Jobb-Állás Blog

Nem szeretek névtelenséget kérő alanyokról portrét írni, mert akkor igazi, ha arcot és nevet lehet hozzá kapcsolni. De annyi elkeseredett levelet kapok 50 körüli álláskeresőktől, hogy ez a sztori szerintem mindenkinek tanulságos. Egy 52 évesen kirúgott hölgy sikertelen álláskeresés után svájci frankos hitellel a nyakában elhatározza, megpróbál Angliában állást találni. Kell hozzá bátorság, vagányság, kockázatvállalás, kitartás, de itt a jó példa, hogy működik.

Néhány héttel ezelőtt kiposztoltam egy hírt a facebookon, hogy a magyar fiatalok harmada menne külföldre. Erre írt egyik kedves olvasóm, hogy nem csak a fiatalok mennek, ő ismer olyasvalakit, aki 50 éves elmúlt és tavaly hagyta itt az országot, most Angliában dolgozik. Kértem, hozzon össze vele, legalább egy skype-os beszélgetésre, mert érdekes sztorinak sejtettem. Kedd este sikerült is beszélnem vele, valóban tanulságos és nem mindennapos történet az övé. Mikor elbúcsúztunk, abban maradtunk, nevét ne írjam le. Így nevezzük a hölgyet Klárának, ettől függetlenül szóról szóra azt írom le, amit tőle hallottam.

Még csak válaszra sem méltatták a magyar munkaadók

Klára most 53 éves, 22 éven keresztül egy vidéki kisvárosban egy telekom cég ügyfélszolgálatán dolgozott. Tavaly márciusban kirúgták. Akkor annyira nem bánta, mert belefáradt a call centerek monoton munkájába, és úgy vélte, talál magának másik állást. Kellett az újabb munkahely, mert ugyan kapott végkielégítést, ám svájci frankos lakáshitele van és nem akar mástól kölcsönkérni. Három hónapon át próbált állást keresni Magyarországon, de pályázatait még csak válaszra sem méltatták. A sorozatos kudarcélmények után úgy gondolta, Magyarországon nem terem számára babér, ezért eldöntötte, Angliában próbálkozik. Elkezdte nézni a netes fórumokat. Rengeteg rémtörténetet olvasott, ám azt is látta, még az ottani minimálbérből is meg fog tudni élni.

Kockázat nélkül nincs siker

A sok hajmeresztő sztori ellenére úgy vélte, kockázat nélkül nincs siker. Keresett egy közvetítőt, fizetett neki 600 fontot (200 ezer forint), aki ezért repülőjegyet, 1 havi szállást, bejelentést és munkaajánlatot ígért. A közvetítő állta szavát, így Klára Londonban a közvetítőnél lakva vészelte át az első hónapot. A helyi Job Centerben (ez az angol állami munkaközvetítő hivatal) néhány nap múlva munkát is kapott, egy papírgyárban kartonokat, díszeket kellett csomagolnia. „Fizikailag nehéz munka volt. Az első éjszaka egy litván fiúval dolgoztunk párban, hát nagy különbség volt a munkaritmusunkban” – meséli. Egy műszakért (12 órás) 60 fontot (20 ezer forint) kapott, amivel elégedett volt.

Átverte az angol főbérlő

A gondok akkor kezdődtek, amikor eltelt az első hónap, új albérletet kellett keresnie és munkája is véget ért, egy másik gyárba irányították. Közvetítője egy angol hölgyet talált neki, akinél pokollal ért fel az ott töltött hónap. Első alkalommal munka után, hajnali 4-kor próbált meg bejutni az egyébként üres albérletébe, de a tulajdonostól kapott kulcs nem nyitotta a zárat. Klára pedig egy idegen város, idegen háza előtt ácsorgott hajnalban és nem tudta, hogyan tovább. „Borzalmas érzés volt az a néhány óra.” A tulajdonos ígérte ellenére nem volt net, telefon a lakásban, a végén pedig azzal fenyegette, feljelenti a rendőrségen ékszerlopásért, aminél abszurdabb vádat Klára nem tudott elképzelni. Végül úgy távozott, hogy a 300 fontos (100 ezer forint) kaucióját nem látta viszont. „Mindenkinek át kell esnie a tűzkeresztségen. Nem ismerek olyan magyart, akinek simán ment volna az első néhány hónap” – fogalmaz.

Havi 300 fontot félretesz

Mindeközben új munkát kapott a Job Centertől. Most a Londontól 40 kilométerre található Harlowban egy kolbászgyárban dolgozik, szintén csomagolási munkát végez, szinte csak lengyel munkatársakkal. „Ők egymás között lengyelül beszélnek, így nem igazán tudtam beilleszkedni, és az angolom sem fejlődik munkában, de nem zavar, dolgozom, pénzt keresek.” Albérletet is a városban talált, hat magyarhoz költözött be egy házba, havi 240 fontos (80 ezer forint) bérleti díjért. Munkahelyére gyalog közlekedik, naponta kétszer 40 percet kell sétálnia, de soha nem riadt vissza egy kis mozgástól.

A nehézségek ellenére megvan. Csak a legszükségesebbekre költ, szerinte olcsóbb az élet a magyarnál és havi 300 fontot (100 ezer forint) tud félretenni.

Idősgondozóként nettó 2000 font

„A legnagyobb gondom, hogy gyengén beszélek angolul, így pedig nem vesznek emberszámba.” Klára éppen ezért angolul tanul az egyik helyi keresztény egyházközségnél minimális, 1 fontos óradíjért és 10 fontért az albérletbe is jön egy angoltanár, itt hárman osztoznak a költségeken. „Ezt az évet az angol fejlesztésére szánom. Jobb angollal kaphatnék idősgondozói munkát, amivel nettó havi 2000 fontot kereshetnék.”

Klárának hosszú távú céljai is vannak. „Nyugdíjas éveimre a horvát tengerpartra vágyom, ott szeretnék egy kis lakást” – sóhajt. Addig még sokat kell dolgoznia. De ő akar és küzd és célba fog érni. Ez már az én jóslatom.

Kommentem: Klára nem akart tétlenül otthon ülni, az állam pénzén élni, hanem 52 évesen élete nagy kalandjába vágott. Vannak rövid (angoltanulás, idősgondozói munka) és hosszú távú (horvátországi lakás) céljai, ami szerintem sok nehézségen át fogja lendíteni. Csak azt tudom neki mondani: hajrá!

Ha vannak hasonlóan érdekes sztorijaitok bármilyen állástémában,  kérlek írjátok meg a karacsony_zoltan@fremail.hu címre.

A blogomnak van facebook-oldala is. Ha követnétek, lájkolnátok, várok mindenkit és köszönöm.

És még egy kérdés: ti belevágnátok angliai álláskeresésbe?

