Jobb-Állás Blog

A napokban akadtam az interneten böngészve egy ex-államtitkár blogjára, aki állást keres és a jogászi munkától a hegesztésig szinte mindent elvállalna. Fapál László, a Honvédelmi Minisztérium egykori közigazgatási államtitkára – róla van ugyanis szó – nincs könnyű helyzetben. Büntetőügy zajlik ellene, ebből fakadóan ügyvédként nem dolgozhat. (Múltjával, ügyeivel e blogban hadd ne foglalkozzak. Épp elég információ található erről a hírportálokon vagy a google keresőjében nevét beütve. Az ítélkezést pedig inkább a bíróságra bízom.)

A Jobb Állás Blogban ennél érdekesebb Fapál László álláskeresési technikája. Egyrészt a nyilvánosságot próbálja megszólítani blog formában, másrészt az expressz.hu oldalon álláskeresői hirdetést adott fel „Jogász állást keresek - Budapest, XIII. kerület” jeligével.

Hogy mit tanulhatnak az álláskeresők mindebből? Az ex-államtitkár speciális helyzete ellenére is van néhány általános tanulság. 

Ami ügyes fogás:

A nyilvánosság használata. Álláskeresésnél gyakori hiba, hogy az ember szégyennek éli meg, hogy nincs munkája. Fapál László szerintem jól ismerte fel, a munkanélküliség nem szégyen, hanem olyan helyzet, amibe bárki belekerülhet. Minél publikusabbá teszi keresését, minél több ismerőséhez vagy szakmabelihez eljut annak a híre, hogy parlagon hever az ő munkaereje, annál nagyobb eséllyel ér célba. HR-szakemberektől hallottam, az esetek túlnyomó többségében nem az ismerős, hanem az ismerős ismerőse tud segíteni. Fapál blogjának kommentjeit olvasva látható, egyik ismerőse most látta, hogy bajban van az ex-államtitkár és megpróbál segíteni.

Minden szóba jöhető eszköz bevetése. Ennek egyik formája az álláskeresői hirdetés. Ez az álláshirdetés megfordítása: az álláskereső egy állásportálon (jelen esetben az expressz.hu oldalon) felajánlja munkaerejét a munkáltatóknak. Bemutatja szakmai múltját, erősségeit. Hogy mekkora az esély, hogy valakit így vegyenek fel? Őszintén megmondva csekély. De a hatékony álláskeresés lényege éppen abban áll, hogy minden létező csatornát megmozgat az ember. Ráadásul egy ilyen hirdetés nem kerül egy fillérbe sem.

Amit inkább ne kövessünk:

Ha már a blog műfajt választjuk, érdemes olyan címet adni és olyan tartalommal megtölteni, ami pozitív, ami szaktudásunkat hangsúlyozza. Érdemes arra fókuszálni, az álláskereső miben tudja előrébb vinni egy munkaadó szekerét. Fapálnál a „Viszkisdoboz” mint blognév inkább a múltbeli ügyekre való ráerősítés. Bár az ex-államtitkár a blogot más céllal is használja.

Fapál expresszes álláskeresői hirdetése sem a legjobban sikerült. Akkor jó egy álláskeresői bemutatkozás, ha az erősségekre összpontosít. Fapál a „szakma” rubrikánál többet is felsorol: jogász, katona, hegesztő, lakatos, gépészmérnök, adminisztrációs munka. Ki hiszi el, hogy ennyi mindenhez ért? A blogban egyébként ő maga hangsúlyozza, hogy igazából a jogászi munka jöhet szóba, abban érzi versenyképesnek magát. Csak a hirdetést olvasva olyan mögöttes jelentése is van a felsorolásnak, hogy igazából nem ismeri saját képességeit. A másik csapda: ha valaki a képzettségénél sokkal alacsonyabb szintű munkákra jelentkezik, eleve gyanús a munkaadónak. "Tényleg engem akar? Vagy csak ugródeszkának/átmeneti menedéknek tekint a cégemre?" - teszik fel sokan a kérdést. Éppen ezért ex-ügyvédként, plána ex-államtitkárként még akkor is sansztalan a hegesztői munka, ha alkalmas lenne rá.

