Jobb-Állás Blog

Október 22-én szombaton hatodik alkalommal tartják meg az Európai Foglalkoztatási Szolgálat (EURES) külföldi munkát népszerűsítő állásbörzéjét. Most 26 európai munkáltató / munkaerőközvetítő jön el és 19 uniós tagország EURES-tanácsadójával lehet találkozni. Kinek hasznos a rendezvény? Mi várható tőle? Egy kis szubjektív útravaló…

Jól ismerem a rendezvényt, amely ha jól emlékszem 2007-ben kezdődött. Akkor egy pénteki napon még egy esztergomi „kihelyezett börzét” is tartottak, majd szombaton a budapesti Benczúr Házban folytatták. Ezt követően néhány éven át a Magyar Telekom székház aulájába költöztek, míg idén tavasszal már a Corvin Bevásárlóközpontba invitálták a Nyugatra vágyókat. Idén áprilisban az osztrák és a német álláspiaci nyitás tette forróvá a témát.

Annyit leszögezek, nekem tetszik a rendezvény. Szeretem azt, hogy sok ország képviselőivel lehet találkozni, hogy minden előadó hozza a maga kultúráját, hogy színes kavalkád az állásfórum. Persze ez a saját újságírói szempontom. Én nem keresek külföldön munkát, nem akarom nyugati egzisztenciateremtésemet megalapozni, csupán szívom magamba az információt, az impulzusokat, amit aztán szintetizálva írásokban, riportokban továbbadok Kedves Olvasóimnak.

Kinek is szól?

Mivel a legtöbb állásbörze úgy hirdeti magát, hogy itt aztán mindenkinek terem babér, aztán a helyszínre érkezve a látogatók nagy része zavartan kering a standok között, érdemes pontosabban definiálni, kinek is szól ez a rendezvény, mi is hozható ki belőle.

Tanácsos az állásbörze oldalán az állásokat és a kiállító cégek listáját is átböngészni. Utóbbi nehezebb, ugyanis ezeknek a cégeknek a nagy részéről még nem hallottam (alaposabban megnézve nagy részük munkaerő-közvetítő, tehát nem saját állományba keresnek munkaerőt, hanem megbízóiknak közvetítik tovább a jelentkezőket).

Ha ezt megtettük, akkor a következő szakmák képviselői számára lehet érdekes a karrierfórum:

- Diplomások közül mérnököket és informatikusokat keresnek a cégek.
- A szakmunkások közül az építőiparban (például: asztalos, hegesztő) és a vendéglátóiparban (pincér, szakács) dolgozóknak szólnak állások.
- Máltán takarítói munkát ajánlanak, Angliába idősgondozókra vadászik egy ügynökség.

E felsorolásban számomra semmi meglepetés, ezek a klasszikus nyugat-európai hiányszakmák. Talán még az orvos és a diplomás ápoló hiányzik a felsorolásból. Így azt javaslom, aki ezeken a területeken helyezkedne el, neki érdemes kilátogatni, hiszen neki szólnak állásajánlatok.

Mi van, ha nincs állásajánlat?

Mit tegyenek azok, akik más területet céloznak meg? Számukra mit ad a börze? Nekik azt javaslom, ha van idejük, infogyűjtési céllal menjenek ki, ne várjanak sokat a rendezvénytől. Már az is hasznos, ha a célország egyik állásközvetítőjével szót váltanak. Mondják el bátran mi a végzettségük, kérdezzenek a szóba jöhető munkákról, kérjenek tippet weboldalakról, cseréljenek névjegykártyát a külföldi cég képviselőjével vagy hallgassanak bele az adott ország EURES-tanácsadójának előadásába. Utóbbiakat korábban óránként tartottak elég vegyes minőségben. Sajnos voltak többen, akik sok trivialitást említettek, kevés konkrétummal, olyan hivatalnokos érzése volt az embernek. Ám benyomás azért szerezhető az adott ország kultúrájáról és valami hasznosat mindig hall az ember.

Arra is jó ez a rendezvény, hogy az ember lássa, hol tart az idegen nyelvű kommunikációban. Ha gondok vannak a megértéssel vagy gondolataink kifejezésével, már azért megérte elmenni, hogy ráébredtünk, a versenyképességhez előbb be kell iratkozni egy angoltanfolyamra…

Szóval hajrá, én is kinézek 1-2 órára...

Végezetül hadd linkeljem be a legutóbbi, idén áprilisi EURES-börzén készített videóriportomat:

A héten két karrierrendezvényt tartanak. Hétfőn startolt és péntek estig tart a Monster állásportál virtuális állásexpója, amelyet a www.allasexpo.hu oldalon rendeznek. Szombaton pedig az Európai Foglalkoztatási Szolgálat (EURES) tart állásbörzét a külföldi munkára nyitott álláskeresőknek. Most a virtuális állásexpóról írok.

Tavasszal már volt a Monsternek egy hasonló karrierfóruma, most nagyjából ugyanannyi munkaadóval (33) és közel 1000 állásajánlattal várják az álláskeresőket.

Hogy mi is ez pontosan? Egy állásbörze, csak nem az egyetemi aulában, hanem az álláskereső monitorján. Olyan mint egy számítógépes játék, amikor az ember benéz a 3D-s grafikával kialakított standokhoz, elolvassa az álláskínálatot, chaten kérdez a cég képviselőjétől, majd leadja önéletrajzát. Az egyik munkaadó azt mondta, azért szereti ezt, mert itt senki sem fut felesleges köröket. Célirányos kérdésekre célirányos válaszok születnek. A látogatóknak nem kell kiöltözniük, elmenni a város másik végébe, ha pedig dolgoznak, akkor nem szükséges egy „hosszú ebédidőt” beiktatni; csupán regisztrálni és már lehet is lépegetni az egérrel a standok, az előadások között.

