Jobb-Állás Blog

„Szeretnék kérdezni valamit az állásinterjúról. Ha mondják az elején, hogy jellemezzem magamat, akkor ilyeneket kell mondani: - Kedves vagyok, megbízható, nyugodt, társaságkedvelő. Szeretek csapatban dolgozni. Vagy beszéljek arról is, hogy most végeztem itt meg itt....? El lehet mondani a hobbikat is ilyenkor? – Tamás”

Egy kedves álláskereső olvasóm kérdezte ezt tőlem. Megpróbálok röviden és praktikusan válaszolni.

Valóban, gyakran előjön ez a kérdés, sokszor már az írásbeli pályázatban. Sok múlik a válasz csomagolásán. Én nem javasolnám az összes pozitív tulajdonságot egymás után felsorolni (ez üres közhelyparádénak tűnik), inkább mindent példákkal alátámasztva. Önnek melyik megfogalmazás tetszik? „Szeretek csapatban dolgozni” vagy „Szeretek csapatban dolgozni. Előző cégemnél egy öt fős team része voltam. Csak közös munkával lehetett sikert elérni. Három év alatt a kétszeresére növeltük a csapat bevételét.” Ugye, az utóbbi meggyőzőbb…

A „Megbízható vagyok” megfogalmazás helyett pedig el lehet mondani (ha igaz): „Előző munkahelyi vezetőm megbízhatónak tartott. Nem késtem a tárgyalásokról, a munkakezdésről, határidőre teljesítettem a feladatokat.”

A lényeg: az önjellemzés akkor lesz hitelesebb, ha mások rólunk alkotott véleményét idézzük vagy példákkal támasztjuk alá a megadott tulajdonságot. A leghatásosabb, ha azt is jelezzük, „ha gondolja, megadom volt főnököm elérhetőségét, akit megkérdezhet, milyen voltam a munkahelyen”. Így lesz ugyanis igazán hiteles a kép. (Utóbbit akkor érdemes bevetni, ha biztosak vagyunk abban, hogy ex-vezetőnk is hasonlóképpen vélekedik rólunk.)

Persze, a hobbijáról is beszélhet, ugyanis ez szintén sokat elárul személyestulajdonságairól. A hosszútávfutás a kitartásról árulkodik, a futball a csapatjátékos énről és még sokáig lehetne sorolni... A hobbival kapcsolatban két megjegyzés: 1. ne ezzel kezdje az önjellemzést, inkább a munkával kapcsolatos dolgokkal.  2. Csak olyasvalamit említsen hobbiként, amivel valóban foglalkozik. Kínos, ha a HR-esnek éppen az a hobbija és a pályázó alig tud erről valamit mondani.

Ha bárkinek van kérdése, témajavaslata, kérem a karacsony_zoltan@freemail.hu címre írja meg. Mindenkinek válaszolok.

A csütörtök estét és a péntek nagy részét Bécsben töltöttem. Az osztrák fővárosban tanuló magyar egyetemisták egyesülete (www.mde.hu) hívott meg egy álláspiacról, álláskeresésről szóló beszélgetésre a Collegium Hungaricum egyik előadótermébe. Másfél órát terveztünk, majd’ három órás, nagyon izgalmas eszmecsere kerekedett belőle.

Talán kevesen tudják, hogy magyarként szinte mindenféle szűrő nélkül be lehet kerülni az osztrák felsőoktatásba. Ha van magyar érettségi, megfelelő némettudás, akkor 2-3 szak kivételével el is lehet kezdeni a tanulmányokat, ugyanis nincs felvételi vizsga. Az is meglepő lehet, hogy a képzés nem sokkal drágább, mint Magyarországon, ugyanis Ausztriában nincs tandíj az EU-tagországok diákjai számára. Az igazi költség a megélhetés, ami Bécsben valóban húzós. És persze mentálisan az első vizsgák, amelyek az első igazi rostát jelentik.

Szóval több száz magyar fiatal tanul a bécsi egyetemeken. Akik eljöttek erre a beszélgetésre, álláskeresésre készülnek és még nincs konkrét munkahelyük. Közös bennük, hogy nem tervezik a visszatérést Magyarországra (talán nem meglepő…) és nagyon várják 2011. május elsejét. Miért is? Nem, nem a „munka ünnepe” ottani rendezvényei miatt, hanem mert ezen a napon nyílik meg a német és az osztrák álláspiac a magyar állampolgárok előtt.

