Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Szombaton nemzetközi állásbörze Budapesten


Október 22-én szombaton hatodik alkalommal tartják meg az Európai Foglalkoztatási Szolgálat (EURES) külföldi munkát népszerűsítő állásbörzéjét. Most 26 európai munkáltató / munkaerőközvetítő jön el és 19 uniós tagország EURES-tanácsadójával lehet találkozni. Kinek hasznos a rendezvény? Mi várható tőle? Egy kis szubjektív útravaló…

Jól ismerem a rendezvényt, amely ha jól emlékszem 2007-ben kezdődött. Akkor egy pénteki napon még egy esztergomi „kihelyezett börzét” is tartottak, majd szombaton a budapesti Benczúr Házban folytatták. Ezt követően néhány éven át a Magyar Telekom székház aulájába költöztek, míg idén tavasszal már a Corvin Bevásárlóközpontba invitálták a Nyugatra vágyókat. Idén áprilisban az osztrák és a német álláspiaci nyitás tette forróvá a témát.

Annyit leszögezek, nekem tetszik a rendezvény. Szeretem azt, hogy sok ország képviselőivel lehet találkozni, hogy minden előadó hozza a maga kultúráját, hogy színes kavalkád az állásfórum. Persze ez a saját újságírói szempontom. Én nem keresek külföldön munkát, nem akarom nyugati egzisztenciateremtésemet megalapozni, csupán szívom magamba az információt, az impulzusokat, amit aztán szintetizálva írásokban, riportokban továbbadok Kedves Olvasóimnak.

Kinek is szól?

Mivel a legtöbb állásbörze úgy hirdeti magát, hogy itt aztán mindenkinek terem babér, aztán a helyszínre érkezve a látogatók nagy része zavartan kering a standok között, érdemes pontosabban definiálni, kinek is szól ez a rendezvény, mi is hozható ki belőle.

Tanácsos az állásbörze oldalán az állásokat és a kiállító cégek listáját is átböngészni. Utóbbi nehezebb, ugyanis ezeknek a cégeknek a nagy részéről még nem hallottam (alaposabban megnézve nagy részük munkaerő-közvetítő, tehát nem saját állományba keresnek munkaerőt, hanem megbízóiknak közvetítik tovább a jelentkezőket).

Ha ezt megtettük, akkor a következő szakmák képviselői számára lehet érdekes a karrierfórum:

- Diplomások közül mérnököket és informatikusokat keresnek a cégek.
- A szakmunkások közül az építőiparban (például: asztalos, hegesztő) és a vendéglátóiparban (pincér, szakács) dolgozóknak szólnak állások.
- Máltán takarítói munkát ajánlanak, Angliába idősgondozókra vadászik egy ügynökség.

E felsorolásban számomra semmi meglepetés, ezek a klasszikus nyugat-európai hiányszakmák. Talán még az orvos és a diplomás ápoló hiányzik a felsorolásból. Így azt javaslom, aki ezeken a területeken helyezkedne el, neki érdemes kilátogatni, hiszen neki szólnak állásajánlatok.

Mi van, ha nincs állásajánlat?

Mit tegyenek azok, akik más területet céloznak meg? Számukra mit ad a börze? Nekik azt javaslom, ha van idejük, infogyűjtési céllal menjenek ki, ne várjanak sokat a rendezvénytől. Már az is hasznos, ha a célország egyik állásközvetítőjével szót váltanak. Mondják el bátran mi a végzettségük, kérdezzenek a szóba jöhető munkákról, kérjenek tippet weboldalakról, cseréljenek névjegykártyát a külföldi cég képviselőjével vagy hallgassanak bele az adott ország EURES-tanácsadójának előadásába. Utóbbiakat korábban óránként tartottak elég vegyes minőségben. Sajnos voltak többen, akik sok trivialitást említettek, kevés konkrétummal, olyan hivatalnokos érzése volt az embernek. Ám benyomás azért szerezhető az adott ország kultúrájáról és valami hasznosat mindig hall az ember.

Arra is jó ez a rendezvény, hogy az ember lássa, hol tart az idegen nyelvű kommunikációban. Ha gondok vannak a megértéssel vagy gondolataink kifejezésével, már azért megérte elmenni, hogy ráébredtünk, a versenyképességhez előbb be kell iratkozni egy angoltanfolyamra…

Szóval hajrá, én is kinézek 1-2 órára...