Annyiban bizonyosan kevesebb egy hagyományos állásbörzénél, hogy a személyes benyomás neten nehezen jön át és a standoknál sem lehet csokoládét, kávét vagy golyóstollat megcsípni és a kiadóvállalatok ingyenújságjai is hiányoznak…  

A legtöbb állásajánlat – ahogy az állásbörzéken – műszaki és gazdasági diplomásoknak szól, de például a Tesco aktívan toboroz Expressz üzleteibe és a Hungarocontrol is keresi a jövő légiirányítóit.

Mi tudható meg a standoknál?

Hasznos lehet benézni a céges előadásokra, tematikus chatekre, már csak az infogyűjtés miatt is. Kedden például a Deloitte könyvvizsgálót a munkaerőfelvétel egyik részéről, a tesztírásról lehet kérdezni; a Tesco a megváltozott munkaképességűek kiválasztásáról beszél; a Teva gyógyszergyárnál, a Bosch csoportnál, a Marsnál, az Avivánál, az SAP-nél a HR-es várja a kérdéseket. 

Tegnap bekukkantottam egy tematikus chatre, hogy benyomást gyűjtsek, milyen is ez. A Liszt Ferenc repülőtér légiirányításáért felelős Hungarocontrol standjához tévedtem, ahol légiirányítók válaszoltak a kérdésekre. Tetszett, hogy lazák, humorosak voltak, tömören és tartalmasan reagáltak. Megtudtam, a formális követelmények nem összetettek (angol középfokú nyelvvizsga, érettségi, betöltött 20. életév), a fő szűrő egy teszt, FEAST a neve, amely a munkához szükséges képességeket vizsgálja (stressz-, monotóniatűrés, határozottság stb.) Beszéltek nehéz helyzetekről, arról, mennyire megterhelő a munkájuk (nem lehet hibázni), és mennyire nagy élmény, amikor egy gépet lehoznak. Azt már csak én teszem hozzá, nagyon jól fizet a szakma, tapasztalattal 600-800 ezer forint bruttóban megkereshető, ám ennek ára van. És az is körvonalazódott, erre én nem vagyok alkalmas... Ha van kedvetek, nézzetek be, nem kerül semmibe sem, csak regisztrálni kell: www.allasexpo.hu.

A hét második felében a szombati EURES-börzéről írok előzetest.

A blogomnak van egy facebook-oldala: http://www.facebook.com/pages/Jobb-%C3%81ll%C3%A1s/164244410291306 Minden lájknak örülök... :)

A következő másfél hónapban nagyon sok hasznos rendezvény segíti a karrierépítést és az álláskeresést. Hadd ajánljak néhányat saját szemszögből kedves olvasóim figyelmébe.

Kezdem a legfrissebbel. Aki még ma (szerdán) olvassa e sorokat, az holnap (csütörtökön) kilátogathat a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem állásbörzéjére, a Műegyetem rakpartra. Az egyik legrégebbi hazai állásbörze, idén 140 munkaadó keresi az utánpótlást. Annak ajánlom, aki mérnöki, informatikai területen tanul vagy éppen végzés előtt áll.

Szombaton a Millenárison második alkalommal rendezik meg a kormányzati karrierexpót Regeneráció címmel. Voltam a tavalyin: Jól szervezett esemény, de konkrét állásajánlatokat nem láttam. Így szerintem inkább infogyűjtésre alkalmas a miniszteriális szférába igyekvőknek. A rendezvény kommunikációja nagyon fiatalos, így vélhetően a frissdiplomásokra vagy még tanulókra lesz kihegyezve. A közszférás meglengetett leépítés pedig arra enged következtetni, hogy szűk kör érhet révbe. Azért akit érdekel, legyen ott!

Jövő hétfőn (október 17.) kezdődik a Monster állásportál „virtuális állásexpója” a www.allasexpo.hu oldalon, amely 5 napon át tart. Már most lehet rá regisztrálni. Mivel én is benne vagyok a projektben, csak annyit javaslok mindenkinek: ha van ideje nézzen be, próbálja ki, nem kerül semmibe. Szerintem ez  egy újszerű, látványos és hatékony módja az álláskeresésnek és a toborzásnak. A 3D-s grafikának köszönhetően az álláskeresők sétálhatnak a standok között, kérdezhetnek a HR-esektől, leadhatják önéletrajzukat, sőt skype-on is beszélgethetnek. Elég hozzá egy számítógép és internet. Több tucat ismert cég lesz ott, többekkel beszéltem, készülnek, várják a kérdéseket, önéletrajzokat. Előny, hogy rövid idő alatt, akár a munkahelyről... felkereshetőek az e-standok.

Október 22-én szombaton a külföldi munkát megcélzókat várják az EURES Állásbörzéjére a budapesti Corvin bevásárlóközpontba. Szinte minden évben kint voltam az Európai Foglalkoztatási Szolgálat (ezt jelenti az EURES) állásfórumán. A börze főleg az építőiparba, az egészségügybe és a vendéglátóiparba készülő szakmunkásokra van kihegyezve, diplomásoknak szóló ajánlattal alig találkoztam. Itt is az infogyűjtést tartom hasznosnak. Az egyes országok EURES-tanácsadóinak az előadásai szerintem nem erősek, viszont jönnek valódi munkaadók is. A tavaszi hasonló fórumot az osztrák és a német nyitás előtt rendezték. Az osztrák stand előtt hosszú-hosszú sor kígyózott..

