Nem szeretek névtelenséget kérő alanyokról portrét írni, mert akkor igazi, ha arcot és nevet lehet hozzá kapcsolni. De annyi elkeseredett levelet kapok 50 körüli álláskeresőktől, hogy ez a sztori szerintem mindenkinek tanulságos. Egy 52 évesen kirúgott hölgy sikertelen álláskeresés után svájci frankos hitellel a nyakában elhatározza, megpróbál Angliában állást találni. Kell hozzá bátorság, vagányság, kockázatvállalás, kitartás, de itt a jó példa, hogy működik.

Néhány héttel ezelőtt kiposztoltam egy hírt a facebookon, hogy a magyar fiatalok harmada menne külföldre. Erre írt egyik kedves olvasóm, hogy nem csak a fiatalok mennek, ő ismer olyasvalakit, aki 50 éves elmúlt és tavaly hagyta itt az országot, most Angliában dolgozik. Kértem, hozzon össze vele, legalább egy skype-os beszélgetésre, mert érdekes sztorinak sejtettem. Kedd este sikerült is beszélnem vele, valóban tanulságos és nem mindennapos történet az övé. Mikor elbúcsúztunk, abban maradtunk, nevét ne írjam le. Így nevezzük a hölgyet Klárának, ettől függetlenül szóról szóra azt írom le, amit tőle hallottam.

Még csak válaszra sem méltatták a magyar munkaadók

Klára most 53 éves, 22 éven keresztül egy vidéki kisvárosban egy telekom cég ügyfélszolgálatán dolgozott. Tavaly márciusban kirúgták. Akkor annyira nem bánta, mert belefáradt a call centerek monoton munkájába, és úgy vélte, talál magának másik állást. Kellett az újabb munkahely, mert ugyan kapott végkielégítést, ám svájci frankos lakáshitele van és nem akar mástól kölcsönkérni. Három hónapon át próbált állást keresni Magyarországon, de pályázatait még csak válaszra sem méltatták. A sorozatos kudarcélmények után úgy gondolta, Magyarországon nem terem számára babér, ezért eldöntötte, Angliában próbálkozik. Elkezdte nézni a netes fórumokat. Rengeteg rémtörténetet olvasott, ám azt is látta, még az ottani minimálbérből is meg fog tudni élni.

Kockázat nélkül nincs siker

A sok hajmeresztő sztori ellenére úgy vélte, kockázat nélkül nincs siker. Keresett egy közvetítőt, fizetett neki 600 fontot (200 ezer forint), aki ezért repülőjegyet, 1 havi szállást, bejelentést és munkaajánlatot ígért. A közvetítő állta szavát, így Klára Londonban a közvetítőnél lakva vészelte át az első hónapot. A helyi Job Centerben (ez az angol állami munkaközvetítő hivatal) néhány nap múlva munkát is kapott, egy papírgyárban kartonokat, díszeket kellett csomagolnia. „Fizikailag nehéz munka volt. Az első éjszaka egy litván fiúval dolgoztunk párban, hát nagy különbség volt a munkaritmusunkban” – meséli. Egy műszakért (12 órás) 60 fontot (20 ezer forint) kapott, amivel elégedett volt.

Átverte az angol főbérlő

A gondok akkor kezdődtek, amikor eltelt az első hónap, új albérletet kellett keresnie és munkája is véget ért, egy másik gyárba irányították. Közvetítője egy angol hölgyet talált neki, akinél pokollal ért fel az ott töltött hónap. Első alkalommal munka után, hajnali 4-kor próbált meg bejutni az egyébként üres albérletébe, de a tulajdonostól kapott kulcs nem nyitotta a zárat. Klára pedig egy idegen város, idegen háza előtt ácsorgott hajnalban és nem tudta, hogyan tovább. „Borzalmas érzés volt az a néhány óra.” A tulajdonos ígérte ellenére nem volt net, telefon a lakásban, a végén pedig azzal fenyegette, feljelenti a rendőrségen ékszerlopásért, aminél abszurdabb vádat Klára nem tudott elképzelni. Végül úgy távozott, hogy a 300 fontos (100 ezer forint) kaucióját nem látta viszont. „Mindenkinek át kell esnie a tűzkeresztségen. Nem ismerek olyan magyart, akinek simán ment volna az első néhány hónap” – fogalmaz.

Havi 300 fontot félretesz

Mindeközben új munkát kapott a Job Centertől. Most a Londontól 40 kilométerre található Harlowban egy kolbászgyárban dolgozik, szintén csomagolási munkát végez, szinte csak lengyel munkatársakkal. „Ők egymás között lengyelül beszélnek, így nem igazán tudtam beilleszkedni, és az angolom sem fejlődik munkában, de nem zavar, dolgozom, pénzt keresek.” Albérletet is a városban talált, hat magyarhoz költözött be egy házba, havi 240 fontos (80 ezer forint) bérleti díjért. Munkahelyére gyalog közlekedik, naponta kétszer 40 percet kell sétálnia, de soha nem riadt vissza egy kis mozgástól.

A nehézségek ellenére megvan. Csak a legszükségesebbekre költ, szerinte olcsóbb az élet a magyarnál és havi 300 fontot (100 ezer forint) tud félretenni.

Idősgondozóként nettó 2000 font

„A legnagyobb gondom, hogy gyengén beszélek angolul, így pedig nem vesznek emberszámba.” Klára éppen ezért angolul tanul az egyik helyi keresztény egyházközségnél minimális, 1 fontos óradíjért és 10 fontért az albérletbe is jön egy angoltanár, itt hárman osztoznak a költségeken. „Ezt az évet az angol fejlesztésére szánom. Jobb angollal kaphatnék idősgondozói munkát, amivel nettó havi 2000 fontot kereshetnék.”

Klárának hosszú távú céljai is vannak. „Nyugdíjas éveimre a horvát tengerpartra vágyom, ott szeretnék egy kis lakást” – sóhajt. Addig még sokat kell dolgoznia. De ő akar és küzd és célba fog érni. Ez már az én jóslatom.

Kommentem: Klára nem akart tétlenül otthon ülni, az állam pénzén élni, hanem 52 évesen élete nagy kalandjába vágott. Vannak rövid (angoltanulás, idősgondozói munka) és hosszú távú (horvátországi lakás) céljai, ami szerintem sok nehézségen át fogja lendíteni. Csak azt tudom neki mondani: hajrá!

Ha vannak hasonlóan érdekes sztorijaitok bármilyen állástémában,  kérlek írjátok meg a karacsony_zoltan@fremail.hu címre.

A blogomnak van facebook-oldala is. Ha követnétek, lájkolnátok, várok mindenkit és köszönöm.

És még egy kérdés: ti belevágnátok angliai álláskeresésbe?