Egyre több helyről hallom, az „Y-generációs” álláskeresőké a világ. A cégek körüludvarolják őket, ők pedig magabiztosak, nem szeretik a kötöttségeket, elvárásaik vannak a munkaadó felé. Egyszerre lógnak a facebookon és írnak céges prezentációt. Ha pedig elégedetlenek a munkaadóval, sebesen odébbállnak. Mi igaz ebből és mi hamis illúzió?

Az utóbbi egy évben 15-20 karrier témájú rendezvényen (állásbörze, szeminárium, fejvadász prezentáció, díjátadó) jártam. Ennek körülbelül felén téma volt az „Y generáció”, mint új álláskeresői réteg. Már rég terveztem, hogy írok erről néhány gondolatot, a végső lökést a Corvinus Egyetem mai karriermenedzsment rendezvénye és az ott kibontakozó apró „csörte” indította el.

Hogy kik is tartoznak az Y generációba?

Azok az 1980 után született egyetemisták, frissdiplomások, néhány éve dolgozók, akik nem ismerik a mobiltelefon és a számítógép nélküli világot. Akik úgy nőttek fel, hogy állandóan elérhetőek, akik szinte soha nem vettek papír alapú újságot, hanem az internetről tájékozódnak, akik naphosszat a közösségi oldalakon lógnak, és akiknek ez a virtuális pörgés lételemükké vált.

Milyen is az Y álláskereső?

Amerikai, nyugat-európai, magyar HR-szakemberek a következő jellemzőket állítják róluk: éhesek az információra
erős az önérdekképviseletük
fontos számukra a munka-magánélet egyensúlya;
jól akarják magukat érezni a munkahelyen (fontosak a munkahelyi emberi kapcsolatok);
egyszerre több tevékenységet képesek végezni (multi tasking);
kockázatvállalóak;
türelmetlenek;
a rugalmas munkaidőt szeretik, nem munkaidő-központúan dolgoznak;
elvárják a munkaadó megbecsülését, máskülönben gyorsan odébbállnak;
nehezen tűrik a kötöttségeket, nem szeretnek konvencionálisan öltözködni;
magas szintű informatikai ismereteiknek köszönhetően hatékonyabban szereznek információt; gyorsabban képesek egy-egy munkafolyamatot elvégezni, mint egy idősebb munkatárs;
a kihívást jelentő munkát keresik.

Egy magabiztos, pörgős, a cég felé elvárásokat támasztó réteg képe rajzolódik ki.

„Előttem hever a céges világ?”

A végső kicsengése ezeknek a leírásoknak: ehhez az álláskeresői réteghez a cégeknek másképp kell közelíteniük. Őket nem falragaszokon, újságok apróhirdetéseiben, hanem a facebook-on kell keresni. Csábító céges karrieroldal, tudatos munkaadói brandépítés, vonzó juttatási csomag és a web kettes lehetőségek kiaknázása nélkül reménytelen becserkészésük.

Nem tudom, hány Y-generációs álláskereső hallotta már ezt a gondolatmenetet. Ha frissdiplomás álláskereső lennék, akkor ez alapján azt gondolnám, enyém a világ. Én vagyok az álláspiac sztárja, előttem hever a Coca Colától a GE-ig mindenki.

Csak kevesen vannak alkupozícióban

Nem vitatom azt, hogy a digitális forradalom új munkavállalói típust teremtett, hiszen aki az anyatejjel szívta magába az informatikát, a közösségi oldalakat, más dimenzióban használja azokat, mint aki felnőtt korában tanulgatja. Az is világos, hogy huszonévesen az ember kevéssé hűséges munkaadójához, könnyebben vált munkahelyet, család-gyermek híján kockázatvállalóbb.

Inkább csak óvni szeretném a mai huszonéveseket, ne legyenek hamis illúzióik. A munkaadók között a legnagyobb harc a legtehetségesebb fiatalok megszerzéséért dúl, ez pedig a végzősök 10-15 százalékát jelenti (ez a múltban is így volt). A műszaki, pénzügyi, informatikai diplomások valóban alkuhelyzetben vannak, ők a mai álláspiac sztárjai. Nyelvtudással, meggyőző fellépéssel válogathatnak a lehetőségek között.

A maradék 85-90 százalék azonban egyáltalán nem tud diktálni, hiába Y-generációs. Nekik igenis alkalmazkodni kell a munkaadói igényekhez. És minden fiatalra igaz: alázat, szorgalom, tanulási vágy, önfegyelem és etikus magatartás nélkül bajosan találják meg helyüket a munka világában. Bármennyire is trendi diktálni, a munkát nem a munkavállaló adja.