás, hanem a tudás számít. A legalkalmasabbak bőrszíntől, nemzetiségtől függetlenül bejutnak hozzájuk.

A kérdés csupán az, ez a pályázási módszer megszünteti-e, vagy jelentősen csökkenti-e a diszkriminációt? Azonos esélyekkel szállhatnak-e harcba a kisgyermekes nők, az ötven év felettiek, a németországi törökök egy-egy állásért, ha valamikor az állam törvényileg előírná, álláshirdetésre jelentkezéskor nem kérhető személyes adat.

Attól tartok, hogy nem. Lehet, hogy tévedek, ám csak a realitásokból indultam ki. Aki diszkriminálni akar, az ettől függetlenül az állásinterjú alatt könnyedén megteheti. Aki kicsit is ismeri a kiválasztást, pontosan tudja, miként lehet egy elutasítást szakmai érvekbe csomagolni.

Egyébként a munkaadói oldal képviselői – főként a kis- és középvállalkozások – máris háborognak a projekt kapcsán. Nem szeretnének hasonlóban részt venni. 

Néhány vélemény:- Kevés az információ, semmi nem tudható meg így a pályázó személyiségéről, lassabbá, körülményesebbé válik a toborzás, nagyobb a HR-esre nehezedő adminisztrációs teher. Míg a nagy cégeknek erre van apparátusuk, az egyetlen HR-essel vagy anélkül működő kkv-k szinte megoldhatatlan feladat elé kerülnek. És az is elképzelhető, hogy az álláskeresőnek jobb ez a mostani állapot. Az anonimitással inkább kitolódna az elutasítás. Elképzelhető, lenne egy „nulladik” interjúkör, ami gyakorlatilag egy néhány perces pofavizitből állna.

Sok a kérdőjel. Ez a 12 hónap arra is jó lesz, hogy kiderüljön, működik-e.

Nyáron, amikor a projekt körvonalazódott, beszéltem magyar HR-esekkel, mit szólnak hozzá. Nem reprezentatív mintám alapján a többség inkább kétségeit fogalmazta meg. Mindenesetre majd beszámolok a német projekt tapasztalatairól.

Ha van erről véleményetek, írjátok meg. Kíváncsi vagyok.

Hétfőn kaptam meg e-mailben a Work Force munkaerő-közvetítő sajtóanyagát, amelyben két hónapon át tartó, nyolc várost érintő karrier roadshow-juk tanulságairól számoltak be. Jobban szeretem az ilyen közleményeket, mint a kétes hitelű online felméréseket (igaz, azért nem írnám le a műfajt), mert az álláskeresőkkel való személyes találkozás Győrtől Debrecenen át Szegedig mégis "életszagúbb", ott tényleg az aktív álláskeresők valós problémáit lehet látni.

Néhány érdekes megállapítás:

Alulmotiváltság, önbizalomhiány, de aránylag jó önéletrajzok jellemzik a magyar munkavállalót.

Az álláskeresők még mindig nem szívesen költöznének a munka után, inkább a rosszabbul fizető, alacsonyabb kvalitású pozíciókat választanák, ha ezzel helyben maradhatnak.

Sokszor apró korrekciók is elegendőek az önéletrajzban, és máris jelentősen javulnak az elhelyezkedési esélyek. Jellemző probléma, hogy az álláskeresők a cv-ben a korábbi pozícióknál nem részletezték konkrétan a munkát, így a munkaadó nem tudhatta meg, mit is csinált például egy asszisztens ténylegesen az adott helyen.

Ez számomra a három legfontosabb tanulság.

Mindebből a legnagyobb problémának az alulmotiváltságot és a kis mobilitási hajlandóságot látom. Az álláskeresési technikákon lehet javítani, az önbizalom is növelhető tanácsadói segítséggel. De ha valakiben nincs meg az a hajtóerő, hogy egy (jobb) állás reményében várost váltson, azon nagyon nehéz segíteni.