Álláskeresői promóban elhagyható, mi miatt lett valaki munkanélküli. A „Kormányzati elszámoltatás miatt állástalanná vált nyugállományú honvéd ezredes” megfogalmazás inkább magyarázkodás. A „sajnálat” pedig nem szerepel a munkaadó szótárában.

Hétfőn elfogadott az országgyűlés egy sor munkát érintő törvénymódosítást. Többek között azt is, hogy az álláskeresési járadék maximális folyósítási ideje a jelenlegi 270 napról 90 napra csökken. A jövőben ez azt jelenti némileg lesarkítva, aki 3 hónap alatt nem tud elhelyezkedni, annak közmunkát kell vállalnia, hogy bevételre tegyen szert. A járadék összegének felső határa pedig a minimálbér lesz (jelenleg 78 ezer forint) annak 120 százaléka helyett.
A kormányzat szándéka világos: arra akarja ösztönözni az embereket, keressenek munkát, és a munka nélkül kapott pénz legyen kevesebb, mint a munkával megkeresett.

Néhány kérdést hadd fogalmazzak meg és megpróbálok válaszolni is rá.

Akarnak-e az emberek dolgozni?
A kérdés azért jogos, mert a szigorítás egyik célja munkára ösztönözni az embereket.  Kivételek mindig vannak, és nehéz a pontos összképet látni, de meggyőződésem szerint a munkaképes korúak többsége akar dolgozni. Főleg, akik munkájukat vesztették és álláskeresési járadékra jogosultak. Egy apró példa: tegnap kolléganőmmel Kispesten jártam, ahol a hamarosan nyíló Köki Terminálba toboroztak elsősorban bolti eladókat (könyv, ékszer, ruha, élelmiszer, újság, minden, ami egy plázában van és még karbantartói munkákra is). Több ezren rohanták meg a börze helyszínét, 150 méteres sor kígyózott a bejárat előtt a 30 fokos rekkenő hőségben. Ott állt a sorban többek között a munkanélküli könyvelő, a cégét bezárt diplomás villamosmérnök, akiket annyira zavar a tétlenség, hogy már elmennének bolti eladónak, karbantartónak is. A Tesco standjához alig lehetett odaférni, egy-egy munkaadó pedig 300-500 önéletrajzot gyűjtött.

Elég-e 3 hónap az álláskeresésre?
Erre a határozott válaszom: csak a keresett szakmákban dolgozók esetében. HR-esektől tudom, hogy egy-egy kiválasztás 3-6 hét. Ha sok a jelentkező, többkörös interjúkat szerveznek, akkor még 2 hónapnál is hosszabb lehet.

Az álláskereső részéről pedig megnyújthatja a pályázást, ha képzettségéhez illő munkára vadászik. Egy állást vesztett vezető mondta nekem, neki kereken 1 évébe telt, míg újra vezetői munkát talált. Nála persze nem mondom azt, hogy az államnak ezt az egy éves keresést finanszírozni kellene. Inkább arra példa, mennyire kevés is a 3 hónap az álláskeresésben.

Lehet-e közmunka mellett állást keresni?
Itt a következő akadály. Akinek letelik a 3 hónap, és elmegy közmunkásnak, annak mekkora az esélye, hogy később képzettségének megfelelő munkát talál? Ha a közmunka napi 6-7 órát vesz el a napból utazással együtt, máris jelentősen csökken a versenyszférás álláskeresésre fordítható idő. Mert kinek van energiája egy fárasztó munkanap végén a számítógép mögé ülni vagy állásinterjúra járni. Ráadásul mennyire csökkenti egy korábban szellemi munkát végző önbecsülését, ha árokásás után próbál irodista munkát keresni. Rutinos munkavállalási tanácsadók megfigyelése: 6 hónapnyi sikertelen álláskeresés után jelentősen csökken a sikeres keresés esélye.