E posztot egy tegnap esti MTI-s hír ihlette. Idézek:

„Heves ellenkezést váltott ki Norvégiában egy munkahelyi mosdószünet-figyelő rendszer, amely a mellékhelyiségekben naponta nyolc percnél többet időző beosztottakról riasztást küld főnökeiknek.
A regulát a DNB biztosító vezette be telefonos hívásközpontjában. A nyolc perces napi kvótaszigort az alkalmazottak érdekképviseleti szervei az emberi jogok megsértésének bélyegezték és elfogadhatatlannak tartják.
A vállalat közölte, az újítással nem méricskélni akarják, hogy egyes dolgozók mennyi időt töltenek a mellékhelyiségekben, hanem a betelefonáló ügyfelek maradéktalan kiszolgálását biztosítani. A cég ugyanakkor hozzátette, felülvizsgálja új politikáját.”

Az írásból az is kiderül, nem ez az első eset az északi országban a munkaközi szünetek kontrolljára. Egy másik cég „toalettnapló” bevezetésével próbálkozott, amelyben a kollégáknak írniuk kellett, mennyi időt töltenek a mellékhelyiségben. Egy harmadik cég elektronikus vécékulcskártyával látta el dolgozóit, hogy pontosan nyomon követhesse a kieső munkaidőt.

Munkaadói pofátlanságok mindenhol előfordulnak. Most jöjjön néhány eset, amelyekről az utóbbi időben hallottam.

1. Munkatársak illegális megfigyelése

Erre jó példa a német Lidl áruházlánc, amely 2008-ban titokban figyelte dolgozóit. Kamerákat szereltek a boltokba azzal az ürüggyel, hogy a tolvajok ellen védekeznek, miközben a monitorok előtt ülő ellenőrök alaposan dokumentálták, ki, mikor, mennyi időre megy vécére, ki kivel van szerelmi viszonyban, ki tűnik alkalmatlannak a munkára. Az áruházlánc végül 1,5 millió eurós bírságot kapott a tartományi adatvédelmi megbízottól illegális adatgyűjtés címén.

2. Kirúgás e-mailben

Hivatalosan persze így nem lehet a dolgozónak felmondani, vannak azonban munkaadók, akik először így jelzik szándékukat. Így jártak az Ombudsmani Hivatal dolgozói, akik január másodikán fel is vették a megadott időpontban a munkát, hogy aztán bő egy órával később, negyed 10 felé megkapják az ombudsmani hivatal új főtitkárának e-mailjét arról, hol kell átvenniük a felmondóleveleiket. Az origo írása szerint, az elbocsátottak a levél szerintük cinikus záró sorait is sérelmezik, ebben Zombor Ferenc azt írja: "őszintén remélem, hogy sokrétű tapasztalatait hamarosan egy minden szempontból megfelelő munkakörben kamatoztathatja".

Az érintettek szerint a távozás körülményei is megalázóak: a kirúgottak egyetlen órát kaptak a papírok átvételére és a diszkrét, személyes ügyintézés helyett egy csoportban rendelték le őket a hivatal átmeneti személyzeti osztállyá alakított panaszirodájára.

3. Kirúgás sms-ben

Ugyancsak az új technológia tette lehetővé a felmondás sms-es formában történő közlését is (ez is kevés egyébként, szintén első infóként veti be néhány munkaadó). Egy példa a közelmúltból: a Brüsszelben tárgyaló Teodor Baconschi román külügyminiszterrel például így közölte főnöke (Boc miniszterelnök illetve stábja) január elején, hogy nem tart igényt a jövőben munkájára.

4. Kirúgás telefonon

Valószínűleg élete egyik legkellemetlenebb telefonján volt túl tavaly szeptemberben Carol Bartz, a Yahoo már csak ex-vezérigazgatója. Az igazgatótanács elnöke, Roy Bostock ugyanis telefonon közölte vele, a cég nem tart igényt a munkájára. Bartz iPadjéről küldött egy utolsó üzenetet alkalmazottainak: “Sajnálom, de most rúgott ki telefonon az elnök". A menedzsert felháborította a felmondás módja, egyebek mellett a személytelenséget nehezményezte.

5. „Próbahét”, „gyakornoki program” fizetés nélkül

Büféknél, kisebb vendéglátóegységeknél, butikoknál megesik, hogy az állásra pályázóknak azt ígérik, egyhetes (vagy akár hosszabb) próbamunka után döntenek alkalmazásukról. Miután a pályázók ledolgozzák az adott időt (például pultosként, mosogatóként, takarítóként), azt mondják, nem feleltek meg a követelményeknek, és próbahétre hivatkozva egy fillért sem fizetnek.

Némileg körmönfontabban utasítják el a fizetést azok a cégek, amelyek hangzatosan „gyakornoki programot” hirdetnek fiataloknak (egyetemistáknak, pályakezdőknek). A fiatal azt várja az ingyenes gyakorlattól, hogy beletanulhat szakmájába és később státuszt kap a cégnél. Valójában azonban adminisztratív (betanított irodai) munkát végez, a gyakornoki idő elteltével pedig szélnek eresztik.

6. Kamu álláshirdetés feladása

Vannak cégek, amelyek frissíteni szeretnék pályázói adatbázisukat. Rosszabb esetben marketingkampányukhoz vadásznak e-mail címekre, telefonszámokra. A módszer egyszerű: feladni egy vonzó álláshirdetést (marketingasszisztens, menedzserasszisztens) és máris özönlenek a személyes adatoktól hemzsegő önéletrajzok. Nem ritka, hogy irodai adminisztratív munkára néhány nap alatt több száz álláspályázat érkezik.

7. A pályázás feltétele: egy drága képzés elvégzése

Vannak munkaadók, amelyek pénzt akarnak kifacsarni a pályázókból. Egy takarítócéghez pályázó hölgy mesélte, a munkaadó a felvételt egy általa szervezett képzéshez közötte, aminek részvételi díja egyhavi fizetésnek felelt meg. Hiába magyarázta a pályázó, neki van végzettsége, szakmai tapasztalata, a cég nem tágított.

8. Csábító otthoni távmunka-ajánlatok

Nem kell sokat böngészni a világhálón, hogy csábító, otthonról végezhető marketinges munkákba ne bukkanjunk. Ha jobban megvizsgáljuk az ajánlatokat, láthatjuk, nagy részük vállalkozói alapon végezhető jutalékos munka, ami nem marketing, hanem telefonos értékesítés. Nem a munka tartalmával van problémám, hanem a megtévesztő csomagolással.

9. Aki nem jelenti be alkalmazottait...

A munkaadói költségoptimalizáció olcsó, de illegális módja, nem bejelenteni az alkalmazottakat az állami szervek felé. Mivel a munkavállalók nem feltételezik, hogy elmarad a munkaadói járulékfizetés, ezért a keserű pirulát akkor kell lenyelniük, ha valamilyen állami ellátásra tartanak igényt (táppénz, munkanélküli segély, nyugdíj).