Néhány héttel ezelőtt hallottam egy mini prezentációt a hatvani Bosch-gyár egyik munkatársától. Azt panaszolta, hogy 50 kilométernél távolabbról nem tudnak megfelelő képzettségű munkaerőt toborozni. Még akkor sem, ha albérleti támogatást ajánlanak fel. Nyugatról kelet felé pedig egyáltalán nem működik a migráció. Budapestről, annak vonzáskörzetéből az álláskeresőknek valahogy ciki kelet felé venni az irányt (ezt már saját hallomásból én teszem hozzá).

Bizonyára sok szempont a szülővárosában tartja az álláskeresőt (gyermekek iskolái, rokoni kötelék). De azt tudomásul kell venni, az állás nem megy házhoz. Ha pedig nincs helyben, akkor költözni kell vagy a hosszabb ingázást vállalni.

Aki korán kel, nagyobb eséllyel épít karriert. Sőt, már középiskolában jobb jegyeket szerez, így nagyobb sansszal jut be egyetemre, ahonnan kikerülve jobban fizető pozíciókat tölthet be. Ráadásul a korán kelők a munkában aktívabbak, lelkiismeretesebbek, nagyobb a teherbíró képességük és jobbak a problémamegoldásban, mint későn ébredő, és más bioritmusú kollégák.

Mivel jómagam is a korán kelők táborba tartozom, elégedett mosollyal nyugtáztam e sorokat. Sokan talán brit kutatós kamufelmérésnek hiszik az eredményt (akkor meg sem említettem volna), ám minderre egy tekintélyes üzleti lap (Harvard Business Manager) német kiadásában akadtam. A konklúzió pedig Christoph Randler, heidelbergi biológiaprofesszor kutatási eredményein alapul, akivel az interjú készült.

Persze nem kell a sokáig alvóknak sem kétségbe esniük, náluk másban rejlenek az erősségek: ők kreatívak, humorosak, intelligensek, extrovertáltak. És ezek csak átlagok, így kivételek bőven akadnak.

Hogy mi az oka a későn kelők versenyhátrányának a karrierépítésben?

Csak feltevések léteznek: A munka világa a korai kezdésre van kihegyezve, az 5-6 körül ébredők pedig jobban rá tudnak hangolódni a munkára. Randler professzor megjegyzi, vannak már egyetemek, ahol figyelembe veszik a hallgatók más-más bioritmusát és rugalmas órákat ajánlanak.

Ezt már én teszem hozzá: vannak munkahelyek is, ahol nem a reggel 8 órás munkakezdés, hanem az asztalra letett teljesítmény számít. Igaz, a munkaadók többsége még a szigorú 8 vagy 9 órás starthoz ragaszkodik.

Ami számomra előny a korai kezdésben: a reggeli órákban nyugodtabb az iroda, hatékonyabban lehet dolgozni, tehát rövidebb idő alatt több feladatot meg tudok oldani. És persze heti kétszer reggel 7-kor kezdődnek a webkamerás online angolóráim, ami nagyon fekszik nekem. Este már nehezen fogna az agyam. 

Aki tud németül, olvassa el a teljes interjút, mert tanulságos, szerintem sok igazság van benne.

Hogy miért angol névvel (sales manager, account manager, pricing specialist stb.) látják el pozícióneveiket a cégek? Úgy gondolják, ez presztízst ad és szűrő is egyben. Azok úgysem jelentkeznek account managernek, akik nem tudnak angolul. Emellett multi cég esetén az anyavállalat előírása is szerepet játszik, a helyi HR pedig vagy nem tudja vagy nem meri lefordítani.

