Ausztriában kötelező fizetési adatot megadni álláshirdetésben, az USA-ban bevett szokás a sávos behatárolás, Európa nagy részén – így Magyarországon - viszont tabu a versenyszférában. Pedig az átlátható bérezés tiszta helyzetet teremtene, csökkentené például a férfiak és a nők közötti bérdiszkriminációt. A privátszféra munkaadói félnek tőle. Miért lenne baj, ha beszélnénk a pénzről?

"Katasztrófa lenne. A dolgozók 90 százaléka elégedetlenebb lenne, mert a viszonyítás – hogy a másik ne keressen többet - fontosabb, mint a saját fizetés."

Ezt a választ kaptam kedden egy banki felsővezetőtől arra a kérdésemre, mi lenne, ha a cégeknek kötelező lenne pozícióra bontva fizetési adatokat publikálni. Nem egy-egy munkatárs konkrét bérére gondoltam, hanem bruttó alapfizetésre.

A Friedrich Ebert Alapítvány budapesti irodájának (egy német központú, balközép háttérintézmény)  „Egyenlő bér – kinek fontos?” című konferenciáján vetettem fel a kérdést, amelynek fókuszában a nők-férfiak közötti fizetési különbség szerepelt.

Pontosabban három fő kérdés:
1. Mennyivel keresnek kevesebbet a nők?
2. Mi az oka?
3. Mit lehetne tenni a diszkrimináció ellen?

Azért leszögezem: Fontosnak tartom, hogy az egyenlő értékű munkáért a nők ugyanannyit kapjanak, mint a férfiak. Egy állás betöltésekor csak a munka jellege és a pályázó képzettsége számítson. Ne legyen szempont, hogy a férfi a család kenyérkeresője. Ne gondolkodjon úgy a munkaadó, hogy a gyesről visszatérő anyuka elégedjen meg kevesebbel úgyis a férje többet keres. Ne építsen a cég arra, hogy a nő úgysem mer alkudni, inkább kerüli a konfliktust bértárgyaláson, így ő olcsóbban megszerezhető lesz.

Csalókák a statisztikai adatok

Ám kicsit elegem van a téma kapcsán felbukkanó statisztikaáradatból. Több tucat (talán száz) számsort láttam már e területen, de mindegyikben érzek csúsztatást. Lehetetlen ugyanis felmérésekkel, átlagszámokkal bizonyítani a nem szerinti diszkriminációt. Mit ér az Eurostat 17 százalékos európai átlaga (ennyi a nők bérhátránya), ha egy halmazban kezeli a rész- és a teljes munkaidősöket, a bolti eladókat és az informatikusokat, a beosztottakat és a vezetőket? Mivel a jól fizető szakmákban és vezetői posztokon több a férfi, ez nem bizonyítja azt, hogy a nők ugyanazért a munkáért kevesebbet kapnak. Az ilyen számsorok figyelemfelkeltésre alkalmasak, ám attól tartok, aki igazán elmélyed a felmérésekben, rájön ezek gyengéire. (Arra még talán igen, hogy a női karrier nehézségeiről beszéljünk.)

Így büntetett a hatóság

Szerintem az „egyenlő munkáért egyenlő bért témában” csak egyvalami számít. Hogy ugyanannál a cégnél, ugyanazt a munkát végző alkalmazott ugyanannyit keressen. Így elkerülhető lenne a a konferencián említett eset, amelyben egy építőipari cég jogi állásra a női pályázót bruttó 180 ezer, a férfit 300 ezer forintért vette fel. A nővel közölték, ennyi a fizetés, a férfitól megkérdezték, mennyiért vállalná el. Utóbbi 350 ezret mondott, így lett 300 ezer a vége. Az ügy az Egyenlő Bánásmód Hatóság előtt landolt, és súlyos büntetés lett a vége.
 
Hogy mit lehetne tenni ennek elkerüléséért? Szerintem a leghatásosabb módszer az lenne, ha transzparensek lennének a fizetések. Így jelentősen csökkenne az esély, hogy a fenti esethez hasonlóak történjenek.

Nem omlott össze Orbán hivatala

De a munkaadók hevesen tiltakoznak ez ellen - ahogyan a poszt elején írt reakcióból is látszik. „Irigység lengi be az irodát. Elindul a pletyka, hogy ő kétszer többet keres, és félóránként cigizni jár ki, alig dolgozik” – hangzanak az ellenérvek. Mit szóljanak akkor a közszféra dolgozói, ahol a bértábla alapján kiszámolható, ki hol tart fizetésben? Vagy a Miniszterelnökség munkatársai. Nem hallottam, hogy irigységben összeomlott volna Orbán Viktor hivatala, amikor néhány héttel ezelőtt névre szólóan publikálták a bérlistát a gépkocsivezetőtől a főtanácsadóig (itt is bruttó alapbér), itt a lista.

Alapbért az álláshirdetésekbe

De azért első lépésben eddig nem mennék. Már azzal is előrébb lennének a munkavállalók, ha pozíciókra vonatkozó alapbéreket látnának a hirdetésekben. Ausztriában másfél évvel ezelőtt kötelezővé tették. Ha felmegyünk a www.monster.at állásportálra, láthatunk is összegeket (itt egy példa). Az EURES rendszerében ugyancsak. Ugyan a többség továbbra is ködösít és a kollektív szerződésben meghatározott minimális összeget adja meg, azért mégis iránymutatást ad az álláskeresőknek. Alacsonyabb képzettségű munkáknál már euróra pontos számokat látni. Mennyivel könnyebbség egy téli idénymunkára pályázó magyarnak, hogy láthatja, melyik panzió mennyit kínál recepciósként a síparadicsomokban. Az Egyesült Államokban pedig elérhető fizetési sávokat adnak meg.

Persze a munkaadók zöme úgy véli, támadási felületet jelent a nyilvánosság, csökkenti az alkupotenciált.

Én hiszek abban, hogy hosszú távon az átlátható bérezés – hogy mivel, mennyit keresni – többet használ, mint árt. És azért maradjunk a realitások talaján: a versenyszféra jelentős részében a havi kereset az alapbér-cafeteria-bónusz hármasból áll össze, amelyből utóbbi elem függ az egyéni teljesítménytől. Így akkor is lehet differenciálni, ha az egy munkakört betöltők ugyanarról a startvonalról indulnak.

Titkolózás ide vagy oda, azért a munkahelyek jelentős részében áramlanak az infók a béradatokról. A szőnyeg alatt sok munkahelyen izzik a parázs…

Kellene a nyilvánosság? – írjátok meg!

Kíváncsi vagyok a véleményetekre munkavállalói és munkaadói szempontból is. Jó ötlet lenne a bérek nyilvánosságra hozása valamilyen szinten? Írjátok meg ide kommentbe, a karacsony.zoltan75@gmail.com oldalra vagy blogom facebook-oldalára.