Többen is említették, hiába szerezték meg az Universitat Wien vagy a Wirtschaftsuniversitat (az ottani közgazdaságtudományi egyetem) diplomáját, az osztrák munkaadókat visszatartja a felvétellel járó extra procedúra, a munkavállalási engedély igénylése. Most ugyanis az osztrák cégvezetőknek bizonyítaniuk kell az állami hatóságok előtt, hogy a magyar pályázót azért alkalmaznák, mert az adott állásra nincs alkalmas osztrák munkavállaló. Ez pedig macerás számukra.

Azért óva intenék mindenkit attól, hogy azt gondolja, jövő májustól itt a Kánaán, hogy bárki könnyen álláshoz juthat Ausztriában. Szerintem Ausztria mindent elkövet, hogy mérsékelje a keletiek rohamát, akár csavaros, adminisztratív, bürokratikus eszközök bevetésével.

Mit jelent a jövő májusi osztrák álláspiaci nyitás a magyar álláskeresők számára?

- Hiányszakmában dolgozóknál (például mérnök, informatikus, építőipari szakmunkás) és németül jól tudóknál nem lesz változás. Őket ma is várják az osztrák munkaadók, a munkavállalási engedélyt is könnyített úton kapják meg.

- Nyertesek lesznek az Ausztriában élő – nem hiányszakmában dolgozni akaró - magyar állampolgárok (akikkel csütörtök este beszéltem). Nekik ugyanis kiváló a nyelvtudásuk, vannak helyi és kulturális ismereteik, könnyebben jutnak állásinfókhoz, állásinterjún is könnyebben vesznek részt. Eddig legálisan még diákmunkát sem tudtak vállalni. (Egyébként egyszerűbb lesz még a kinti tanulmányok finanszírozása is a diákmunkával.)

- Ugyancsak nyertesek lesznek azok a határ mellett élő, németül tudó magyarok, akik eddig kimaradtak az államközi szerződésben meghatározott kvótából. Ők a napi ingázással osztrák fizetést kapnak és Magyarországon élnek, magyar rezsiköltségekkel. Remek kombináció. :)

- Szakképzettség és nyelvtudás nélkül a pályázón a nyitás sem segít igazán.

Tippem Magyarországon tanuló magyar egyetemisták számára: Ha Ausztriában szeretnének hosszú távon karriert építeni, az egyetem alatt menjenek ki egy félévre valamelyik bécsi egyetemre az Erasmus-program keretében. Itt megszerezhetik azt a helyi tudást és kapcsolatrendszert, amire az álláspiaci nyitás után építhetnek.

Óriásplakáton hirdette magát egy munkanélküli Franciaországban, a 4 méter széles és 3 méter magas hirdetést egy bordeaux-i autóút mentén ragasztotta ki. A 48 éves férfi fényképes plakátján megadta e-mail címét és mobiltelefonja számát. Mindezt végső megoldásként tette, miután csaknem hatszázszor utasították el álláskérelmét. Az úton naponta mintegy 30 ezer autó halad el, de a férfi eddig csak pár telefonhívást kapott, állást nem - írja az MTI. 

Megmosolyogtató és egyben elkeserítő is a sztori, amit tegnap a nemzeti hírügynökség lehozott. Megpróbáltam az eredeti forrásnak utánajárni. Sajnos nem sikerült, így az akció pontos részleteit, az illető szakmai hátterét nem ismerem.

Felvetődik a kérdés: hatásos lehet-e egy ilyen akció? Éljünk-e formabontó eszközökkel az álláskeresésben?

Van egy hasonló, de mégis más sztorim. Hadd osszam meg, tanulságos. Két évvel ezelőtt kaptam egy hírt egy reklámügynökségnél dolgozó fiatalembertől, aki közleményében leírta, hogyan jutott be akkori munkahelyére. Ebből cikk is kerekedett, hadd idézzek most belőle:

„Kreativitással, egyediséggel kiemelhetjük magunkat a konkurens álláskeresők százai közül. Ez az üzenete Fülöp Attila állásszerzésének, aki tanári diplomával a kézben, hatásos önreklám segítségével jutott be jelenlegi munkahelyére, egy kommunikációs ügynökséghez. A szegedi fiatalember saját magáról készített egy moziplakátra emlékeztető, színes bemutatkozó anyagot, amelyen fotója, eddigi életpályája és álláskeresési szándéka állt. Önéletrajz helyett ezt küldte el, amikor állásra pályázott, a plakátot pedig kitette több reklámkonferencián. Ezeken a megbeszéléseken bemutathatta kampányát is a döntéshozók előtt.