Végezetül hadd linkeljem be a legutóbbi, idén áprilisi EURES-börzén készített videóriportomat:

0 Tovább

Elindult a virtuális állásexpo

A héten két karrierrendezvényt tartanak. Hétfőn startolt és péntek estig tart a Monster állásportál virtuális állásexpója, amelyet a www.allasexpo.hu oldalon rendeznek. Szombaton pedig az Európai Foglalkoztatási Szolgálat (EURES) tart állásbörzét a külföldi munkára nyitott álláskeresőknek. Most a virtuális állásexpóról írok.

Tavasszal már volt a Monsternek egy hasonló karrierfóruma, most nagyjából ugyanannyi munkaadóval (33) és közel 1000 állásajánlattal várják az álláskeresőket.

Hogy mi is ez pontosan? Egy állásbörze, csak nem az egyetemi aulában, hanem az álláskereső monitorján. Olyan mint egy számítógépes játék, amikor az ember benéz a 3D-s grafikával kialakított standokhoz, elolvassa az álláskínálatot, chaten kérdez a cég képviselőjétől, majd leadja önéletrajzát. Az egyik munkaadó azt mondta, azért szereti ezt, mert itt senki sem fut felesleges köröket. Célirányos kérdésekre célirányos válaszok születnek. A látogatóknak nem kell kiöltözniük, elmenni a város másik végébe, ha pedig dolgoznak, akkor nem szükséges egy „hosszú ebédidőt” beiktatni; csupán regisztrálni és már lehet is lépegetni az egérrel a standok, az előadások között.

Annyiban bizonyosan kevesebb egy hagyományos állásbörzénél, hogy a személyes benyomás neten nehezen jön át és a standoknál sem lehet csokoládét, kávét vagy golyóstollat megcsípni és a kiadóvállalatok ingyenújságjai is hiányoznak…  

A legtöbb állásajánlat – ahogy az állásbörzéken – műszaki és gazdasági diplomásoknak szól, de például a Tesco aktívan toboroz Expressz üzleteibe és a Hungarocontrol is keresi a jövő légiirányítóit.

Mi tudható meg a standoknál?

Hasznos lehet benézni a céges előadásokra, tematikus chatekre, már csak az infogyűjtés miatt is. Kedden például a Deloitte könyvvizsgálót a munkaerőfelvétel egyik részéről, a tesztírásról lehet kérdezni; a Tesco a megváltozott munkaképességűek kiválasztásáról beszél; a Teva gyógyszergyárnál, a Bosch csoportnál, a Marsnál, az Avivánál, az SAP-nél a HR-es várja a kérdéseket. 

Tegnap bekukkantottam egy tematikus chatre, hogy benyomást gyűjtsek, milyen is ez. A Liszt Ferenc repülőtér légiirányításáért felelős Hungarocontrol standjához tévedtem, ahol légiirányítók válaszoltak a kérdésekre. Tetszett, hogy lazák, humorosak voltak, tömören és tartalmasan reagáltak. Megtudtam, a formális követelmények nem összetettek (angol középfokú nyelvvizsga, érettségi, betöltött 20. életév), a fő szűrő egy teszt, FEAST a neve, amely a munkához szükséges képességeket vizsgálja (stressz-, monotóniatűrés, határozottság stb.) Beszéltek nehéz helyzetekről, arról, mennyire megterhelő a munkájuk (nem lehet hibázni), és mennyire nagy élmény, amikor egy gépet lehoznak. Azt már csak én teszem hozzá, nagyon jól fizet a szakma, tapasztalattal 600-800 ezer forint bruttóban megkereshető, ám ennek ára van. És az is körvonalazódott, erre én nem vagyok alkalmas... Ha van kedvetek, nézzetek be, nem kerül semmibe sem, csak regisztrálni kell: www.allasexpo.hu.

A hét második felében a szombati EURES-börzéről írok előzetest.

A blogomnak van egy facebook-oldala: http://www.facebook.com/pages/Jobb-%C3%81ll%C3%A1s/164244410291306 Minden lájknak örülök... :)

1 Tovább

Állásbörzék ősszel - mi, hol, mikor?

A következő másfél hónapban nagyon sok hasznos rendezvény segíti a karrierépítést és az álláskeresést. Hadd ajánljak néhányat saját szemszögből kedves olvasóim figyelmébe.