Elég-e az állam segítsége? Mi kellene még?
Valahol itt van a kutya elásva. Ha az állam harmadára csökkenti az ellátás időtartamát (270-ről 90 napra) és emellett a jogosultság megszerzéséhez szükséges időt a duplájára emeli (eddig 5 napot kellett dolgozni egy járadékos napért, a jövőben 10-et kell), akkor az állampolgár elvárhatná, hogy hatékony illetve hatékonyabb segítséget kapjon az állami munkaügyi hivatalokban. Az a gyakran hallott tanács ugyanis kevés, hogy „keressen a munkaügyi központok állás adatbázisában”. Ha megnézzük, hogy körülbelül 55 ezer állás érhető el és a regisztrált álláskeresők száma 572 ezer (2011. májusi adat), akkor látható, egy állásra 10 álláskereső jut. Akkor sem sokkal jobb az arány, ha hozzávesszük az internetes állásportálokon található körülbelül 10 ezer állásajánlatot.

Bővebb családomban látom: az álláskeresőnek az első naptól kezdve fogni kell a kezét, folyamatos visszajelzésre, bátorításra, személyre szabott tanácsra van szüksége. Mert az álláskeresés is szakma. Ennek is megvannak a fortélyai, a csapdái. Csak egy apró példa itt is: rengeteg álláskereső elköveti azt a hibát, hogy elküld 2 pályázatot, majd egy-két hétig vár a válaszra, semmit sem tesz. Válasz persze sosem jön, viszont máris elment 14 nap a 90-ből… 

A munkaügyi kirendeltségeknek a „láthatatlan álláspiacra” is fel kell(ene) készíteni. Azoknak a lehetőségeknek a felkutatására, amelyeket nem hirdetnek meg, de vannak. Tudom, létezik „Álláskeresők Klubja” több helyen, ám ezeket inkább elszigetelt, a többség számára nem ismert vagy nem hozzáférhető segítségnek érzem. A rendszer rugalmatlanságáról pedig csupán egy rövid történet: februárban egy trénert szerettem volna egy általam szervezett nonprofit hétvégi álláskeresési kurzusra „kikérni”, ugyanis olvasóim között ez felmerült igényként, mire azt a választ kaptam, hogy ez így nem megy… Pedig maga a tréner ajánlotta fel nekem a segítségét, de főnökei valami miatt elgáncsolták a kezdeményezést.

A már említett kispesti állásbörzén egy szóróanyag akadt a kezembe. Egy 15 órás álláskeresési technikák tréningre szóló felhívás volt, egy szépséghibával. A kurzus 2011. november 12-én kezdődik...

Elmaradásban vagyok az olvasói kérdések megválaszolásában. Igyekszek a héten mindenkinek válaszolni. Ha van észrevételetek, tuti recept, bejött húzás, kérlek, írjátok meg a karacsony_zoltan@freemail.hu címre.

2001. február 22-ét írta a naptár, amikor „A Színes Sport” nevű sportnapilap munkatársaként éppen otthonról gépeltem cikkemet a német futballbajnokság hétvégi fordulójáról. Már a cikk vége felé jártam, amikor egy netes hírportálra tévedtem, ahol ez állt: „Megszűnik a Színes Sport” (megvan még egy cikk erről, szerintem nem ezt olvastam akkoriban). Először azt hittem rosszul látok. Derült égből villámcsapásként ért a hír, ugyanis két héttel korábban még hosszabb távra szóló megbeszélésen vettem részt, amelyen biztosítottak arról, terveznek velem és az újság is biztos lábakon áll... Azonnal felhívtam egyik szerkesztő kollégámat, akik azt mondta, velük is nemrég közölték a hírt.