Emellett elkészített egy saját weboldalt (www.fulopattila.com), ahol ugyancsak eddigi szakmai tapasztalatát foglalta össze. „Annyi volt a célom, hogy megismerjék a nevemet, és úgy emlékezzenek rám a potenciális munkaadók, ha új munkatársat keresnek, hogy motivált, lelkes, kitartó és ötletgazdag pályázó vagyok” - mondja Fülöp Attila. Saját bevallása szerint csak egy farmernadrág árába került a kampány. A weboldal és a három plakát elkészítésében ismerősök segítettek, a konferenciákon való részvételért - vélhetően az újszerű marketingeszköz miatt - nem kértek pénzt.”

Eddig a cikkrészlet. Attila tehát úgy jutott be a reklámszakmába, hogy valami egyedi pályázási módszert vetett be. Nem csupán álláshirdetésre pályázott, hanem bejelentkezett egy reklámkonferenciára, ahol döntéshozókkal találkozott és nekik is megmutatta a plakátját.

Kreatív területen működik ez a stratégia és szerintem nagyon is hatásos. Ugyanis annak a munkának a lényege a formabontó, figyelemfelkeltő megoldások megtalálása. Ez a pályázás pedig bátorságról, proaktivitásról árulkodik. Más területen azonban nem igazán ajánlanám. Nem azt mondom, hogy ne éljünk a figyelemfelkeltés eszközével, csak azt, hogy bizonyos keretek között. Ha cv-t kérnek, akkor ne kreatív plakátot küldjünk.

A fenti MTI-s hírnél maradva: két problémát látok. Az egyik az ár. Egy óriásplakát elkészíttetése és kihelyezése nem olcsó mulatság, főleg nem egy munkanélkülinek (kivéve, ha jól kereső menedzser volt). A másik a célzás: Akkor jó egy pályázat, ha a potenciális munkaadókra fókuszálunk, úgy adjuk be, hogy náluk szeretnénk dolgozni. Biztosan több tízezren látják a reklámot, de mennyi ebből a potenciális döntéshozó és mennyire veszik  komolyan a „csak úgy” jelentkezőt. Ha pedig nincs visszahívás, akkor a pályázó tehetetlen, ugyanis nem tudhatja, hová jutott el a hír, kinél lehet érdeklődni.

Nem lennék meglepve, ha a hirdetés mögött egy extrovertált marketingmenedzser állna, aki egy következő kampányához használná fel az ismertséget. Bár lehet, hogy tévedek…

Szombaton végre vége lett a találgatásoknak, a jól értesültek tuti infóinak. Maga a gazdasági miniszter jelentette be a jövő évi költségvetés benyújtásakor, hogy 25-30 ezres leépítés – ez egy kisváros lélekszáma - lesz a kormányzati szférában: 5 százalékos mínusz a minisztériumokban, 10 százalék a háttérintézményeknél.

De hadd idézzek az origo.hu hírportál cikkéből. „Matolcsy szerint egyébként is van egy természetes létszámcsökkenés a közszférában, és hozzátette, arra számítanak, hogy a munka nélkül maradó embereket magáncégek foglalkoztatni fogják.” 

A leépítésekkel kapcsolatban mindig azt mondom: ha egy munkára kettő helyett egy ember elég és a rosszabbul dolgozót küldi el a vezetés, ez teljesen jogos és ésszerű lépés. Ráadásul sok ismerősömtől hallom, kevesebb emberrel is meg lehetne oldani a munkát a minisztériumokban.

A fő gond, hogy nem egyenletes a terhelés. Vannak, akik rengeteget dolgoznak, mert speciális tudás birtokában vannak. És akadnak, akik már munkakezdéskor visszafelé számolják az időt. A tömeges közszférás kirúgások jogosságával kapcsolatban mindig szkeptikus vagyok. Valóban a rosszabbul dolgozó talpára kötnek útilaput? Ennek megállapítására egy alapos teljesítményértékelési rendszer szükségeltetik, ami nincsen, illetve ami van, az erre totálisan alkalmatlan. Szetey Gábor személyügyi államtitkár próbált valamit bevezetni még a Gyurcsány-kormány alatt, de a politika elkaszálta a tervét. 

