Egy május végi MTI-hír, amely elgondolkodtatott a tartósan állás nélküli diplomásokról, és a munka értékéről.  

Íme a hír: "Júniustól szaporodni fog a debreceni közterületi segédmunka-programban résztvevő diplomások száma - közölte az önkormányzati közmunkaprogramokat szervező cég igazgatója.

Pethe Tamás, a Debreceni Humán Szolgáltató Nonprofit Kft. vezetője elmondta, hogy idén januártól az önkormányzati bérpótló juttatásban résztvevő állástalanoknak - iskolai végzettségtől függetlenül - kötelező elvállalniuk a regionális munkaügyi központ által felajánlott munkát.

Pethe Tamás ismertetése szerint májusban 400 állásközvetítői nyomtatványt küldtek ki, júniustól pedig 170 embert kívánnak felvenni közterületi segédmunkásnak. A kiküldött 400 értesítés mintegy 10 százalékát diplomásoknak kézbesítették, de azt még nem tudni pontosan, hogy közülük mennyien állnak munkába júniustól - tette hozzá.    
Az igazgató a tapasztalataikról elmondta, volt olyan fiatal diplomás, aki öngyilkossággal fenyegetőzött arra az esetre, ha utcaseprőként kell majd dolgoznia. Jellemzően a diplomások fele igyekszik valamilyen orvosi alkalmatlansági indokkal, vagy egyéb módon elkerülni az általa megalázónak tartott feladatot - fogalmazott Pethe Tamás."

Eddig a hír, most néhány megjegyzés.
Még mielőtt bárki is megijedne, hogy (ne adj’ Isten) munkahelye elvesztése után az állami segély feltétele az utcaseprés lesz, egy kis megnyugtatás: ez nincs így. A munkanélkülivé válás első szakaszában az álláskereső álláskeresési járadékot kap maximum 9 hónapon át (ez rövidül le jövőre 3 hónapra, de idén még a régi szabályok élnek). Itt csak az álláskeresést kell igazolni, közmunkát nem kell vállalni.

A cikkben említett bérpótló juttatást igénylők kimerítettek minden lehetőséget, jó ideje nem tudnak vagy nem akarnak elhelyezkedni. És az állam ezt a havi 28 500 forintos juttatást köti közmunkához, ami ebben az esetben utcaseprés is lehet.

Természetesen annak a pártján állok, hogy egy diplomás álláskereső kapjon szakmájához közeli közmunkát, ám mi van, ha nincs? És egyébként is miért szégyen utcaseprőként dolgozni?

Egy hete készítettem interjút egy diákmunkás fiatallal, aki Corvinus Egyetem hallgatója és 4 éve vállal diákmunkát. Ő azért csinálja, hogy ne szoruljon a szülők pénztárcájára. Először utcát sepert, kerítést festett a Városligetben, télen havat lapátolt a városban, raktárakban árut pakolt, majd jöttek az egyre jobb munkák. Szerinte nincs szégyellni való munka.

Azt már én teszem hozzá: nagyobb szégyen az, aki nem is próbálkozik állást keresni, hanem otthon ülve az állam segítségére vár és különféle orvosi igazolásokkal menekül a (köz)munka elől. Különösen fiatal diplomásként….

Persze elismerem, pszichésen diplomával a kézben nem könnyű beállni fizikai munkára. Az egyetemi lét azt sugallja, bekerültünk az elitligába, egy bizonyos szint alá nem mehetünk, diplomával a kézben jönnek a jól fizető állások, az ideális munkakörülmények. Annyit jegyezzünk meg: mindenkinek magának kell kitaposnia az ide vezető utat a diploma átvétele után. Nincsenek automatikus felvételek. Persze minden statisztika azt mutatja, hogy a felsőfokú végzettségűek között kisebb a munkanélküliség, magasabb az átlagkereset, de ez sem automatikus.

Ha nem építjük fel magunkat az álláspiacon, ha túlzottak az elvárások, ha nem vagyunk hajlandóak költözni, ha azt várjuk, hogy a munkaadó találjon meg bennünket, akkor előfordulhat, hogy munka nélkül maradunk. Akár tartósan. És ha pénzt akarunk az államtól, akkor az egy idő után utcasepréshez köti. Igazságtalanul?

A facebookon itt vagyok megtalálható: http://www.facebook.com/pages/Jobb-Állás/164244410291306