Október 26-27. Ekkor tartják a Budapesti Corvinus Egyetem állásbörzéjét, amely a gazdasági szakokon tanuló egyetemisták, főiskolások „etalonrendezvénye”. Általában nincs annyi kiállító, mint a BME-n vagy a HVG Állásbörzén, de nagyon jól szervezett, nívós fórum.  A főszervező Andrási Monika (aki egyébként a kilencvenes években először rendezett felsőoktatási állásbörzét Magyarországon) minden évben kitalál valami újat. Nekem nagyon tetszett a „Rapid randi” nevű szolgáltatás, amikor is az álláskeresők gyorsinterjúkon mutatkozhattak be a munkaadóknak rotációs rendszerben. Azóta már talán máshol is megjelent, de innen indult.

A november a vidéki egyetemekről szól majd. Lesz állásbörze Veszprémben (november 8.), Dunaújvárosban (november 15.), Győrben (november 21-22.) és Debrecenben (november 23.) is.

Tud még valaki valamiről? Ha igen, akkor kiegészítem.

Elnézést, hogy elmaradtam a bejegyzéseimmel. Jelentősen csökkentette blogolási energiáimat egy örömhír: szeptember 19-én megszületett első gyermekünk, Bálint, így a friss apukák életét élem, élvezem, tanulom…

Persze ezek a nagyszerű pillanatok nem veszik el a kedvemet a blogolástól. Azóta is naponta követem a híreket és rengeteg téma halmozódott fel bennem. Szerencsére sok levelet is kaptam, amelyekre igyekszem válaszolni és amelyek muníciót szolgáltatnak a folytatásra.

Most hadd emeljem ki egyik kedves olvasóim írását. Éva (nevezzük így a kedves levélírót) korábban HR-vezetőként dolgozott egy közepes méretű, külföldi tulajdonú cégnél. Két évvel ezelőtt a vállalat kivonult, azóta keresi helyét a HR-es szakmában. Hogyan látja ő a személyzeti szakemberek álláspiacát?

Milyennek látja a HR-es álláspiacot?

„A HR-es munkaerőpiacon elég rossz a felhozatal. Az ismerőseim gyakran mondják: “dehát annyi HR-es hirdetés van!”. Erre az a válaszom: a “személyzeti tanácsadó” címen meghirdetett állások inkább sales, mint HR, az ilyen-olyan nyelven beszélő HR contact center representative az SSC vagy call center, köze nincs a valódi HR-hez. Persze ezen felül keresnek sok ingyenes gyakornokot és asszisztenst, ez nekem kilőve a tapasztalatom és a korom miatt (a hölgy harmincas éveinek végén jár – K.Z.). Hallomásból tudom, hogy HR generalistának több helyre behívtak nullkilométeres pályakezdőt, vagy olyant, aki más területről jött. Sok cég HR-vezetője informatikus, vegyész vagy egyéb területről jött.”

Vezetőből adminisztrátor

Éva több hónapos sikertelen álláskeresés után lejjebb adta elvárásait, „lebutította” cv-jét. Kapott is állást az ex-HR-vezető, mégpedig bérszámfejtőként, majd a vezetőjével való konfliktusokat megelégelve egy munkaerő-kölcsönző céghez került, ahonnan jelenleg egy call center munkatársainak munkaügyi papírjait intézi.

Így folytatja: „Életem legstresszesebb munkahelye a mostani. Nem tudok olyan gyorsan és olyan mennyiségben dolgozni, hogy nekik az jó legyen. Szinte minden nap közlik velem, hogy örüljek, hogy állásom, van, és hogy nekik semmi nem elég. A kölcsönzött munkaerőkkel sem bánnak jobban: 60-100%-os (!) a fluktuáció egyes üzletágakon. Ez válasz lehet azokra a kérdésekre, hogy miért van folyton annyi álláshirdetés, és miért mindig ugyanazt hirdetik.

Sok helyen öregnek titulálnak, hiszen konkrét szakmai tudás nem annyira kell az egyre inkább tért hódító szolgáltatóiparban, ahol az átlagéletkor 24-25 év. Az kell nekik, hogy az ember tudjon napi 14 órát dolgozni egy katonai diktatúrára emlékeztető szervezetben. Olyan ember kell, aki nem szól vissza, nem kérdez, csak csinálja.

Mondanom sem kell, hogy január óta ismét állást keresek, és most jutottam el arra a szintre, hogy bármit elvállalok. Kezdi az egészségem látni a kárát.”

Mennyi HR-es állás van az állásportálokon?

Eddig Éva levele, amelyben biztosan szerepet játszik a kétségbeesettség, a sikerélmény hiánya. Biztosan nehéz feldolgozni, hogy közel 10 éves HR-vezetői munka után adminisztrátori feladatok jutnak neki.

A levél elolvasása után körülnéztem az interneten, valójában mennyi állásajánlat is található. A nagy állásportálok keresői 100-150 találatot dobtak ki és valóban, főként adminisztrátori, asszisztensi ajánlatokat (igaz, akadt néhány vezetői is, de körülbelül 15-ből 1). Ilyen pozíciónevek fordultak elő leggyakrabban: HR-asszisztens, tb-ügyintéző, HR-gyakornok, HR-koordinátor, bérszámfejtő, HR recruitment specialist, junior trainer. HR-generalista.