Kezdem a legfrissebbel. Aki még ma (szerdán) olvassa e sorokat, az holnap (csütörtökön) kilátogathat a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem állásbörzéjére, a Műegyetem rakpartra. Az egyik legrégebbi hazai állásbörze, idén 140 munkaadó keresi az utánpótlást. Annak ajánlom, aki mérnöki, informatikai területen tanul vagy éppen végzés előtt áll.

Szombaton a Millenárison második alkalommal rendezik meg a kormányzati karrierexpót Regeneráció címmel. Voltam a tavalyin: Jól szervezett esemény, de konkrét állásajánlatokat nem láttam. Így szerintem inkább infogyűjtésre alkalmas a miniszteriális szférába igyekvőknek. A rendezvény kommunikációja nagyon fiatalos, így vélhetően a frissdiplomásokra vagy még tanulókra lesz kihegyezve. A közszférás meglengetett leépítés pedig arra enged következtetni, hogy szűk kör érhet révbe. Azért akit érdekel, legyen ott!

Jövő hétfőn (október 17.) kezdődik a Monster állásportál „virtuális állásexpója” a www.allasexpo.hu oldalon, amely 5 napon át tart. Már most lehet rá regisztrálni. Mivel én is benne vagyok a projektben, csak annyit javaslok mindenkinek: ha van ideje nézzen be, próbálja ki, nem kerül semmibe. Szerintem ez  egy újszerű, látványos és hatékony módja az álláskeresésnek és a toborzásnak. A 3D-s grafikának köszönhetően az álláskeresők sétálhatnak a standok között, kérdezhetnek a HR-esektől, leadhatják önéletrajzukat, sőt skype-on is beszélgethetnek. Elég hozzá egy számítógép és internet. Több tucat ismert cég lesz ott, többekkel beszéltem, készülnek, várják a kérdéseket, önéletrajzokat. Előny, hogy rövid idő alatt, akár a munkahelyről... felkereshetőek az e-standok.

Október 22-én szombaton a külföldi munkát megcélzókat várják az EURES Állásbörzéjére a budapesti Corvin bevásárlóközpontba. Szinte minden évben kint voltam az Európai Foglalkoztatási Szolgálat (ezt jelenti az EURES) állásfórumán. A börze főleg az építőiparba, az egészségügybe és a vendéglátóiparba készülő szakmunkásokra van kihegyezve, diplomásoknak szóló ajánlattal alig találkoztam. Itt is az infogyűjtést tartom hasznosnak. Az egyes országok EURES-tanácsadóinak az előadásai szerintem nem erősek, viszont jönnek valódi munkaadók is. A tavaszi hasonló fórumot az osztrák és a német nyitás előtt rendezték. Az osztrák stand előtt hosszú-hosszú sor kígyózott..

Október 26-27. Ekkor tartják a Budapesti Corvinus Egyetem állásbörzéjét, amely a gazdasági szakokon tanuló egyetemisták, főiskolások „etalonrendezvénye”. Általában nincs annyi kiállító, mint a BME-n vagy a HVG Állásbörzén, de nagyon jól szervezett, nívós fórum.  A főszervező Andrási Monika (aki egyébként a kilencvenes években először rendezett felsőoktatási állásbörzét Magyarországon) minden évben kitalál valami újat. Nekem nagyon tetszett a „Rapid randi” nevű szolgáltatás, amikor is az álláskeresők gyorsinterjúkon mutatkozhattak be a munkaadóknak rotációs rendszerben. Azóta már talán máshol is megjelent, de innen indult.

A november a vidéki egyetemekről szól majd. Lesz állásbörze Veszprémben (november 8.), Dunaújvárosban (november 15.), Győrben (november 21-22.) és Debrecenben (november 23.) is.

Tud még valaki valamiről? Ha igen, akkor kiegészítem.

0 Tovább

Így látom a virtuális állásexpót

Már harmadik napja követem a virtuális állásexpót (www.allasexpo), azért is akadoznak az utóbbi időben a bejegyzéseim. Három munkanap után már kezd határozott vélemény körvonalazódni bennem az álláskeresés és a toborzás e formájáról. Annyit a tisztánlátás kedvéért hadd írjak: nem vagyok ebben a szerepben „független elemző”, részt veszek a szervezők oldaláról a kommunikációs munkában.

Azért is merek írni az eseményről, mert jónak tartom, a belülről jövő véleményem és amit hivatalosan képviselek, ugyanaz.