10. Külföldre közvetítés busás pénzért

Állásközvetítés címén a közvetítő cég nem kérhet pénzt álláskeresőtől. Ennek ellenére minden évben felbukkannak sztorik Spanyolországba toborzott eperszedőkről, angliai munka ígéretével rászedett fizikai munkásokról. A trükk egyszerű: regisztráció címén elkér a közvetítő néhány száz eurót, (valaki még a transzfert is elintézi), aztán a cég felszívódik a munkavállaló pedig állás és pénz nélkül marad...

Ez csak tíz példa az utóbbi időből és amit veszélyesnek érzek. Ha valaki szeretné folytatni a sort, írjon a blog facebook-oldalára, a cikk alá kommentbe vagy mailben a karacsony_zoltan@freemail.hu címre.

E blog alapvetően álláspiaci kérdésekkel foglalkozik, ám nem lehet szó nélkül elmenni egy forró téma, a felsőoktatási felvételi mellett. Többen jelezték ugyanis, teljesen elbizonytalanodtak az idei felvételi jelentkezés kapcsán. A téma megér egy posztot. Szóval: Felvételi 2012 – ahogyan én látom. 

Sajnálom azokat, akik idén szeretnének felvételizni a felsőoktatásba. Itt állunk négy héttel a jelentkezési határidő előtt és szinte több a kérdő, mint a kijelentő mondat. Nem tudható, melyik intézmény, melyik szakra hány fős keretet kap, nincs információ a költségtérítés összegéről és az sem tudható, hogy milyen tartalmú tanulmányi szerződést kell kötni az állami támogatásért cserébe (például mennyire köt röghöz).

Az is csak január elején derült ki, hogy a jogi és a gazdasági szakokon drámaian csökkent az államilag támogatott helyek. Előbbinél 800-ról 100-ra, utóbbinál 4900-ról 250-re vágták meg a keretet. Ez azt is jelenti, ide csak a legeslegjobbak jutnak be, a többiek pedig fizethetik az évi 300-700 ezer forint közötti „tandíjat” (nem így hívják hivatalosan).

Nagyon rosszul van ez így. Nem szeretek hasonlatokat használni, ez is kicsit sántítani fog: a jogi és gazdasági szakokra jelentkezők most úgy érezhetik magukat, mintha egy futballmeccsen 0-0-ás állásnál a 80. percben hirtelen szól a bíró, hogy a győzelemhez 4 gólt kell rúgni. 

A felvételire készülés nem februárban kezdődik

A pályaválasztás, a felvételire készülés, ugyanis nem az utolsó félévben kezdődik. Jómagam például már gimnázium harmadik osztályában rákapcsoltam a németre, fakultációra, tanulmányi versenyekre jártam, nyelvvizsgát tettem, mert tudtam, hogy csak maximális ponttal lehet bejutni. Nem is ért váratlanul, hogy az akkor maximális 120 pontból 116 volt a bejutási küszöb, amit sikerült teljesítenem. Az utóbbi évek alacsonyabb pontszámai azonban valószínűleg sokakat elaltattak.

Persze most mondhatják a döntéshozók, kibővítették a hitellehetőségeket: Mai hír, „Diákhitel 2” címen teljesen fedezhető az önköltség 2 százalékos kamat mellett. Kérdés persze, melyik család meri ezt meglépni. „Nem elég, hogy saját hitelünket nyögjük, még a gyereket is adósítsuk el ebben a gazdaságilag bizonytalan helyzetben?” – teheti fel sok lakáshiteles apuka / anyuka a kérdést.

Csak a tisztázás kedvéért: Nem az a gondom, hogy csökkentik az államilag támogatott helyek számát. Úgy látom, mind az intézmények számában, mind hallgatói létszámban túlnőtt az államilag támogatott felsőoktatás az ország teljesítőképességén. Jónak tartom, hogy valaki végre bele mer nyúlni a rendszerbe. Még csak az iránnyal sincs gondom. Én vagyok az egyik szószólója, minek 800 jogász és 4900 közgazdász tanulását támogatni. A fő gond az időzítés és a mérték. Miért kellett egy ilyen nagy horderejű döntéssel másfél hónappal a jelentkezési határidő előtt szinte a semmiből előjönni? Miért nem lehet a fokozatosság és a kiszámíthatóság elvét követni? Árulkodó sztori, amit talán az eduline portál idézett: az egyik rektor azt hitte, tévedésből egy nullával elírták a közgazdász keretszámot...

Mi lesz a faluról származókkal?

A leginkább azokat sajnálom, akik ezzel a hirtelen vágással elesnek egy hozzám hasonló életpályától. Azokat a faluról származó fiatalokat, akik most egy kisváros gimnáziumában tanulnak. Jogi, gazdasági vagy bölcsész szakra készülnek. Államilag támogatott helyre nem férnek majd be, a szülők nem tudják kigazdálkodni a költségtérítést, a hiteltől pedig félnek, mint a tűztől. Hogy ne csak magamról beszéljek: A kilencvenes években az ELTE Vezér úti kollégiuma ilyen hátterű (falu, kisváros, alsóközéposztály) hallgatókkal volt tele. Két szobatársam is ilyen közegből (egy hevesi kisvárosból) érkezett, mindkettejükből kiváló ügyvéd lett.

Ebben a bizonytalan helyzetben minden szülő a legjobb opciót keresi csemetéjének. Próbálnak minél több helyről tájékozódni, engem is meg-megkérdeznek. Néhány gondolat. A jogról azt gondolom, mostantól tényleg csak az próbálja meg, aki Magyarországon szeretne ügyvéd lenni vagy van a családnak pénze saját zsebből fizetni a képzést.

Hiába számít jó befektetésnek az informatikai és mérnöki diploma, hiába nőnek itt a keretszámok, ha valakit egyáltalán nem érdekel a szakma, és/vagy nincs hozzá affinitása, felesleges megpróbálnia. Máskülönben jó befektetés.

Menekülés Ausztriába?

Az utóbbi hetekben egyre több szó esik az ausztriai egyetemi tanulásról, mint menekülési útról. Erről írtam is cikket az origo-n kolléganőmmel.

Izgalmas, hasznos lehetőség, de nem könnyebb és nem olcsóbb. Előny, hogy nincs tandíj, nincs felvételi vizsga, elég nyáron jelentkezni az ősszel induló képzésekre. Bécsben élő magyar egyetemistákkal beszélve nagyon szerényen 500-600 euróból (150-180 ezer forint) kihozható egy hónapnyi megélhetés. Elő hallásra soknak tűnik, de számításaim szerint egy vidékről Budapestre költöző egyetemista havi megélhetése körülbelül 70-80 ezer forint. Ha ehhez hozzávesszük a tanulmányi költségtérítést (havi 20-50 ezer forint) akkor már 100 ezer forint felett járunk. És azt se feledjük, Bécsben diákmunkával óránként 2-3 ezer forintot lehet keresni. Cserébe pedig a fiatal megtanul önállóan élni idegen nyelvű környezetben, problémákat megoldani, gondoskodni magáról. Ha pedig diplomát szerez, könnyebben kap állást az osztrák álláspiacon, ahol a magyar fizetés többszörösét keresheti. Persze a diplomához ott is kell tanulni, ráadásul németül, és sokan kihullanak az első vizsgákon.