35 felett a kapcsolatok fontosabbak

S hogy mi lehet Éva leveléből a tanulság?

Meggyőződésem, hogy 35-40 éves kor és bizonyos szakmai tapasztalat felett nem az álláshirdetésre pályázás a leghatékonyabb megoldás. Inkább abból az ismeretségi körből kell meríteni, amit 10-15 évnyi munka alatt szerzett az ember. Éppen ezért arra bátorítok mindenkit, folyamatosan keresse a kapcsolatot szakmabeliekkel, járjon el szakmai klubokba, HR-es rendezvényekre és legyen aktív a netes közösségi fórumokon. Biztos vagyok benne, hogy a vonzó HR-es állások jelentős részét nem hirdetik meg, hanem ajánlások, ismeretségi körből való merítés révén találnak gazdára. Aki pedig nincs szem előtt, őt nem találják meg.

Én ennyit tudtam a témához hozzátenni. Ha valakinek van véleménye, kérem írja meg. Vagy ide kommentként vagy a karacsony_zoltan@freemail.hu címemre.

Tehát a kérdések: Vannak-e jó HR-es állások? Hogyan lehet ezeket megszerezni? Tényleg csak a fiatalok kellenek? Mit tehet az állástalan egykori HR-vezető?

A blog facebook oldala: http://www.facebook.com/pages/Jobb-%C3%81ll%C3%A1s/164244410291306

Két nappal ezelőtt ez a levél landolt a postaládámban blogom egyik olvasójától: „Kedves Zoltán! Tíz éves külföldi tartózkodás után készülök hazatelepülni.  Mivel nem ismerem a jelenlegi magyarországi álláspiacot, tanácsot szeretnék kérni az álláskereséssel kapcsolatban.”

A levelet olvasva két történet jutott eszembe a múltból.

2005 áprilisát írta a naptár, amikor az interneten böngészve figyeltem fel a Project Retour nevű civil szervezetre, amely a külföldről visszatérni akaró magyar munkavállalók beilleszkedését volt hivatott segíteni. Azon nyomban telefont ragadtam és hívtam a szervezet vezetőjét, Saphier Reginát, aki azonnal következő klubestjükre invitált. El is mentem a kötetlen beszélgetésre egy belvárosi teázóba, ahol tucatnyi szimpatikus fiatal hölggyel és úrral találkoztam. Közös vonásuk: diplomások, hazatelepültek, de nem találnak állást. Abban a 3-4 órában szembesültem a külföldről visszatérés nehézségével. Azzal, hogy a munkaadók idegenkednek tőlük. Azt gondolják róluk, túlzóak a fizetési elvárásaik, nagyképűek, nem értik a magyar munkakultúrát, ők akarják megmondani a frankót. Korábbi egyetemi tanulmányaik, munkahelyeik pedig egy magyar cégvezetőnek, HR-esnek nem mondanak semmit.

Néhány hónapnyi sikertelen keresés után aztán persze elmegy az álláskeresők többségének a kedve, önbizalma, és tovább egyre reménytelenebb lesz az álláskeresés. Ekkor toppantak be Reginához, aki próbálta egyengetni sorsukat.

A kellemes este tapasztalataiból cikk született, majd évekig követtem a szervezet sorsát. Regina próbált nyitni a kormányzati döntéshozók és a munkaadók felé, ám süket fülekre talált. Pedig ő csak abban akart segíteni, hogy visszajöjjenek a tehetségek. Néhány év után feladta a próbálkozást és ha jól tudom, teljesen kiszállt, és a Project Retour is eltűnt. Pedig most is égető szükség lenne ilyen vagy ehhez hasonló szervezetre, netán valamilyen állami kezdeményezésre…

A második történetem személyes ismerősi körből való. Amikor 11 évvel ezelőtt elkezdtem munkás életemet Budapesten, vidékről érkező srácként albérletben indítottam. Egyik lakótársam két hónap után jelezte, elköltözik, mert putnoki és ózdi barátai visszatértek az Egyesült Államokból. Megunták ugyanis kint, honvágyuk van, és itthon szeretnének boldogulni. Össze is bútoroztak, de egykori lakótársam három hónap után egyedül maradt. Barátai leléptek, ismét elhagyták az országot, ezúttal Londonba távoztak. Ők abba a csapdába estek, hogy szakképzettség nélkül vágtak neki a nagyvilágnak. Floridában szállodát takarítottak, gyermekekre vigyáztak, étteremben mosogattak, és ebből jól megéltek. Magyarországra visszatérve azonban azzal szembesültek, ezzel a munkával még a létminimumot sem lehet megkeresni albérletben élve. Bármennyire is visszahúzta őket a szívük, egyszerűen annyira hozzászoktak a magasabb életszínvonalhoz, hogy nem tudtak lejjebb adni az igényeikből, és vissza kellett menniük. Az itteni 70-80 ezer forint nekik aprópénz volt, többet pedig szakképzettség nélkül nem nagyon lehet keresni.

Nem az volt a célom e két történettel, hogy elkedvetlenítsek bárkit is a Magyarországra való visszatéréstől. Csupán annyi, ne gondolja senki, tárt karokkal várják őket a magyar munkaadók. Nekik is meg kell küzdeniük az állásért.