Key account manager

Szintén trend: egyre több magyar kkv-nél látom, hogy munkatársaik angol nevekkel operálnak. Mert milyen jól is néz ki egy névjegykártyán a key account manager – mint a vezető/kiemelt értékesítő… Főleg akkor, ha egy multi ügyfelet szeretne behálózni. (Ha már a címben feltettem a kérdést ennek a pozíciónévnek a jelentésére vonatkozóan, hadd magyarázzam meg pár szóval. A key account manager általában az értékesítési csapat ranglétrájának felsőbb régióiban található. Olyan tapasztalt ügyfélmenedzser/értékesítő, aki a nagyobb, kiemelt ügyfelekkel foglalkozik. Lejjebb van nála az account manager és feljebb a sales manager, utóbbi az értékesítési csapat vezetője.)

Key account manager állások a Monster állásportálon erre a linkre kattintva érhetőek el.

Tanácsom álláskeresőknek: ha nem biztosak az angol pozíciónév pontos jelentésében, kérdezzenek utána a cégnél, nem szégyen. Én például majdnem ezért maradtam le egy állásról, amelyet végül megkaptam. „Content manager” szerepelt a kiírásban. Szinte már értetlenül átsiklottam rajta, amikor az „Elvárások” rovatban láttam, az újságírói végzettség előny. Ez volt számomra a hívó szó, ekkor tudatosult, hogy ez internetes tartalomfejlesztés, ami újságírói tudást kíván, tehát nekem szól.  Pedig már akkor középfokú szinten tudtam angolul.

Tipp: vannak az interneten angol állásneveket magyarázó cikkek, például itt (jobpilot karriermagazin), és a kapcsolódó cikkeknél tovább lehet kattintani.

A Google 10 százalékkal emeli minden amerikai munkavállalójának a fizetését, és 1000 dolláros (200 ezer forint) karácsonyi bónuszt fizet mindenkinek – olvashattuk néhány napja. A hír önmagában azt jelzi, a Google-nál jó dolgozni, ebben a nehéz gazdasági helyzetben is bőkezű dolgozóival. A színfalak mögé pillantva azonban merőben más mozgatórugók jelennek meg.

A háttérben kőkemény harc zajlik a kaliforniai Szilikon-völgy informatikai óriásai – főként a Google és a Facebook között a tehetségekért, a vezetőkért és az image-ért. Míg korábban egyértelműen a Google-nál volt trendibb dolgozni, és ez a cég szívta el a legjobbakat a Yahoo-tól, a Microsofttól, az IBM-től, mostanára úgy tűnik, változott a helyzet. Megjelentek az új trónkövetelők, a Facebook és a Twitter: a Facebook sok Google-felsővezetőt és alkalmazottat elcsábított (nyilvános cv-k alapján több százat) és a frissdiplomásoknál is Zuckerberg cége tűnik az első választásnak.

A Google számára a fizetésemeléses húzás inkább kényszerűség: a csapat egyben tartásáért üzenni kellett: erősek vagyunk, bőven infláció felett tudunk emelni, mi vagyunk a legjobb munkahely, ne menjetek el. Egyébként annyira vadásszák a Szilikon-völgyben a mérnököket, hogy a Wall Street Journalnek nyilatkozó fejvadász elmondta, egy frissdiplomást évi 125 ezer dolláros (26 millió forint) kezdő fizetéssel helyezett el, de a konkurencia már most 175 ezer dollárt ígér neki.

Hogy mi a tanulság a magyar álláspiacra nézve? Ha álláskeresőként ez nem is látszik, de nálunk is ugyanez a helyzet. Mérnöki és informatikai területen – vagy más hiányszakmában - a cégek vadásszák a tehetséges munkaerőt. Tudom, hogy ez egy veszélyes játék, de - ha kapósak vagyunk - ne adjuk magunkat olcsón, mérjük fel alaposan piaci értékünket. Nem véletlenül csábítanak a nagy multik egyetemi állásbörzéken vagy toboroznak szakmai gyakorlatra.

Ja, és még egy tanulság: Kezeljük bizalmasan a céges fizetési adatokat. A munkatársat, aki Schmidt Google-vezér béremelésről szóló e-mailjét a sajtónak kiszivárogtatta, kirúgták. Valahogy kinyomozták. A Google-nak nem volt nehéz…