A politika feladta a leckét a fiataloknak és szüleiknek. Nem lenne most jó a helyükben lenni...

A facebookon is fent vagyok. Kérdés, témajavaslat esetén a karacsony.zoltan75@gmail.com címen várom a levelet.

Ugyan már négy héttel ezelőtti hír, de szerintem az egyik legfigyelemreméltóbb decemberben.
Az Egyenlő Bánásmód Hatóság 1 millió forintra büntette a Honda Hungary Kft-t amiatt, mert egyik dolgozója éveken át munkahelyi zaklatás áldozata volt. (A határozat itt érhető el.) A népszabadságos kolléga startolt rá először a sztorira. Most ebből idézem a lényeget:

„Egy nő 2011 márciusában fordult a hatósághoz azzal, hogy egy férfi kollégája rendszeresen kétértelmű megjegyzéseket tesz ruhájára, alakjára, szexuális életére. Előfordult, hogy a férfi más munkatársak előtt "kutyuskának", "malackának" és "kislánynak" nevezte kolléganőit. A feljelentést tevőtől egyszer konkrétan megkérdezte tőle, hogy lefekszik-e vele, egy másik alkalommal pedig arról faggatta, hogy szokott-e szexuális életet élni reggelente, mert ha nem, akkor ő szívesen lenne a partnere ebben - olvasható a hatóság napokban nyilvánosságra hozott határozatában.

Belső etikai vizsgálat indult

A nő először személyesen kérte a férfit, hogy változtasson magatartásán, majd a cégen belül etikai bizottsági vizsgálatot kezdeményezett. Annak eredményével azonban nem volt elégedett, úgy érezte, a vizsgálat általánosítani próbált, inkább elkendőzni igyekezett az ügyet, mint feltárni.

A nő ez után fordult az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz, amely megállapította, hogy a beadvány alapos volt: a nőt szexuálisan zaklatták a munkahelyén, a munkáltató pedig megsértette az egyenlő bánásmód követelményét azzal, hogy nem biztosított hatékony védelmet a panaszosnak.

A cég jogi képviselője azzal érvelt, hogy az etikai vizsgálat feltárta a történteket, a férfit, aki bocsánatot is kért, írásbeli figyelmeztetésben részesítették. Emlékeztetett arra, hogy a belső vizsgálat szerint a férfi a megjegyzésekkel csak a hibáira próbálta "viccesnek, ironikusnak szánt stílusban" figyelmeztetni a nőt. A férfi az etikai vizsgálat során megjegyezte azt is, hogy szavait tréfának szánta, amit másokkal is megtesz, és úgy gondolja, hogy "Magyarországon ez normális".

Súlyosbító körülmény az időtartam

A hatóság az egymilliós bírság kiszabásakor figyelembe vette, hogy a zaklatás hosszú időn keresztül tartott, valamint azt is, hogy a munkáltatónak lett volna módja kivizsgálni az ügyet és határozottabban fellépni, ehelyett azonban elkendőzni igyekezett a történteket. A hatóság döntésének indoklásában kiemelte azt is, hogy a tréfás formába öntött kijelentések is alkalmasak lehetnek arra, hogy mások emberi méltóságát sértsék"  - számol be az esetről a Népszabadság.

Eddig a történet. Hogy mi ebből a tanulság?

Számomra ez a határozat mérföldkő. Olyan üggyel, amelyben munkahelyi zaklatás miatt elmeszelnek egy munkaadót, még nem találkoztam. Ha történt is hasonló elmarasztalás, nagyon kevés esetről lehet szó. Részint azért, mert nehéz bizonyítani, részint mert a szenvedő alany inkább csendben odébbáll.
Pedig a munkahelyi zaklatás a pszichés teher mellett csökkenti a munkakedvet, rombolja a teljesítményt. Ha hosszú ideig tart, akkor komolyabb problémákat (alvászavar, gyomorfekély, szívpanaszok) is okozhat, így nem szabad elbagatellizálni.

Az EBH határozata azt üzeni, érdemes küzdeni a jogainkért, dokumentálni a jogsértést és a különféle fórumokat felkeresni. Attól azért óvnék mindenkit, hogy sérelem esetén azonnal a hatósághoz forduljon. Érdemes első körben közvetlenül a zaklatóval beszélgetni, majd ha ez nem vezet eredményre, akkor a közvetlen főnököt is bevonni. A hatóság csak az utolsó szalmaszál legyen.

Ugyan ebben az ügyben ugyan a Honda Hungary a megbírságolt fél, de mégsem érzem őket a legalávalóbbnak. Gyanítom hasonló esetben a munkaadók jelentős része nem együttműködő: elzárkózik a belső etikai vizsgálattól, vagy ha mégis történik valami, akkor a csapat összezár a főnök mögött. Itt nem ez történt.

A facebookon is ott vagyok. Ha van kedvetek, lájkolátok.

Mindenekelőtt minden kedves olvasómnak boldog, karrierépítésben sikeres új évet kívánok!

Decemberben ritkultak bejegyzéseim, ám januártól újra teljes gőzzel üzemel blogom.
Ebben az évben is szeretném megőrizni a „Jobb Állás” arculatát: a pozitív hozzáállást, a segítő szándékot, az újdonságok felvillantását. És persze minden visszajelzést, témajavaslatot várok e-mailben (karacsony_zoltan@freemail.hu), facebook-oldalamra vagy ide kommentbe. Mindenkinek garantálom, személyes adatait bizalmasan kezelem, ahogyan eddig.

Hogy mi történt tavaly az álláspiacon? Gondolom, a jövő többeket érdekel, de azért röviden néhány trend:
- 2011-ben minimális mértékben javultak a foglalkoztatási mutatók: 32 ezer fővel többen dolgoznak, néhány ezer fővel csökkent a munkanélküliek száma 2010-zel összevetve, ám messze vagyunk még a 2008-as számoktól.
- Új munkahelyek főként a gép- (plusz 9900 fő), a jármű-, (3 ezer), a gumi-, műanyaggyártásban (2100) keletkeztek és a feldolgozóipar 4 százalékkal hízott. Csökkent viszont a foglalkoztatás a kereskedelemben, a gépjármű-javításban, az építőiparban és a költségvetési szektorban.
- Céges részről lassult kiválasztás, a dolgozók – vélhetően a nehéz álláspiaci helyzet miatt – nehezebben szánják rá magukat a váltásra, sokkal inkább ragaszkodnak munkahelyükhöz.

Ennél sokkal érdekesebb kérdés, mi várható 2012-ben?