Aki azonban jól felépíti magát, megtalálja azt a kört, aki nyitott alkalmazásukra, értékes munkaerő, nem a nyugat-európai fizetésekből indul ki, az sikerrel jár. Például úgy, mint Zsófi, aki amerikai egyetemen végzett, kint fejvadász cégnél dolgozott, majd egy amerikai multi magyar leányvállalata igazolta le. Vagy Ági, aki Németországban egy világhírű kutatóintézet alkalmazásában állt, végül egy magyar egyetem kutatóintézetéhez szegődött.

Ők is ott voltak a teázóban Reginánál...

Augusztus 24-én távozott az első vonalból az informatika nagy alakja. Steve Jobs a világ második legértékesebb vállalatát, az Apple-t építette fel. Kétszer is. Érdemeiről, zsenialitásáról, munkabírásáról, maximalizmusáról cikkek százai jelentek meg a lemondás bejelentése utáni órákban. E blogban hadd idézzem fel hitvallását a karrierről, a jó állásról, ami őt hajtotta, és ami útravaló lehet a jövő szakembereinek.

A beszéd 2005-ből való, és az amerikai Stanford University-n tartotta a végzősök diplomaosztóján. A leirata a Wall Street Journal internetes oldalán elérhető.

Ebből egy részlet, saját fordításban:
(Hogy könnyebben érthető legyen a szöveg egy kis háttér: Steve Jobs 1976-ban alapította az Apple-t két társával. A semmiből futtatta fel, majd 1985-ben kirúgta őt a cégtől belső ellenzéke. Épített egy újabb vállalatot, a Nextet, amelyet 1996-ban az akkor hullámvölgybe került Apple felvásárolt . Jobsot pedig újra a cég élére nevezte ki. Innen íródik az Apple újabb sikertörténete.)

„Akkoriban nem érzékeltem, de utólag kiderült, a legjobb dolog, ami történhetett velem, az volt, amikor kirúgtak az Apple-től. Eltűnt a nyomás, hogy sikeresnek kell lennem, és helyette jött a könnyedség érzése, hogy újra kezdő vagyok, kevéssé vagyok biztos a dolgokban. Felszabadulva éreztem magam, és életem egyik legkreatívabb időszaka vette kezdetét.
…
Szörnyű íze volt ennek az orvosságnak, de úgy hiszem, a páciensnek erre volt szüksége. Néha az élet téglával ver fejbe. De ne veszítsétek el a hitet. Biztos vagyok benne, hogy az egyetlen dolog, ami engem előre vitt, az a munka szeretete volt. Meg kell találnotok, amit szerettek. Érvényes ez a munkára és a szerelemre egyaránt.

A munka életetek nagy részét fogja kitölteni, és az egyetlen módja annak, hogy elégedettek legyetek, ha azt csináljátok, amiről azt gondoljátok, hogy nagyszerű. És csak akkor tudtok nagyszerűt alkotni, ha szeretitek a munkátokat. Ha még nem találtátok meg, folytassátok a keresést. Ne alkudjatok meg! Tudni fogjátok, mikor találtátok meg. És mint minden nagyszerű kapcsolat, ez is csak jobb és jobb lesz az idő múlásával. Keressétek, amíg meg nem találjátok. Ne alkudjatok meg!”

A napokban akadtam az interneten böngészve egy ex-államtitkár blogjára, aki állást keres és a jogászi munkától a hegesztésig szinte mindent elvállalna. Fapál László, a Honvédelmi Minisztérium egykori közigazgatási államtitkára – róla van ugyanis szó – nincs könnyű helyzetben. Büntetőügy zajlik ellene, ebből fakadóan ügyvédként nem dolgozhat. (Múltjával, ügyeivel e blogban hadd ne foglalkozzak. Épp elég információ található erről a hírportálokon vagy a google keresőjében nevét beütve. Az ítélkezést pedig inkább a bíróságra bízom.)

A Jobb Állás Blogban ennél érdekesebb Fapál László álláskeresési technikája. Egyrészt a nyilvánosságot próbálja megszólítani blog formában, másrészt az expressz.hu oldalon álláskeresői hirdetést adott fel „Jogász állást keresek - Budapest, XIII. kerület” jeligével.

Hogy mit tanulhatnak az álláskeresők mindebből? Az ex-államtitkár speciális helyzete ellenére is van néhány általános tanulság. 

Ami ügyes fogás:

A nyilvánosság használata. Álláskeresésnél gyakori hiba, hogy az ember szégyennek éli meg, hogy nincs munkája. Fapál László szerintem jól ismerte fel, a munkanélküliség nem szégyen, hanem olyan helyzet, amibe bárki belekerülhet. Minél publikusabbá teszi keresését, minél több ismerőséhez vagy szakmabelihez eljut annak a híre, hogy parlagon hever az ő munkaereje, annál nagyobb eséllyel ér célba. HR-szakemberektől hallottam, az esetek túlnyomó többségében nem az ismerős, hanem az ismerős ismerőse tud segíteni. Fapál blogjának kommentjeit olvasva látható, egyik ismerőse most látta, hogy bajban van az ex-államtitkár és megpróbál segíteni.

Minden szóba jöhető eszköz bevetése. Ennek egyik formája az álláskeresői hirdetés. Ez az álláshirdetés megfordítása: az álláskereső egy állásportálon (jelen esetben az expressz.hu oldalon) felajánlja munkaerejét a munkáltatóknak. Bemutatja szakmai múltját, erősségeit. Hogy mekkora az esély, hogy valakit így vegyenek fel? Őszintén megmondva csekély. De a hatékony álláskeresés lényege éppen abban áll, hogy minden létező csatornát megmozgat az ember. Ráadásul egy ilyen hirdetés nem kerül egy fillérbe sem.

