Egy ismerősöm mesélt egy szomorú, de az álláspiaci helyzetet ismerőnek nem meglepő történetet. Egy magyar középvállalkozás takarítói pozíciót hirdetett meg decemberben. Három hét alatt 200 feletti jelentkezés érkezett. A pozíciót pedig egy diplomás fiatal nyerte el, akinek nagyon kellett a pénz a napi betevőhöz. Két hónapja az új munkatárs takarítja a cég székhelyét a főnöki irodától a wécéig.

Több gondolat is forrong bennem a sztori hallatán.

1. Együttérzek és tisztelem azt a fiatalt, aki az állami támogatások helyett munkából akar pénzt szerezni.

2. Sajnálom azokat az álláskeresőket, akiknek ugyancsak kellene az állás, szakképzetlenek, így sok lehetőségük nincsen, és most egy túlképzett diplomás happolta el előlük a munkát.

3. Kissé értetlenül állok a cég ügyvezetőjének a döntése előtt. Miért diplomást vesz fel ilyen munkára? Nem valószínű, hogy hosszú távra érkezett a fiatal és szerintem már most állást keres, az első adandó alkalommal pedig továbbáll. A cégnek pedig újra meg kell hirdetnie a munkát.

4. Takács Gabi kolléganőm készített egy remek és tanulságos interjút egy Angliában dolgozó fiatallal, aki egy érdekes jelenséget világított meg a cikk vége felé. Sok magyar diplomás, aki Angliába költözik, fizikai munkákat céloz meg, hogy kezdetnek ez is jó lesz, majd később megpályáznak diplomás állásokat. Szerinte ez csapdahelyzet (és szerintem is). A többség egy idő után belesüllyed ebbe a világba, később pedig a diplomásokat toborzó munkaadók furcsán nézegetik az önéletrajzát. Azt gondolják, valami stiklibe keveredett, hogy konyhai kisegítőként dolgozott mérnöki diplomával vagy pedig semmi ambícíó nincsen benne (utóbbi Magyarországon lehet gyakori munkaadói érv az elutasítás mellett).

Így a tanácsom: csak akkor pályázzunk meg képzettségünknél sokkal kisebb tudást igénylő pozíciót, ha nagyon kell a pénz.