1. Ha a prognózisokat vesszük alapul, nem sok jó. A makrogazdasági kilátások borúsak, a külföldi befektetők bizalma megcsappant. Ebben a környezetben kizárt a foglalkoztatási mutatók látványos javulása. A gazdaságkutató intézetek egyébként 10,9-11 százalék körüli munkanélküliségi rátát valószínűsítenek 2012-ben (GKI és Kopint-Tárki: 11-11), ami nagyjából megegyezik az ideivel és jelentősen elmarad a válság előtti 7-8 százalék közötti értékektől.

2. A Manpower munkaerő-közvetítő tavaly év végi felmérése szerint a cégek 8 százaléka bővítene, 22 százaléka leépítést tervez, a többi változatlan létszámmal tervezi a jövőt. Leginkább pesszimista az építőipar.

3. Lassíthatja az új munkahelyek létrejöttét a minimálbér emelése és a bérkompenzáció. A munkaadói szervezet alelnöke az MTI-nek néhány napja úgy fogalmazott, amelyik cég ezt megteszi, annak jelentősen romlik a versenyképessége, gyakorlatilag képtelen lesz létszámbővítésre. Ugyan körvonalazódik egy újabb terv a bérkompenzációra, ám erről egyelőre keveset tudni.

4. Kozmetikázhatja a statisztikát a közmunka-programok felpörgése. Ez azonban csak a szakképzetlen, hátrányos helyzetben vagy helyen élő, tartós munkanélkülieknek jelenthet átmeneti reménysugárt.

Hol vannak akkor az állások?

Mindezek után kérdezheti a kedves olvasó, van-e értelme egyáltalán állást keresni, ha nem növekszik a foglalkoztatottság, a cégek a túlélésre rendezkednek be, a közszféra pedig vagy leépít vagy kevéssé vonzó közmunkát ajánl.

A jó hírem: új munkalehetőségek mindig vannak, csak a helyet illetve az oda vezető utat kell megtalálni.

Két elemet hadd emeljek ki:

1. Mindennél fontosabb lesz a kapcsolatok szerepe. Szinte nincs olyan munkaadó, ahol ne lenne fluktuáció, így munkalehetőségek mindig lesznek. Csak tudomást kell erről szerezni, mert elképzelhető, kevesebb cég hirdeti meg nyilvánosan. Inkább ismerősi körből, személyes ajánlás alapján válogat. Főleg, ha olyan munkáról van szó, amire sok a jelentkező (irodai, adminisztratív munkák) Éppen ezért arra bátorítanék mindenkit, a kapcsolatrendszer bővítésére különösen figyeljen. Aki ebben gyenge, sürgősen nézzen utána, hogyan lehet ezt jól csinálni.
 
2. És bármennyire is rosszak a kilátások, álláshirdetések továbbra is vannak. Elég csak a nagy állásportálokon (monster, profession, jobline) körülnézni, és máris 3-4 ezer álláslehetőség tárul elénk. Ezekben az ajánlatokban közös, hogy nagyrészt multi cégek hirdetnek (mérnöki, informatikai, pénzügyi, logisztikai, értékesítői állásokat) és szinte minden pozíciónál elvárt egy vagy két idegen nyelv ismerete (angol és egy másik nyelv). A nagy autógyárak (Audi, Mercedes), gépipari beszállítók (pl. Bosch), az ügyféltámogató központok (shared service center) lázasan keresik új munkatársaikat.
Főleg szakmunkásoknak szóló ajánlatokkal találkozni a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (afsz.hu/) oldalán.

Ezekkel a gondolatokkal indítom el bejegyzéseimet 2012-ben. Remélem, sok hasznos információt osztunk meg egymással és minél több olvasómnak sikerül előrébb lépni a karrierépítésben.

Az utóbbi egy hétben sok álláspiaci szereplővel beszélgettem. Mindenkivel más-más témában, ám mindebből néhány trend körvonalazódott számomra. Ezeket összegzem most. Várom visszajelzéseitek is. Mit gondoltok erről? Milyennek látjátok a helyzetet? Van más trend is szerintetek? Írjátok meg ide kommentbe, vagy facebook-oldalamra, esetleg a karacsony_zoltan@freemail.hu mailcímre.

1. Lelassult a kiválasztás.
Elsősorban a külföldi hátterű cégeknél figyelték meg forrásaim, hogy lassabban megy az új munkatársak felvétele. Több körben tesztelnek, hosszabb ideig mérlegelnek. Ennek egyik oka lehet a felelősség megosztása (több interjú több vezetővel), a másik a bizonytalan gazdasági környezet. 

2. Az álláskeresők mindenre lőnek.
A kevés álláshirdetés és a sok álláskereső jelenség következménye, hogy sokan minden szóba jöhető kiírásra pályáznak. Még azokra is, amelyeknél fontos feltételeknek nem felelnek meg. Ennek a következménye, egy-egy népszerűbb hirdetésre több száz pályázat érkezik. A mindenre lövő álláskeresőket pedig egy idő után frusztrálja a 30-40 sikertelen pályázat.

3. Nem akar váltani, akinek van munkája.
A fejvadászoknak egyre nehezebb dolguk van, ha állásban levő szakembereket akarnak elcsábítani. (Ezt hívják a szaknyelvben a direkt megkeresés módszerének). Vélhetően azért, mert túl kockázatosnak látják a váltást ebben a bizonytalan gazdasági helyzetben. Számukra most a stabilitás a legfontosabb. Korábban ez a réteg sokkal nyitottabb volt új lehetőségekre.

4. Hiánycikk a tanulni vágyó, ingyenmunkát is elvállaló gyakornok.
Hadd említsem meg a saját példámat: én az egyetemi évek alatt egy futballújságnak (Focivilág) dolgoztam. Külsősként írtam cikkeket a német labdarúgásról kéthetente. Négy év alatt egy fillért nem kaptam a munkámért, viszont láttam egy működő szerkesztőséget, visszajelzést kaptam cikkeimről, több nyugat-európai futballtúrán jártam a kollégákkal, interjúkat készítettem német futballistákkal, menedzserekkel. Egyszóval tanultam, kapcsolatot építettem. Fontos momentum volt ez az újságírói pályafutásom elindulásában.

Egyre több helyről hallom, hogy a mostani egyetemistákat nem érdekli az ingyenes gyakornoki munka. Ők azonnal pénzt akarnak látni, pedig a pályakezdés befektetés. Csak a megfelelő helyen kell kezdeni még az iskolás évek alatt. (Persze, értem, sokan vannak, akiknek egzisztenciális okokból szükségszerű a pénzhez jutás. Akiknek vannak megtakarításaik vagy némi szülői háttér, nekik érdemes a fent vázolt stratégia.)

5. A 45 év feletti álláskeresőknek és a kirúgott vezetőknek egyre nehezebb.
Erről korábbi posztomban írtam és az utóbbi napokban HR-esektől szerzett impulzusok csak megerősítettek. Hiába a szakmai tapasztalat, az iparági ismeret, a „fiatal, dinamikus” kell, mert ő kevesebb pénzért elvállalja. Ugyancsak pokoli nehéz az állásukat vesztett vezetőknek. Kevesebb a vezetői poszt, itt is racionalizálnak a cégek.