Amit inkább ne kövessünk:

Ha már a blog műfajt választjuk, érdemes olyan címet adni és olyan tartalommal megtölteni, ami pozitív, ami szaktudásunkat hangsúlyozza. Érdemes arra fókuszálni, az álláskereső miben tudja előrébb vinni egy munkaadó szekerét. Fapálnál a „Viszkisdoboz” mint blognév inkább a múltbeli ügyekre való ráerősítés. Bár az ex-államtitkár a blogot más céllal is használja.

Fapál expresszes álláskeresői hirdetése sem a legjobban sikerült. Akkor jó egy álláskeresői bemutatkozás, ha az erősségekre összpontosít. Fapál a „szakma” rubrikánál többet is felsorol: jogász, katona, hegesztő, lakatos, gépészmérnök, adminisztrációs munka. Ki hiszi el, hogy ennyi mindenhez ért? A blogban egyébként ő maga hangsúlyozza, hogy igazából a jogászi munka jöhet szóba, abban érzi versenyképesnek magát. Csak a hirdetést olvasva olyan mögöttes jelentése is van a felsorolásnak, hogy igazából nem ismeri saját képességeit. A másik csapda: ha valaki a képzettségénél sokkal alacsonyabb szintű munkákra jelentkezik, eleve gyanús a munkaadónak. "Tényleg engem akar? Vagy csak ugródeszkának/átmeneti menedéknek tekint a cégemre?" - teszik fel sokan a kérdést. Éppen ezért ex-ügyvédként, plána ex-államtitkárként még akkor is sansztalan a hegesztői munka, ha alkalmas lenne rá.

Álláskeresői promóban elhagyható, mi miatt lett valaki munkanélküli. A „Kormányzati elszámoltatás miatt állástalanná vált nyugállományú honvéd ezredes” megfogalmazás inkább magyarázkodás. A „sajnálat” pedig nem szerepel a munkaadó szótárában.

Hétfőn elfogadott az országgyűlés egy sor munkát érintő törvénymódosítást. Többek között azt is, hogy az álláskeresési járadék maximális folyósítási ideje a jelenlegi 270 napról 90 napra csökken. A jövőben ez azt jelenti némileg lesarkítva, aki 3 hónap alatt nem tud elhelyezkedni, annak közmunkát kell vállalnia, hogy bevételre tegyen szert. A járadék összegének felső határa pedig a minimálbér lesz (jelenleg 78 ezer forint) annak 120 százaléka helyett.
A kormányzat szándéka világos: arra akarja ösztönözni az embereket, keressenek munkát, és a munka nélkül kapott pénz legyen kevesebb, mint a munkával megkeresett.

Néhány kérdést hadd fogalmazzak meg és megpróbálok válaszolni is rá.

Akarnak-e az emberek dolgozni?
A kérdés azért jogos, mert a szigorítás egyik célja munkára ösztönözni az embereket.  Kivételek mindig vannak, és nehéz a pontos összképet látni, de meggyőződésem szerint a munkaképes korúak többsége akar dolgozni. Főleg, akik munkájukat vesztették és álláskeresési járadékra jogosultak. Egy apró példa: tegnap kolléganőmmel Kispesten jártam, ahol a hamarosan nyíló Köki Terminálba toboroztak elsősorban bolti eladókat (könyv, ékszer, ruha, élelmiszer, újság, minden, ami egy plázában van és még karbantartói munkákra is). Több ezren rohanták meg a börze helyszínét, 150 méteres sor kígyózott a bejárat előtt a 30 fokos rekkenő hőségben. Ott állt a sorban többek között a munkanélküli könyvelő, a cégét bezárt diplomás villamosmérnök, akiket annyira zavar a tétlenség, hogy már elmennének bolti eladónak, karbantartónak is. A Tesco standjához alig lehetett odaférni, egy-egy munkaadó pedig 300-500 önéletrajzot gyűjtött.

Elég-e 3 hónap az álláskeresésre?
Erre a határozott válaszom: csak a keresett szakmákban dolgozók esetében. HR-esektől tudom, hogy egy-egy kiválasztás 3-6 hét. Ha sok a jelentkező, többkörös interjúkat szerveznek, akkor még 2 hónapnál is hosszabb lehet.

Az álláskereső részéről pedig megnyújthatja a pályázást, ha képzettségéhez illő munkára vadászik. Egy állást vesztett vezető mondta nekem, neki kereken 1 évébe telt, míg újra vezetői munkát talált. Nála persze nem mondom azt, hogy az államnak ezt az egy éves keresést finanszírozni kellene. Inkább arra példa, mennyire kevés is a 3 hónap az álláskeresésben.

Lehet-e közmunka mellett állást keresni?
Itt a következő akadály. Akinek letelik a 3 hónap, és elmegy közmunkásnak, annak mekkora az esélye, hogy később képzettségének megfelelő munkát talál? Ha a közmunka napi 6-7 órát vesz el a napból utazással együtt, máris jelentősen csökken a versenyszférás álláskeresésre fordítható idő. Mert kinek van energiája egy fárasztó munkanap végén a számítógép mögé ülni vagy állásinterjúra járni. Ráadásul mennyire csökkenti egy korábban szellemi munkát végző önbecsülését, ha árokásás után próbál irodista munkát keresni. Rutinos munkavállalási tanácsadók megfigyelése: 6 hónapnyi sikertelen álláskeresés után jelentősen csökken a sikeres keresés esélye.