Hogy miért jutott eszembe ez a történet? Mert az utóbbi hetekben sok barátom, kollégám keres meg, tudok-e valamit, mert megszűnt a sajtótermék / leépítés áldozata lett. Ugyan most a közmédiás kirúgások kerültek a figyelem középpontjába, de sok más helyről küldtek/küldenek el újságírókat. És attól tartok, a folyamat még nem ért véget. Különösen a nyomtatott sajtótermékeknél dolgozók nem érezhetik magukat biztonságban. A médiaiskolák pedig továbbra is ontják magukból a pályakezdőket.

Felvetődik a kérdés, mit tehet az az újságíró, aki állását veszítette? Kezdem inkább ott, amit én akkor tettem. Mivel akkoriban 26 évesen pár éves szakmai tapasztalattal és gyér ismeretségi körrel rendelkeztem, internetes állásportálokon nézegettem ajánlatokat. A jobpilot.hu oldalon láttam böngészés közben egy „content manager” pozíciónévvel hirdetett állásra. Mivel nem tudtam, ez mi fán terem, majdnem tovább is ugrottam, ám a hirdetés szövegében egy mondat megfogott: „Újságírói ambíció előny”. (Kedves HR-es olvasóimnak írom: ilyen elemek számítanak egy álláshirdetés szövegében. Az angol pozíciónév megfelelő magyarázat nélkül szerintem inkább elriaszthatja még az arra alkalmas álláskeresőt is.)

Ekkor kezdtem el a google-ban keresgetni, mi is az a content manager és rájöttem, igazából ez egy online újságírói munka. Bejelentkeztem az állásra és megkaptam a munkát: a jobpilot.hu állásportál karriermagazinját kezdtem el felépíteni.

Ami az én akkori álláskeresésemből tanulság: nem csak az „újságíró” vagy „szerkesztő” néven hirdetett állások jöhetnek szóba. Érdemes alaposan felmérni – akár szakember segítségével - a lehetőségeket, ugyanis sok olyan munkára alkalmasak vagyunk, amire nem is gondolnánk.

Hogy ez ma is így van, erre jó példa egy kedves ismerősöm, aki vezető szerkesztőként dolgozott egy minisztériumi háttérintézménynél, ám csoportos létszámleépítés áldozata lett. Június közepén távozott és két héten belül állást talált. „Webmesterként” dolgozik egy multinacionális cégnél. Kedves újságíró kollégák: Gondolná valaki, hogy ez a munka is szóba jöhet? Az ismerősöm a cég weboldalának tartalmáért felel. Lefordítja, megszerkeszti, a weboldalra tölti a vállalat kommunikációs és marketinganyagait.

Újságíróknál kitörési pontnak érzem még a multimédiás fejlesztéseket. Ugyan egyre több vállalat él a webvideós bemutatkozással, reklámozza termékeit, szolgáltatásait ezen az úton, nyugat-európai vagy amerikai összevetésben még nagynak érzem a lemaradást. Akár saját vállalkozás keretében is lehet erre az igényre építeni illetve az ebben rejlő lehetőségeket bemutatni.

Szintén új terület a közösségi médiában rejlő potenciál (facebook és társai) kiaknázása. Itt multi cégeknél a kulcsszó a „social media manager”. Vannak ilyen állásajánlatok és szerintem irántuk nő az igény. Biztos vagyok benne, hogy egy angolul beszélő újságíró számára könnyen megszerezhető az ehhez szükséges tudás.

A többi javaslatom talán szélesebb körben ismert:

Nagyobb az esély, ha ismeretségi körből indulunk és minél szélesebb körben publikussá tesszük álláskeresési szándékunkat. (a munkák zöme ugyanis a „láthatatlan álláspiacon” – ajánlás útján – kel el.) És azért örök igazság: a jó, megbízható szakember mindig kapós...

PR-ügynökségnél a jó kapcsolatrendszerrel rendelkezőknek lehet esélye. Úgy tapasztalom, nagy a tülekedés és kevés a valós, jól fizető lehetőség.

A szóvivői / kommunikációs vezetői állások köre szűk, alig látok mozgást. Ajánlás és egy „tuti, infó” kell egy-egy várható üresedésről.