A hétfői start előtt semmilyen személyes tapasztalatom nem volt arról, hogyan zajlik egy virtuális állásexpo. Éppen ezért elhatároztam, kíváncsiságból „mezei felhasználóként” jártam/járom a standokat, úgy is mint infogyűjtő, érdeklődő újságíró. (Kontroll egyébként bárki lehet, aki ellátogat az oldalra és leírja ide kommentbe a véleményét. Ezt egyébként megköszönöm és csak a trágár hozzászólásokat moderálom.)

Aki most hall először a virtuális állásexpo, -állásbörze fogalmakról, annak egy rövid magyarázat: a hagyományos állásbörze és az internetes állásportálok ötvözete az ilyen, több napos esemény, amely olyan, mint egy számítógépes játék. A 3D-s grafikával megrajzolt, térhatású standok mögött HR-esek/ a munkaadók képviselői várják a kérdéseket, az önéletrajzokat.

Jómagam az első nap délelőttjén még csak kerestem a helyemet a virtuális térben. A regisztráció és a belépés után próbálgattam a funkciókat, benéztem egy-egy céghez, „vaktölténnyel” lövöldöztem a kérdéseimet, a „Programok” menüpontot frissítgettem. Nem csak én voltam így, a munkaadók is hasonlóképpen ízlelgették a „virtuális álláspiacot”.

Ezt követően kezdtem ráérezni a rendezvény ízére, különösen a HungaroControl standjánál, ahol kétóránként más-más légiirányító válaszolt chaten a kérdésekre. A cég ugyanis erre a posztra keresett pályázókat és úgy gondolták, úgy tudják még közelebb hozni a munkát, ha nemcsak a HR, hanem a munka valódi gyakorlói - maguk a légiforgalmi irányítók - mutatkoznak be. Nagyon érdekes életpályák rajzolódtak ki a kérdésekre adott válaszokból. Előjöttek a szükséges képességek, a szakma szépsége, a nagy felelősségű munkában felgyülemlő stressz kezelése és persze az átlagnál sokkal magasabb fizetés (bruttó 664 ezer forint a havi átlagos alapfizetés). Ugyan számomra - humán értelmiségi számára - hiányzott a személyes kapcsolat a stand mögött ülő/álló szakemberrel, mégis információban rengeteget megtudtam a munkáról.

Szintén érdekes és hasznos volt a céges előadás műfaj, amikor videón beszélt a Procter & Gamble képviselője, majd a résztvevők chaten kérdezhettek, és ő az előadás végén mindenkinek szóban válaszolt.

Úgy látom, a virtuális karrierfórumok hozadéka álláskeresői szempontból az infogyűjtés, a munkaadóval az első kapcsolat felvétele, az időspórolás. Munkaadói szemszögből pedig az önéletrajz-gyűjtés, a márkaépítés, a tehetséges álláskeresők elcsábítása.

Amire a virtuális tér viszont nem alkalmas: személyes benyomás kialakítására (hiányoznak a gesztusok, a nonverbális jelek, a fizikális megjelenés) erre később, állásinterjún kerülhet sor.

A virtuális állásexpón 32 multinacionális céggel lehet találkozni, amelyek elsősorban mérnöki, informatikai, ügyfélszolgálati munkákra keresnek nyelvet vagy nyelveket beszélő fiatalokat, szakembereket. A magyar kkv-k és más munkakörök meghirdetői egyelőre távol maradnak a virtuális toborzástól. Aki kíváncsi rá, próbálja ki (www.allasexpo.hu), és ahogyan fent jeleztem, írja le nyugodtan a véleményét. Kíváncsi vagyok minden reakcióra!

0 Tovább

Jön a virtuális állásexpo!

Nem szoktam aktuális napi munkámmal terhelni Kedves Olvasóimat, ám most úgy érzem, érdemes kivételt tennem. „Virtuális állásexpóra” készülök illetve készítem fel az álláskeresőket.

Hogy mi is ez pontosan? A Monster állásportál rendezvénye, amely ötvözi a hagyományos állásbörzét az internet adta lehetőségekkel.

Úgy kell ezt elképzelni, mint egy videójátékot: regisztráció után az álláskereső egy virtuális kiállítótérben találja magát, ahol „sétálhat” a standok között, leadhatja önéletrajzát és chaten kérdezhet a kiállító – főként nagy, multinacionális – munkaadóktól, meghallgatja/megnézheti előadásaikat. Egyszóval kapcsolatot építhet, információt gyűjthet, és ehhez nem kell ellátogatnia más városba. Sőt, ki sem kell mozdulnia a nappalijából.