Elég-e az állam segítsége? Mi kellene még?
Valahol itt van a kutya elásva. Ha az állam harmadára csökkenti az ellátás időtartamát (270-ről 90 napra) és emellett a jogosultság megszerzéséhez szükséges időt a duplájára emeli (eddig 5 napot kellett dolgozni egy járadékos napért, a jövőben 10-et kell), akkor az állampolgár elvárhatná, hogy hatékony illetve hatékonyabb segítséget kapjon az állami munkaügyi hivatalokban. Az a gyakran hallott tanács ugyanis kevés, hogy „keressen a munkaügyi központok állás adatbázisában”. Ha megnézzük, hogy körülbelül 55 ezer állás érhető el és a regisztrált álláskeresők száma 572 ezer (2011. májusi adat), akkor látható, egy állásra 10 álláskereső jut. Akkor sem sokkal jobb az arány, ha hozzávesszük az internetes állásportálokon található körülbelül 10 ezer állásajánlatot.

Bővebb családomban látom: az álláskeresőnek az első naptól kezdve fogni kell a kezét, folyamatos visszajelzésre, bátorításra, személyre szabott tanácsra van szüksége. Mert az álláskeresés is szakma. Ennek is megvannak a fortélyai, a csapdái. Csak egy apró példa itt is: rengeteg álláskereső elköveti azt a hibát, hogy elküld 2 pályázatot, majd egy-két hétig vár a válaszra, semmit sem tesz. Válasz persze sosem jön, viszont máris elment 14 nap a 90-ből… 

A munkaügyi kirendeltségeknek a „láthatatlan álláspiacra” is fel kell(ene) készíteni. Azoknak a lehetőségeknek a felkutatására, amelyeket nem hirdetnek meg, de vannak. Tudom, létezik „Álláskeresők Klubja” több helyen, ám ezeket inkább elszigetelt, a többség számára nem ismert vagy nem hozzáférhető segítségnek érzem. A rendszer rugalmatlanságáról pedig csupán egy rövid történet: februárban egy trénert szerettem volna egy általam szervezett nonprofit hétvégi álláskeresési kurzusra „kikérni”, ugyanis olvasóim között ez felmerült igényként, mire azt a választ kaptam, hogy ez így nem megy… Pedig maga a tréner ajánlotta fel nekem a segítségét, de főnökei valami miatt elgáncsolták a kezdeményezést.

A már említett kispesti állásbörzén egy szóróanyag akadt a kezembe. Egy 15 órás álláskeresési technikák tréningre szóló felhívás volt, egy szépséghibával. A kurzus 2011. november 12-én kezdődik...

Elmaradásban vagyok az olvasói kérdések megválaszolásában. Igyekszek a héten mindenkinek válaszolni. Ha van észrevételetek, tuti recept, bejött húzás, kérlek, írjátok meg a karacsony_zoltan@freemail.hu címre.

2001. február 22-ét írta a naptár, amikor „A Színes Sport” nevű sportnapilap munkatársaként éppen otthonról gépeltem cikkemet a német futballbajnokság hétvégi fordulójáról. Már a cikk vége felé jártam, amikor egy netes hírportálra tévedtem, ahol ez állt: „Megszűnik a Színes Sport” (megvan még egy cikk erről, szerintem nem ezt olvastam akkoriban). Először azt hittem rosszul látok. Derült égből villámcsapásként ért a hír, ugyanis két héttel korábban még hosszabb távra szóló megbeszélésen vettem részt, amelyen biztosítottak arról, terveznek velem és az újság is biztos lábakon áll... Azonnal felhívtam egyik szerkesztő kollégámat, akik azt mondta, velük is nemrég közölték a hírt.

Hogy miért jutott eszembe ez a történet? Mert az utóbbi hetekben sok barátom, kollégám keres meg, tudok-e valamit, mert megszűnt a sajtótermék / leépítés áldozata lett. Ugyan most a közmédiás kirúgások kerültek a figyelem középpontjába, de sok más helyről küldtek/küldenek el újságírókat. És attól tartok, a folyamat még nem ért véget. Különösen a nyomtatott sajtótermékeknél dolgozók nem érezhetik magukat biztonságban. A médiaiskolák pedig továbbra is ontják magukból a pályakezdőket.

Felvetődik a kérdés, mit tehet az az újságíró, aki állását veszítette? Kezdem inkább ott, amit én akkor tettem. Mivel akkoriban 26 évesen pár éves szakmai tapasztalattal és gyér ismeretségi körrel rendelkeztem, internetes állásportálokon nézegettem ajánlatokat. A jobpilot.hu oldalon láttam böngészés közben egy „content manager” pozíciónévvel hirdetett állásra. Mivel nem tudtam, ez mi fán terem, majdnem tovább is ugrottam, ám a hirdetés szövegében egy mondat megfogott: „Újságírói ambíció előny”. (Kedves HR-es olvasóimnak írom: ilyen elemek számítanak egy álláshirdetés szövegében. Az angol pozíciónév megfelelő magyarázat nélkül szerintem inkább elriaszthatja még az arra alkalmas álláskeresőt is.)

Ekkor kezdtem el a google-ban keresgetni, mi is az a content manager és rájöttem, igazából ez egy online újságírói munka. Bejelentkeztem az állásra és megkaptam a munkát: a jobpilot.hu állásportál karriermagazinját kezdtem el felépíteni.