Egy szakterület ismert alakjaként alternatíva lehet a blogolás. Ehhez azonban sok idő- és energiabefektetés szükséges, ugyanis egyelőre kevesen élnek meg ebből. De magunkat ügyesen felépítve nem tartom irreálisnak.

Nekem hirtelen ennyi jutott eszembe. Ha van ötlet, kitörési pont, írjátok meg!

Most kaptam a Gfk Hungária piackutató cégtől a „szakmák iránti bizalmi index” nevű felmérés 2011-es eredményeit (sok éve készítik). Nincs nagy változás: továbbra is a tűzoltókban, a postásokban és a tanárokban bízunk a legjobban, az újságírókban és a politikusokban a legkevésbé. Tanulságosak a számok európai összehasonlításban.

Kicsit bővebben a trendek:

Hazánkban továbbra is a tűzoltókban bíznak meg a legjobban. Őket a postások és a tanárok, tanítók követik. Az összes vizsgált ország közül Magyarországon a legmagasabb a postásokban megbízók aránya.

A toplista első felében a bizalom mértékét tekintve nem történt jelentős változás. A bíróság és a jótékonysági szervezetek „helyet cseréltek”. A jótékonysági szervezeteket övező bizalom évről évre növekedést mutat. Két év alatt 14 százalékpontot emelkedett, ami 2011-ben már a 9. helyet eredményezte.

A rendőrök esetében öt százalékponttal nőtt a bizalom 2010-hez képest. Európában magasabb arányban bíznak meg a rendőrökben, mint Magyarországon. (Európában 75%, Magyarországon 70%)

A vállalatvezetőknek sikerült a 17. helyről a 15. helyre feljönnie. A vállalatvezetőkben Magyarországon sokkal többen bíznak meg, mint Európában. Hazánkban a lakosság közel fele, míg Európában csak egyharmada bízik bennük.

A piackutatókat és a marketing szakembereket Magyarországon szintén nagyobb bizalom veszi körül, mint átlagban. Az európai országok közül Magyarországon bíznak meg leginkább az emberek a piackutatókban. Ennek ellenére a bizalom abszolút értékét tekintve jelentős különbség van a két szakma listában elfoglalt helye között (6. hely versus 12. hely).

A politikusoknak megszavazott bizalmi szint majdnem megegyezik az európai szinttel. Hazánkban azonban továbbra is ők állnak a lista legvégén, annak ellenére, hogy a tavalyi 9 százalék helyett idén 14 százalék szavazott nekik bizalmat. Svédországban és Hollandiában az európai átlaghoz képest sokkal nagyobb bizalom övezi a politikusokat.

Az egyes szakmák képviselőiben megbízók arányának alakulása Magyarországon

 Forrás: GfK Csoport, GfK Szakmák iránti bizalom index 2011. tavasz

Ha valakinek álláskeresői vagy karrierépítéssel kapcsolatos kérdése van, ide írjon: karacsony_zoltan@freemail.hu

Itt is megtaláltok

Egyre inkább előretör a közösségi média az álláspiacon. A Monster állásportál hétfőn bejelentett új fejlesztése kapcsán néhány tanácsot szedtem össze az új típusú karrierépítéshez.

Ahogyan a 2000-es évek az állásportálok térhódításáról szóltak, úgy tűnik, ez az évtized vagy legalábbis annak első fele a közösségi média felé viszi az álláskeresést. Egyelőre még csak az irány látszik, de a közösségi oldalak mindenképpen átrajzolják az álláskeresési és a toborzási piacot.

A trendet mi sem mutatja jobban, mint a Monster, a világ legnagyobb állásportáljának legújabb, hétfőn bejelentett fejlesztése. „Be known” (Légy ismert) néven a Facebook-ra készített alkalmazást (itt tölthető le: http://apps.facebook.com/beknown/login) indítottak, amely a közösségi médiás álláskeresés új eszköze. Az alkalmazás célja a szakmai kapcsolatépítés elősegítése (ebben hasonlít a már évek óta működő linkedin-hez és a xing-hez). A felhasználók önéletrajzszerű saját oldalt hozhatnak létre, állásajánlatokat kereshetnek maguknak, ismerőseiket meghívhatják saját hálózatukba, állást ajánlhatnak nekik, információkat oszthatnak meg egymással.