Tavaly november elején indult blogom két bejegyzésében is foglalkoztam az 50 év feletti álláskeresők helyzetével. Aki kíváncsi rá, itt és itt érhető el.

Most hadd osszak meg önökkel / veletek két példát, amelyet testközelből figyeltem az utóbbi másfél évben. Neveket a téma érzékenységére tekintettel hadd ne írjak, de biztosíthatok mindenkit valós személyekről és valós eseményekről van szó.

Két történet sok tanulsággal

Rokonsági körömben ketten is munkanélkülivé váltak 2010 elején. Mindketten 50 év felettiek, szorgalmas, szakmájukhoz értő emberek. Addig ismeretlen volt számukra ez a státusz. Annyi a hátrányuk, hogy egyikük sem beszél idegen nyelvet és életkorukból adódóan már nem is fognak megtanulni. A hölgy főkönyvelőként dolgozott, az úr mérnöki végzettségű és egy autójavító vállalkozás tulajdonosa volt. A hölgy a munkahelyi pszichés terror elől menekült felmondásba óvva egészségét, az úr a válság áldozata: eltűntek az ügyfelek, cége folyamatosan veszteséget termelt, amit egy idő után nem akart finanszírozni.

A hölgy nagy szaktudású, de rutintalan az álláskeresésben. Már a felmondása napján elkezdett állást keresni, de belefutott minden csapdába. Egy példa: Meglátott egy hirdetést, és mindenféle kísérősor nélkül elküldte önéletrajzát, majd két hétig ölbe tett kézzel várt a válaszra. Nem jött és eltelt 1 hónap előrelépés nélkül. Majd némi átképzés után (ebben az én kezem is benne volt), elkezdett intenzíven állásokra vadászni: naponta beadott két pályázatot, a kiírásra szabott kísérőlevelet írt és láss csodát, egyre több visszahívást kapott. Két hónapon belül el is tudott helyezkedni. Nem főkönyvelőként, hanem sima könyvelőként, de lett munkája és máig megbecsüli azt.

Az úr nehezebb helyzetből indult. Neki másfél évébe telt, míg munkához jutott. Az egyik gond abban leledzett, hogy kevés hirdetés szólt neki. Az autóipar vergődik, így az autószervizekbe elvétve keresnek új munkatársat. Mérnöki munkákra pedig feltétel a nyelvtudás. Szóba jöttek még a karbantartói, karbantartási vezetői, a logisztikai, a műszaki áruházakban végezhető munkák.  Körülbelül 40-45 helyre adta be összesen a pályázatot, összesen két helyről jött visszajelzés.

Munkaügyi központ: hiányzó humán segítség

Regisztráltatta magát álláskeresőként a lakhelyéhez tartozó munkaügyi kirendeltségen, semmiféle „humán” támogatást nem kapott, csak a neki egyébként is járó álláskeresési járadékot. Úgy látta, ennek oka, hogy a pult másik oldalán ülő tisztviselőknek nincs tapasztalata az álláskeresésben, nem tudják, hogy működik a piac, ők szimpla bürokraták.

Jártam vele a munkaügyi központok által szervezett egyik állásbörzén is júliusban. Itt többek között a hivatal álláskeresői tréningjére toboroztak embereket. Nem akartam hinni a szememnek, amikor azt láttam, hogy a tréning novemberben indul. Aki júliusban keres állást, az valószínűleg nem novemberbe szeretné fejleszteni ebbéli képességeit....

Nagy lelki megpróbáltatás a tartós munkanélküliség

Lelkileg pokoli nehéz megélni az állástalanságot. Egy idő után még a magabiztos ember önbizalma is csökken, és kezd az ember belesüppedni a munkanélküliségbe. Hogy nem kell senkinek. Hogy még válaszra sem méltatják próbálkozását. Hogy nem kap személyes bemutatkozási lehetőséget, és így nem tudja elmagyarázni, mire képes, mennyire motivált. Nem azért lett ő munkanélküli, mert nem akar dolgozni vagy összeférhetetlen figura.

Kellett a kapcsolat, de nem az döntött

Már úgy tűnt, hogy nem fog menni, amikor rámosolygott a szerencse. Meglátott egy műszaki vezetői állásajánlatot. Mint kiderült, van ismerőse a cégnél, aki szólt az igazgatónak még aznap. Csak annyit kért, hallgassa meg, hívja be interjúra. Semmi mást. Az igazgató sem ígért semmit. Sőt, jelezte, már nagyjából körvonalazódik, ki lesz a befutó, de azért jöjjön be. Fellépésével aztán meggyőzte a cégvezetőt. Őt vették fel. Most járt le a próbaideje és elégedett. Ahogyan vele az ügyvezető is.

Mindkét történet happy enddel végződött, de az odavezető úton nagyon sok akadály magasodott.

Mit lehet tenni, ha nem megy?

Sok kedves olvasó keres meg ebből a korosztályból is, hogy segítsek. Tanácsot tudok adni, merre érdemes elindulni, de személyre szabott tuti tippeket nem.

Hogy miért nem?
- Nem vagyok munkavállalási tanácsadó. Csupán egy ember, aki nagyon sok információt gyűjt és szintetizálva, sallangok és PR-máz nélkül továbbadja.
- Az utat mindenkinek magának kell kitaposnia, a külsős tanácsadó mindig külsős marad. Interjún nem tud súgni és az álláskereső lelkébe sem lát bele.
- Az 50 felettiekkel szemben sajnos sok az előítélet, ami ellen önmagában az álláskereső és a tanácsadó keveset tehet. Az már óriási siker, ha az ember eljut interjúig. Ha azonban még a cv-jét sem olvassák el, akkor az álláskereső egyszerűen tehetetlen

Hogy ne legyen annyira kesernyés ennek a posztnak a vége, hadd írjak néhány biztató szót.

1. Úgy látom, ebben a korosztályban azok a sikeres álláskeresők, akik a kapcsolatrendszerüket mozgatják meg és nem a hivatalos álláshirdetésekre pályáznak.

2. Sokszor a határozatlan idejű munkaszerződés helyett meg kell elégedni kevesebbel: vállalkozási szerződés, részmunkaidő, távmunka a kölcsönzötti státusz. Ha megéri, a távolabbi ingázást vagy netalántán a költözést is meg kell lépni. Aztán következő lépésben lehet ennél előnyösebb szerződést kialkudni.

3. Fontos szerepe van az önképzésnek. Nem hiszem, hogy 55 évesen érdemes a nulláról indulva nyelvtanulásba fektetni (a munkában legalább középfokú szint kell és ide 2-3 évnyi tanulás és folyamatos gyakorlás kell), de például a megkopott nyelvtudást még lehet csiszolni. Ennél látványosabb, ha számítástechnikai tudásunkat javítjuk (Excel, Powerpoint). Szakmánkban továbbképzésre is elmehetünk, akár saját zsebből finanszírozva. Ennek az előnye, hogy közösségbe kerülünk, ismerősöket gyűjtünk. És minél több info, annál több esély. És nagyon fontos az álláskeresési technikák megtanulása. CV-írás, interjúra készülés satöbbi: ez viszonylag könnyen elsajátítható, csak egy szakember kell hozzá.