Bizonyára elfogult vagyok a rendezvénnyel, de biztos vagyok benne, hogy kíváncsi álláskeresőként jómagam is kipróbálnám. A részvétel ingyenes, számítógép és netkapcsolat kell csupán hozzá.

Az állásexpo április 11-én kezdődik és hét napon át tart, a www.allasexpo.hu oldalon lehet rá regisztrálni. S hogy kik lesznek jelen? Főleg nagy, multinacionális vállalatok, akik gazdasági és műszaki frissdiplomások és tapasztalattal rendelkezőket vadásznak majd. Például: a Bosch, a Magyar Telekom, a Mars, a Procter & Gamble, a Vodafone stb. Néhányukkal személyesen beszéltem, jönnek, toboroznak, várják az álláskeresőket.

A börze hét napján figyelem a történéseket és beszámolok a tapasztalatokról. És persze a visszajelzéseket is várom.

0 Tovább

Fiatal mérnököké a világ?

Szakmai kötelesség és egyben hobbi is részemről egyetemi állásbörzére járni. Minden évben márciusban és októberben legalább 3-3 nagy állásfórumra kilátogatok, hogy szívjak egy kis friss levegőt az álláspiacról. Mert szeretem élőben látni amint az öltönyös, kosztümös munkaadók mosolyogva próbálják elvarázsolni a frissdiplomásokat, utóbbiak pedig a standok között botorkálva mérik fel esélyeiket, adják le önéletrajzukat vagy éppen a standok nyalánkságait kóstolgatják.

Két hete a Corvinus Egyetem, múlt csütörtökön pedig a Duna másik oldalára, a Műegyetemre ugrottam ki néhány órára. Ebben az évben különösen a műszakisok álláskiállítása hagyott nyomokat bennem. Igazából ekkor látszik, mennyire pörög az álláspiac, mennyire akarják a nagy, multinacionális munkaadók behálózni a fiatalokat. A műegyetemi börze a kiállítók és az állásajánlatok számában visszatalált a válság előtti értékekhez. Egy gombostűt nem lehetett leejteni a BME aulájában annyi cég (egészen pontosan 145) vadászott műszakis végzősökre. A hírekben csak az Audi, a Mercedes vagy (mai hír) az Opel nagyberuházásai bukkannak fel, ám emellett rengeteg lehetőség várja a gépész- és villamosmérnök végzősöket az autóipari beszállítóktól kezdve az elektronikai gyártó cégekig. (Érdemes a kiállító cégek listáját böngészni)

A kezdő fizetések bruttó 220-240 ezer forint körül startolna, ám vannak helyek, ahol a 300 ezer forint sem elérhetetlen. Mindenhol kötelező a nyelvtudás, főleg az angol, de például az Audinál a német az etalon. Ha 18 éves gyermekem lenne és biztos egzisztenciát jelentő munkát akarnék neki, valószínűleg a javasolt szakmák között lenne a villamos- és a gépészmérnök. Már persze, ha van érzéke hozzá és ő is szeretné…

1 Tovább

Hol keresünk állást?

Elnézést, kicsit sok munka jött össze az utóbbi napokban, mostantól újra pörgök. Egy érdekes felmérést kaptam kézhez ma, amelyet az őszi HVG Állásbörze látogatóinak körében készítettek. A kérdés így szólt: Milyen csatornákat használnál a munkahelykeresés céljából? (több válasz is megjelölhető volt)

Az eredmény:

Online állásportálok       95,52%

Állásbörzék                    82,97%

Személyes ismeretség   61,83%

Munkaerőközvetítők      49,64%

Vállalati honlapok          45,70%

Újságok                         41,94%

Google                           32,08%

Egyetemi karrierirodák   26,16%

Munkaügyi központok    21,86%

Levelezőlisták                  9,32%

Számomra nem meglepetés, hogy az internetes állásportálok állnak az első helyen. Az utóbbi tíz évben megfigyelhető trend, hogy az álláskeresés a nyomtatott sajtóról egyre inkább a világhálóra helyeződött át. Az állásbörzék második helye valószínűleg azzal magyarázható, hogy a felmérés a börzelátogatók körében készült. A munkaügyi központok alacsony részaránya arra vezethető vissza, hogy sokan úgy gondolják (részben jogosan), hogy nem tudnak segíteni a diplomás álláskeresőknek.