Ami az én akkori álláskeresésemből tanulság: nem csak az „újságíró” vagy „szerkesztő” néven hirdetett állások jöhetnek szóba. Érdemes alaposan felmérni – akár szakember segítségével - a lehetőségeket, ugyanis sok olyan munkára alkalmasak vagyunk, amire nem is gondolnánk.

Hogy ez ma is így van, erre jó példa egy kedves ismerősöm, aki vezető szerkesztőként dolgozott egy minisztériumi háttérintézménynél, ám csoportos létszámleépítés áldozata lett. Június közepén távozott és két héten belül állást talált. „Webmesterként” dolgozik egy multinacionális cégnél. Kedves újságíró kollégák: Gondolná valaki, hogy ez a munka is szóba jöhet? Az ismerősöm a cég weboldalának tartalmáért felel. Lefordítja, megszerkeszti, a weboldalra tölti a vállalat kommunikációs és marketinganyagait.

Újságíróknál kitörési pontnak érzem még a multimédiás fejlesztéseket. Ugyan egyre több vállalat él a webvideós bemutatkozással, reklámozza termékeit, szolgáltatásait ezen az úton, nyugat-európai vagy amerikai összevetésben még nagynak érzem a lemaradást. Akár saját vállalkozás keretében is lehet erre az igényre építeni illetve az ebben rejlő lehetőségeket bemutatni.

Szintén új terület a közösségi médiában rejlő potenciál (facebook és társai) kiaknázása. Itt multi cégeknél a kulcsszó a „social media manager”. Vannak ilyen állásajánlatok és szerintem irántuk nő az igény. Biztos vagyok benne, hogy egy angolul beszélő újságíró számára könnyen megszerezhető az ehhez szükséges tudás.

A többi javaslatom talán szélesebb körben ismert:

Nagyobb az esély, ha ismeretségi körből indulunk és minél szélesebb körben publikussá tesszük álláskeresési szándékunkat. (a munkák zöme ugyanis a „láthatatlan álláspiacon” – ajánlás útján – kel el.) És azért örök igazság: a jó, megbízható szakember mindig kapós...

PR-ügynökségnél a jó kapcsolatrendszerrel rendelkezőknek lehet esélye. Úgy tapasztalom, nagy a tülekedés és kevés a valós, jól fizető lehetőség.

A szóvivői / kommunikációs vezetői állások köre szűk, alig látok mozgást. Ajánlás és egy „tuti, infó” kell egy-egy várható üresedésről.

Egy szakterület ismert alakjaként alternatíva lehet a blogolás. Ehhez azonban sok idő- és energiabefektetés szükséges, ugyanis egyelőre kevesen élnek meg ebből. De magunkat ügyesen felépítve nem tartom irreálisnak.

Nekem hirtelen ennyi jutott eszembe. Ha van ötlet, kitörési pont, írjátok meg!

Most kaptam a Gfk Hungária piackutató cégtől a „szakmák iránti bizalmi index” nevű felmérés 2011-es eredményeit (sok éve készítik). Nincs nagy változás: továbbra is a tűzoltókban, a postásokban és a tanárokban bízunk a legjobban, az újságírókban és a politikusokban a legkevésbé. Tanulságosak a számok európai összehasonlításban.

Kicsit bővebben a trendek:

Hazánkban továbbra is a tűzoltókban bíznak meg a legjobban. Őket a postások és a tanárok, tanítók követik. Az összes vizsgált ország közül Magyarországon a legmagasabb a postásokban megbízók aránya.

A toplista első felében a bizalom mértékét tekintve nem történt jelentős változás. A bíróság és a jótékonysági szervezetek „helyet cseréltek”. A jótékonysági szervezeteket övező bizalom évről évre növekedést mutat. Két év alatt 14 százalékpontot emelkedett, ami 2011-ben már a 9. helyet eredményezte.

A rendőrök esetében öt százalékponttal nőtt a bizalom 2010-hez képest. Európában magasabb arányban bíznak meg a rendőrökben, mint Magyarországon. (Európában 75%, Magyarországon 70%)

A vállalatvezetőknek sikerült a 17. helyről a 15. helyre feljönnie. A vállalatvezetőkben Magyarországon sokkal többen bíznak meg, mint Európában. Hazánkban a lakosság közel fele, míg Európában csak egyharmada bízik bennük.

A piackutatókat és a marketing szakembereket Magyarországon szintén nagyobb bizalom veszi körül, mint átlagban. Az európai országok közül Magyarországon bíznak meg leginkább az emberek a piackutatókban. Ennek ellenére a bizalom abszolút értékét tekintve jelentős különbség van a két szakma listában elfoglalt helye között (6. hely versus 12. hely).

A politikusoknak megszavazott bizalmi szint majdnem megegyezik az európai szinttel. Hazánkban azonban továbbra is ők állnak a lista legvégén, annak ellenére, hogy a tavalyi 9 százalék helyett idén 14 százalék szavazott nekik bizalmat. Svédországban és Hollandiában az európai átlaghoz képest sokkal nagyobb bizalom övezi a politikusokat.

Az egyes szakmák képviselőiben megbízók arányának alakulása Magyarországon

 Forrás: GfK Csoport, GfK Szakmák iránti bizalom index 2011. tavasz

Ha valakinek álláskeresői vagy karrierépítéssel kapcsolatos kérdése van, ide írjon: karacsony_zoltan@freemail.hu

Itt is megtaláltok