Kérdéseim a döntéshozókhoz

Még egy utolsó megjegyzés, de ez már a kormányzati döntéshozóknak. A nyugdíjkorhatár emelése a következő évtizedekben elengedhetetlen lesz, Nyugat-Európában már 67 évről beszélnek.

Miért nincs komplex stratégia az 50 felettiek elhelyezésére? Hol vannak a munkaadókat az ötvenes álláskeresőkre felkészítő programok? Ha van „Családbarát”, „Legjobb női” munkahely díj, miért nincs olyan elismerés, ami az 50-55 év felettiek felvételét ismeri el?  
 
Ez a téma látszólag az ötveneseknek szól, ám a fiatalokat is érinti, beleértve magamat a 36 évemmel. Mert én is leszek egyszer 50 éves...

A facebookon is ott vagyok. Ha tetszett vagy követnétek/követnének, minden lájkot szívesen fogadok.

Mailben a karacsony_zoltan@freemail.hu címen vagyok elérhető.

Hétfőn a Tempus Közalapítvány konferenciáján jártam, amelyen egy pódiumbeszélgetést moderáltam. A gondolatébresztő vita az idegennyelv-tanulásról és a munkaadói nyelvi igényekről szólt. Jelen voltak cégek, oktatási intézmények képviselői. Rengeteg szempontról szó esett, pörgős kis beszélgetés lett belőle. Hadd emeljek ki ebből egy kisebb témát, a nyelvvizsgákat, pontosabban, mire is jó a nyelvvizsga az álláspiacon.

Nem vagyok nyelvvizsga-párti. Sőt…

Nem tagadom azonban, hogy bizonyos helyzetekben szükséges letenni.
Mikor jó a nyelvvizsga?
- Egy nyelvvizsga plusz pontot ér egyetemi felvétein,
kell a diplomához,
- a közszférában pedig státusztól függően nyelvpótlék jár érte
- külföldi egyetemre jutáshoz előfeltétel (példéul az USA-ba készülőknek a TOEFL, Németországban a Goethe Intézet viszgája).

DE ezeken az eseteken kívül más értelmét nem látom annak, hogy valaki nyelvvizsgázzon. A versenyszférában a cégek maguk mérnek (gyorsan és hatékonyan megtehető ez...) és az azonnal előhívható tudás számít. Nem az, hogyan beszéltünk németül, angolul 3 évvel ezelőtt.

Persze sokaknak kifejezett motivációt jelent az erőpróba. Célzottan és intenzíven készülnek rá és siker esetén az elégedettség érzése tölti el őket.

Nekem ellenben több kárt okozott a nyelvvizsga, mint amennyi hasznot hajtott és úgy vélem, nem vagyok egyedül.

A pódiumbeszélgetésen is elmondtam, 18 évesen két nyelvvizsgát tettem le sikeresen: egy felsőfokú „c”-t németből és egy középfokú „c”-t angolból. Mivel később németből felvételiztem az egyetemre, és német szakon is végeztem (a média mellett), nekem a némettel sohasem volt gondom.

Az angollal viszont annál inkább. Úgy látom ugyanis, hogy a nyelvvizsga elaltatja a nyelvtanulót. Hiába replikázik sok nyelvtanár ekként: „Nem úgy kell felfogni a nyelvvizsgát, hogy révbe értünk. Ez csak egy állomás, amelyet sikerrel vettünk.”
Kevés olyan embert ismerek, aki egy-egy nyelvvizsga után ne eresztett volna le. Mert a nyelvvizsgára készülés azt sugallja, céllal van dolgunk.  Ha pedig ezt elértük, utána automatikusan jön a motivációvesztés. A nyelvtanulásban ez a gondolkodás veszélyes.

Leereszt az ember nyelvvizsga után...

Én is leeresztettem az angol középfokú nyelvvizsga leltétele után. 6-7 évig azt hittem magamról, hogy tudok angolul, pedig egyre jobban kopott a tudásom. Néha elvétve a kezembe akadt egy-egy angol újság vagy belenéztem a tévébe, de igazából nem foglalkoztam a szinten tartásással. Kollégista lakótársaimra, akik a nulláról indultak és 2-3 év alatt kínkereservesen eljutottak középfokú szintre, magamban enyhe felsőbbrendűséggel tekintettem, pedig valójában ők már elhagytak engem.

A pofon az álláspiacra kilépve érkezett, amikor azt tapasztaltam, nagyon kevés az, amit tudok. Hiába áll a cv-ben a „Középfokú nyelvvizsa” megjelölés, hiába tudom díszes oklevelemet szkennelve elküldeni, a munkaadót az azonnal előhívható nyelvtudás érdekel. Semmi más. Nekem szerencsém volt, mert erős németemnek köszönhetően beslisszantam első munkahelyemre, ahol kínkeservesen hoztam vissza az angolomat. Ekkor tanultam meg, hogyan is kell nyelvet tanulni, miként lehet megszereni egy nyelvet (enélkül nem megy) és hosszú távú motivációt gyűjteni.

Hogyan tanulok én?

Sok évig tartott, amíg rájöttem erre. Manapság eszembe sem jut nyelvvizsgát tenni, ellenben hetente kétszer egy órát online tanulok a világ másik részén élő angol anyanyelvű tanártól webkamerán, mikrofonnal. Excelben szójegyzéket vezetek, amelyet hetente frissítek és minden héten  időt szánok ennek átnézésére. Reggelente a magyar kereskedelmi rádiók műsorai helyett a BBC World Service adását hallgatom az okostelefonomról autóban vagy buszon ülve. Nem sokat csak 20-30 percet. Mert a valódi nyelvtanulás nem nyelvvizsgára készülés, hanem a mindennapok szerves része. Olyan természetes elem, mint egy pohár ásványvíz...

Ha van vélemény, a karacsony_zoltan@freemail.hucímen várom, de írhattok ide is kommentet. És a facebookon is jelen vagyok. Ha tetszik,  lájkoljátok. Köszönöm előre is.:)

UPDATE: egy kedves olvasómtól kaptam nagyon jó tippeket az online nyelvtanulásra (főleg praktikus tanácsok.) Kíváncsian várom, kinek van még jó tippje, szívesen tesztelem, közzéteszem az ötleteket egy másik posztban.

Elhatároztam, hogy leszállok az egyetemi állásbörzék témáról, ám egy heti történés mellett nem tudok szó nélkül elmenni.