Azt már meglepetéssel látom, mennyien kevesen (tízből csak hatan) vetik be a személyes ismeretséget. Szintén meghökkentő, hogy ötven százalék alatti a vállalati karrieroldalakat látogatók aránya.

Ami szerintem fontos az álláskeresésben:

Több csatornát használjunk párhuzamosan

Egy-egy pályázat elküldése után ne álljunk le és várjunk a válaszra, hanem folytassuk

Vezessünk álláskeresési naplót, vezessük mikor melyik céghez pályáztunk

Mérjük fel, az adott régióban, szakmában milyen csatornán toboroznak (például saját szakmámban, az újságírásban hiába keresnék állást hirdetésekben, itt a személyes ajánlás sokkal fontosabb)

Mindenképpen mozgassuk meg a személyes kapcsolatrendszerünket. Sokszor az ismerős ismerőse tud segíteni

Használjuk ki az állami támogatási lehetőségeket. Nézzük meg, milyen tanfolyamokat lehet ingyenesen elvégezni.

0 Tovább
12
»

Jobb-Állás Blog

blogavatar

A legújabb karriertrendek, a legérdekesebb álláshírek saját kommentárral Minden véleményt, témajavaslatot várok. Alkossunk egy jó közösséget!

Utolsó kommentek

Címkefelhő

állás (111),karrier (107),álláskeresés (52),Karácsony Zoltán (27),állásbörze (17),külföldi munka (14),pályakezdő (10),karácsony zoltán (9),állásinterjú (9),állásexpo (8),álláshirdetés (7),pályaválasztás (6),szakma (6),munkahely (6),fizetés (6),frissdiplomás (6),önéletrajz (5),kereset (4),felvételi (4),nyelvvizsga (4),foglalkozás (4),nyelvtanulás (4),diszkrimináció (3),Németország (3),pályázás (3),monster (3),facebook (3),felsőoktatás (3),karrierépítés (3),felmondás (3),allas (3),Ausztria (3),esélyegyenlőség (3),toborzás (2),nyelvtudás (2),külföld (2),távmunka (2),egyetem (2),új munkahely (2),vezető (2),diploma (2),képzés (2),közszféra (2),CV (2),ESZA (2),EU (2),álláskeresési járadék (2),au pair (2),motiváció (2),mérnök (2),informatikus (2),karrierváltás (2),Egyesült Királyság (2),fejvadász (2),személyzeti tanácsadó (2),felmérés (2),olimpia (1),idősgondozó (1),karrierhír (1),google (1),szakválasztás (1),Egyenlő Bánásmód Hatóság (1),zaklatás (1),trend (1),webdesigner (1),munkaerőfelvétel (1),Anglia (1),németország (1),Vizes VB (1),Benedek Tibor (1),vízilabda (1),jövedelem (1),worldskills (1),munkanélküli (1),túlóra (1),váltás (1),munkasprint (1),rugalmas munka (1),álláskereső (1),gyakornok (1),álláspályázat (1),munkajog (1),külföldi tanulás (1),hiányszakma (1),munkanélküliség (1),munkanélküliségi ráta (1),álláspiac (1),atipikus munka (1),kerékpár (1),diákmunka (1),szexi szakma (1),Bringázz a munkába (1),bicikli (1),linkedin (1),megváltozott munkaképességű (1),jutalom (1),Kanada (1),Harvard Business Manager (1),diplomamunka (1),sales manager (1),mobilitás (1),Work Force (1),parti (1),kapcsolatépítés (1),burn out (1),egészség (1),key account manager (1),állásnév (1),egyetemista (1),bér (1),szakmai gyakorlat (1),HR (1),informatika (1),tanácsadó (1),hegesztő (1),Google (1),Facebook (1),pénzügy (1),szakmunka (1),csapatépítő tréning (1),állásportál (1),osztrák munka (1),Steve Jobs (1),nfsz (1),eures (1),(1),IT (1),Apple (1),Zuckerberg (1),munkaerő-közvetítő (1),EURES (1),karrierexpo (1),kísérőlevél (1),motivációs levél (1),Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (1),marketing (1),reklám (1),munkahelyváltás (1),munkaügy (1),manager (1),siket (1),előléptetés (1),babysitter (1),állásközvetítés (1),ötven felett (1)