Hétfőn elfogadott az országgyűlés egy sor munkát érintő törvénymódosítást. Többek között azt is, hogy az álláskeresési járadék maximális folyósítási ideje a jelenlegi 270 napról 90 napra csökken. A jövőben ez azt jelenti némileg lesarkítva, aki 3 hónap alatt nem tud elhelyezkedni, annak közmunkát kell vállalnia, hogy bevételre tegyen szert. A járadék összegének felső határa pedig a minimálbér lesz (jelenleg 78 ezer forint) annak 120 százaléka helyett.
A kormányzat szándéka világos: arra akarja ösztönözni az embereket, keressenek munkát, és a munka nélkül kapott pénz legyen kevesebb, mint a munkával megkeresett.

Néhány kérdést hadd fogalmazzak meg és megpróbálok válaszolni is rá.

Akarnak-e az emberek dolgozni?
A kérdés azért jogos, mert a szigorítás egyik célja munkára ösztönözni az embereket.  Kivételek mindig vannak, és nehéz a pontos összképet látni, de meggyőződésem szerint a munkaképes korúak többsége akar dolgozni. Főleg, akik munkájukat vesztették és álláskeresési járadékra jogosultak. Egy apró példa: tegnap kolléganőmmel Kispesten jártam, ahol a hamarosan nyíló Köki Terminálba toboroztak elsősorban bolti eladókat (könyv, ékszer, ruha, élelmiszer, újság, minden, ami egy plázában van és még karbantartói munkákra is). Több ezren rohanták meg a börze helyszínét, 150 méteres sor kígyózott a bejárat előtt a 30 fokos rekkenő hőségben. Ott állt a sorban többek között a munkanélküli könyvelő, a cégét bezárt diplomás villamosmérnök, akiket annyira zavar a tétlenség, hogy már elmennének bolti eladónak, karbantartónak is. A Tesco standjához alig lehetett odaférni, egy-egy munkaadó pedig 300-500 önéletrajzot gyűjtött.

Elég-e 3 hónap az álláskeresésre?
Erre a határozott válaszom: csak a keresett szakmákban dolgozók esetében. HR-esektől tudom, hogy egy-egy kiválasztás 3-6 hét. Ha sok a jelentkező, többkörös interjúkat szerveznek, akkor még 2 hónapnál is hosszabb lehet.

Az álláskereső részéről pedig megnyújthatja a pályázást, ha képzettségéhez illő munkára vadászik. Egy állást vesztett vezető mondta nekem, neki kereken 1 évébe telt, míg újra vezetői munkát talált. Nála persze nem mondom azt, hogy az államnak ezt az egy éves keresést finanszírozni kellene. Inkább arra példa, mennyire kevés is a 3 hónap az álláskeresésben.

Lehet-e közmunka mellett állást keresni?
Itt a következő akadály. Akinek letelik a 3 hónap, és elmegy közmunkásnak, annak mekkora az esélye, hogy később képzettségének megfelelő munkát talál? Ha a közmunka napi 6-7 órát vesz el a napból utazással együtt, máris jelentősen csökken a versenyszférás álláskeresésre fordítható idő. Mert kinek van energiája egy fárasztó munkanap végén a számítógép mögé ülni vagy állásinterjúra járni. Ráadásul mennyire csökkenti egy korábban szellemi munkát végző önbecsülését, ha árokásás után próbál irodista munkát keresni. Rutinos munkavállalási tanácsadók megfigyelése: 6 hónapnyi sikertelen álláskeresés után jelentősen csökken a sikeres keresés esélye.

Elég-e az állam segítsége? Mi kellene még?
Valahol itt van a kutya elásva. Ha az állam harmadára csökkenti az ellátás időtartamát (270-ről 90 napra) és emellett a jogosultság megszerzéséhez szükséges időt a duplájára emeli (eddig 5 napot kellett dolgozni egy járadékos napért, a jövőben 10-et kell), akkor az állampolgár elvárhatná, hogy hatékony illetve hatékonyabb segítséget kapjon az állami munkaügyi hivatalokban. Az a gyakran hallott tanács ugyanis kevés, hogy „keressen a munkaügyi központok állás adatbázisában”. Ha megnézzük, hogy körülbelül 55 ezer állás érhető el és a regisztrált álláskeresők száma 572 ezer (2011. májusi adat), akkor látható, egy állásra 10 álláskereső jut. Akkor sem sokkal jobb az arány, ha hozzávesszük az internetes állásportálokon található körülbelül 10 ezer állásajánlatot.

Bővebb családomban látom: az álláskeresőnek az első naptól kezdve fogni kell a kezét, folyamatos visszajelzésre, bátorításra, személyre szabott tanácsra van szüksége. Mert az álláskeresés is szakma. Ennek is megvannak a fortélyai, a csapdái. Csak egy apró példa itt is: rengeteg álláskereső elköveti azt a hibát, hogy elküld 2 pályázatot, majd egy-két hétig vár a válaszra, semmit sem tesz. Válasz persze sosem jön, viszont máris elment 14 nap a 90-ből… 

A munkaügyi kirendeltségeknek a „láthatatlan álláspiacra” is fel kell(ene) készíteni. Azoknak a lehetőségeknek a felkutatására, amelyeket nem hirdetnek meg, de vannak. Tudom, létezik „Álláskeresők Klubja” több helyen, ám ezeket inkább elszigetelt, a többség számára nem ismert vagy nem hozzáférhető segítségnek érzem. A rendszer rugalmatlanságáról pedig csupán egy rövid történet: februárban egy trénert szerettem volna egy általam szervezett nonprofit hétvégi álláskeresési kurzusra „kikérni”, ugyanis olvasóim között ez felmerült igényként, mire azt a választ kaptam, hogy ez így nem megy… Pedig maga a tréner ajánlotta fel nekem a segítségét, de főnökei valami miatt elgáncsolták a kezdeményezést.

A már említett kispesti állásbörzén egy szóróanyag akadt a kezembe. Egy 15 órás álláskeresési technikák tréningre szóló felhívás volt, egy szépséghibával. A kurzus 2011. november 12-én kezdődik...

Elmaradásban vagyok az olvasói kérdések megválaszolásában. Igyekszek a héten mindenkinek válaszolni. Ha van észrevételetek, tuti recept, bejött húzás, kérlek, írjátok meg a karacsony_zoltan@freemail.hu címre.