Ki ne ismerné Mark Zuckerberget, a facebook, alapítóját, felfuttatóját és máig ikonikus figuráját? Érdekes hírt olvastam róla a héten. Zuckerberg hétfőn átruccant Kaliforniából a keleti partvidékre, ahol kétnapos toborzókörúton vett részt. Amerika legjobb frissdiplomás programozóira vadászott. Több elitegyetemet keresett fel – egyebek között egykori alma materét a Harvadot, ahonnan diploma nélkül távozott, az MIT-t, a Carnegie Mellon University-t. Mindenhol rocksztárként fogadták, előadásaira csak a legszerencsésebbek juthattak be, az amerikai média pedig tudósított-tudósított.
 
Remek kis marketingakció volt. Jó példa arra, bármennyire erős egy brand, bármennyire is ismert egy vezető, a legjobb egyetemistákat helyben kell megdolgozni. Nehogy a Google-t, a Microsoftot vagy az Apple-t válasszák.

Öltözködésben Zuckerberg igazodott az egyetemista világhoz és oda-odaszúrt az ismert márkáknak. Csak egy példa: „A Microsoftnak, a Google-nak, az Amazonnak voltak olyan időszakai, amikor évről évre megduplázták az alkalmazotti létszámot. Így nagyon nehéz megtartani a céges kultúrát. Mi ezt másképp csináljuk, lassabban növekszünk.” És persze mindenhol volt egy elismerő szava az ottani oktatásról. „A CMU-ról vesszük fel a legtöbb frissdiplomást és ők a legjobb kollégák között vannak”.

Kell hozzá az első számú vezető is

Eddig Zuckerberg akciója. Hogy mi a tanulsága mindennek? Szerintem az, hogy a legjobb utánpótlás megszerzéséért az első számú vezetőt is be kell vetni. Nem csak a HR-asszisztensnek, a HR- vagy szakmai vezetőnek kell megjelenni a karrierrendezvényeken (céges nyílt nap, állásbörze), hanem magának a vezérigazgatónak. Ez jelenti ugyanis az igazi vonzerőt a pályázóknak és megtiszteltetés is egyben. (Zuckerberg egyébként elvitte magával a programozói részleg vezetőjét is.)

Tudom, egy első számú vezető mennyire elfoglalt, de ha Mark Zuckerberg tud erre időt szakítani, akkor ez másnak miért nem menne? Persze egy vezérigazgató sok esetben nem látja át ennek fontosságát. A HR, a marketing és a kommunikációs részlegek feladata őt meggyőzni és a megjelenéshez „nagy zajt csapni”. (Ezt egyébként az Audi felismerte: Martin Winterkorn a VW konszern első embere rendszeresen tart előadást a BME-n, igaz, nem az állásbörzéhez kapcsolódva.)

Kíváncsi vagyok, Csányi Sándor (OTP) vagy a többi topmenedzser mikor tűnik fel akár csak egy órára a Corvinus, a BME vagy a HVG állásbörzéjén a céges stand mögött, vagy a vállalati prezentáción... 

Stílszerűen a facebookon is jelen vagyok. :)

Napok óta bennem van ez a poszt, amelyet az utóbbi hetek állásbörzés élményei és olvasóim visszajelzései „generáltak”. Még mielőtt a részletekbe mélyednék, tisztázzuk a kiindulópontot. Miért jön egy cég állásbörzére? Hát persze azért, hogy a legjobb arcát mutassa, hogy sok és minőségi önéletrajzot gyűjtsön, amelyekből aztán a legjobbakat kiválassza.

Főleg nagy, sok állásajánlattal érkező, többnyire multinacionális munkaadóknál tapasztalom, hogy meglehetősen felületesen kezelik az álláskeresők megkereséseit. Ennek egyik oka, hogy akiket a standok mögé állítanak, nem igazán tudnak az álláskeresői kérdésekre reagálni, a rutinosabb HR-esek pedig vagy a sok munka vagy a látogatói roham elől menekülve inkább a cég főhadiszállásán maradnak.

Értem én, hogy nem könnyű több száz álláskeresőnek válaszolni, ráadásul egy részük felkészületlen, a maga világából indul ki, a „… szakon diplomázom, milyen állást tudnak ajánlani?” hozzáállással érkezik.  Egyszerűbbnek látszik a nehezen megválaszolható kérdésekre sablonszöveggel kibújni.

Például ilyen mondatokkal:

„Javaslom, menjen fel weboldalunkra, ahol minden állásajánlatunk megtalálható”
„Kérem, regisztráljon céges weboldalunk ’Karrier’ szekciójában, ahová feltöltheti önéletrajzát és ahol pályázhat állásainkra.”

Az álláskeresőnek pedig marad az az érzése, ezek velem nem foglalkoznak, ide csak tátogató hostesseket hoztak ki.  

De ez még mindig jobb, mint a dezinformálás. Egy kedves barátom mesélte, az egyik legutóbbi állásbörzén megkérdezte egy nagy üzlettámogató központ munkatársát, a „Kommunikációs és személyi asszisztens” pozíció mit takar pontosan: kommunikációs vagy szervezési munka inkább? A fiatal HR-es hölgy elmondta, ez főleg tartalmi munka. Majd kisvártatva a barátom megkérdezte, meddig lehet erre jelentkezni. A válasz: „Lezártuk a pályázást, már nem aktuális az állás.”. Kissé meghűlve hallgatta, hogy ha nem teszi fel a második kérdést, akkor azt sem tudja meg, erre felesleges az időt pocsékolnia.

Némi arroganciával a szememre hányhatják a HR-esek, mit is akarnak az álláskeresők, örüljenek, ha munkát kapnak és ne már a HR-es igazodjon az álláskeresőhöz, hanem éppen fordítva.

Ha 1 állásra 20 tökéletes pályázó jelentkezik, akkor valamennyire értem a hozzáállás okát (ha elfogadni nem is tudom), azonban a tehetségekért és a jó szakemberekért folyamatos a verseny. Ők oda mennek, ahol úgy érzik, foglalkoznak velük, ahol jól éreznék magukat. Egy céges stand, az ott álló emberek, az ő gesztikulációjuk, válaszaik az álláskeresők számára magát a munkahelyet testesítik meg.

Már az is sokat javítana az összképen, ha a közhelyek vagy a lerázó szöveg helyett a HR-es kicsit személyesre venné mondandóját és elmesélné pár mondatban, ő hogyan jutott be és miért szeret ott dolgozni.

A kontraszt kedvéért jegyzem meg: Szombaton az Európai Foglalkoztatási Szolgálat budapesti állásbörzéjén jártam, ahol tucatnyi nyugat-európai cég keresett szakmunkásokat az építő- és a vendéglátóiparba. Néhány standhoz odalépve (holland és svéd) magukkal a toborzási vezetőkkel találkoztam. Minden pozícióról részletesen beszámoltak, a fizetésről is nyíltan beszéltek eurócent pontossággal…

Természetesen nem akarok általánosítani, mert vannak munkaadók, akik érdemi válaszokat adnak és másként állnak a megkeresésekhez. A fent vázolt hozzáállás azonban jelen van a személyügyi világban.

A facebookon is megtalálható vagyok.