Egy minisztériumban dolgozó barátomtól tudom, hogy az egyes egységeknél vannak úgynevezett „listázók”. Így hívják a kirúgandók nevét összeállító „mumosokat”. Ha nincs kontaktod hozzá, akkor csak folyosói pletykákból vagy a közlés pillanatában tudhatod meg, hogy széna vagy szalma. Pokolian nehéz lehet így bemenni a munkahelyre. Főleg, ha nem kapsz visszajelzést a munkádról és nem vagy a „listázó” ismerőse.

Ismerek olyan háttérintézményt, amelybe hetek óta gyomorgöccsel járnak be dolgozni, a korábbi oldott hangulat a múlté. Szóval izgalmas és drámai hetek várnak a minisztériumi és háttérintézményi dolgozókra. Hogy ne csak a veszélyekről, hanem az esélyekről írjak, néhány tanács azoknak, akiket utolér a végzet. Matolcsy György fentebb idézett nyilatkozata szerint őket nagyrészt felszívja a versenyszféra. Valóban? 

Közszférából kirúgott álláskeresőként abból induljunk ki, hogy a versenyszféra gyanakodva fog ránk tekinteni. Rengeteg jogos vagy túlzott előítélet él a minisztériumokban szocializálódott álláskeresőkkel szemben. Ezt sajnos el kell fogadni, azonban ha állásinterjúra eljutunk, akkor a HR-est ennek az ellenkezőjéről meg lehet győzni. 

Fontos megjegyezni, olyan nincs, hogy "közszférás álláskereső". Több típusú álláskeresők vannak, én most négyet nevesítek.

1. Talán a legjobb esélyekkel azok indulnak, akik a versenyszférában is betölthető munkakört végeztek és még nyelvet is beszélnek. Ilyen például a könyvelő, a HR-es, a PR-munkatárs, az EU-referens. Ha van megfelelő szakmai tapasztalata és kapcsolatrendszere (PR-esnél például újságírók ismerete, könyvelőnél szakmai tudás, EU-referensnél az erős nyelvtudás vagy az uniós tudás pályázatíró céghez jelentkezve), lehetséges a zökkenőmentes váltás. 

2. Vezetői posztról távozva kapcsolatrendszer kell a megfelelő szintű elhelyezkedéshez. Ebben az esetben kevés esélyét látom az álláshirdetésre pályázásos megoldásnak. Ők korábban kirúgott főnökeik farvizén próbálhatnak új munkát találni.  

3. Nincsenek rossz helyzetben azok a szinte pályakezdők, akik 1-2 évet töltöttek minisztériumnál. Ez még kevés idő arra, hogy vérükbe ivódjanak rossz munkareflexek és megpecsételje őket a versenyszféra. Ha van nyelvtudás, motiváció, lelkesedés, könnyebb lehet számukra a továbblépés. 

4. A legnehezebbnek azoknak az esélyeit látom, akik 20-30 évet lehúztak egy minisztériumban, például adminisztratív munkakörben, nem képezték magukat, nincsenek tisztában a versenyszféra elvárásaival, gyengék önmenedzselésben, nem igazán proaktívak, hiányzik belőlük a szolgáltatói attitűd és a projektszemlélet. Nem reménytelen, de fel kell kötni…   

Amint látható, lesznek olyanok, akiket nem fog felszívni a versenyszféra. Igazából egy-egy ilyen leépítéshez olyan állami munkaközvetítői rendszer szükségeltetik, amelyik felkészíti a munkanélkülieket a versenyszféra elvárásaira. Vannak jó példák (például a budapesti Álláskeresők Klubja). A fő gondot azonban ott látom, hogy az állami „karrier-tanácsadóknak” sok esetben nincs versenyszférás tapasztalata vagy ha van, az tíz évvel korábbi. 

Csak drukkolni tudok, hogy a megfelelő emberek a megfelelő helyen maradjanak. Akiknek pedig menniük kell, remélem, találnak valamilyen munkát. Ha van infóm közszférás sorsokról, feltétlenül beszámolok. 

A legfontosabb minden ex-közszférás álláskeresőnek. Tanulják meg a pályázási technikákat (cv, kísérőlevél, interjúra készülés stb.), mert ez viszonylag könnyen elsajátítható. Ennek hiányában még nehezebb lesz a munkához jutás. Ha pedig anyagilag megengedhetjük, a kirúgás után azonnal iratkozzunk be nyelvtanfolyamra. Közösségbe kerülünk és hasznosan töltjük az időt. Egyelőre ennyi.