Ami újdonság: mindez a 3,7 millió magyar felhasználót számláló facebook-on belül található, 19 nyelven letölthető, illetve így a közösségi oldalon belül a privát és a szakmai kapcsolatok elkülöníthetőek (külön BeKnown-adatlappal). Utóbbi problémát a Monster egy friss felméréssel támasztja alá: a KRC Research júniusban négy nyugat-európai ország közel 3000 álláskeresőjét kérdezte: a facebookot használók 67 százalékát aggasztotta a privát és a szakmai kapcsolatok keveredése személyes oldalán.

A konkrét Monster-fejlesztés mellett érdemes madártávlatból is szemügyre venni a közösségi médiás karrierépítést.

Öt tanácsom karrierépítőknek:

1. Azt ajánlom mindenkinek, az „álláskeresés” helyett inkább az „élethosszig tartó karrierépítésre” helyezze a hangsúlyt és ehhez használja ki a web 2.0 minden eszközét, így a közösségi oldalakat is. Tudom, a most éppen munkanélkülieken ez nem segít, nekik állást kell találniuk, mégpedig azonnal. Aki azonban dolgozik, vagy van ideje kivárni az új lehetőségeket, annak érdemes megfogadnia ezt a gondolkodásbeli váltást. A tudatos karrierépítőknek ugyanis könnyebb állást keresniük, ha nagy a baj.

2. Egy közösségi médiás személyes oldal olyan, mint egy szakmai telefonkönyv. Aki nincs benne, azt kisebb eséllyel keresik. (Mert álláshirdetés nélkül is keresnek a cégek munkaerőt, nem is keveset…, a legjobbak pedig mindig kapósak).

3. A közösségi médiás jelenlét több is, mint egy egyszerű szakmai telefonkönyv. Az ügyes karrierépítők tudatosan formálják szakmai image-üket (van rá angol varázsszó is  tréningekkel: employee branding - munkavállalói márkaépítés.) Közösséget építenek a szakmájukban meghatározó döntéshozókkal, információkat osztanak meg velük, újdonságokra hívják fel figyelmüket. Jelzik, követik a legújabb változásokat. Míg az internet előtti időszakban személyes találkozásokon – például szakmai konferenciákon - át alakult ki a háló, mára ez sokkal gyorsabb. Azért annyit hozzáteszek, a személyes találkozás ereje megmaradt.

4. Ahogyan már jeleztem: a (közösségi médiás) kapcsolatépítést nem akkor kell kezdeni, amikor baj van, amikor állásunkat veszítjük. Akkor már sajnos sokszor késő. Folyamatos erőfeszítést igényel a kapcsolatok ápolása. Fontos, hogy ismerőseink lássák erősségeinket, előnyös tulajdonságainkat. Egy-egy munkára ugyanis csak az ajánl be minket, aki biztos abban, hogy velünk „nem égeti be magát”.

5. Egyre inkább figyelni kell arra, milyen információkat osztunk meg a közösségi oldalakon, illetve azokat ki számára tesszük elérhetővé. A munkaadók egy része (Németországban harmada) utánanéz a pályázóknak közösségi oldalakon és valószínűleg Magyarországon is kutakodnak a cégek. Aki vállalhatatlannak tűnik a cég számára, vagy nem egyeznek a pályázati és a neten talált információk, már állásinterjúra sem kap bebocsátást. Ennek az ellenkezője is igaz: egy „kellemes személyes oldal” erősítheti anyagunkat, könnyebben megnyílnak a kapuk.

Az utóbbi néhány órában svájci munkalehetőségek után kutattam az interneten.

A május eleji osztrák és német álláspiaci nyitás mellett ugyanis elsikkadt, hogy Svájc is feloldotta a korlátozásokat a magyar munkavállalók előtt, így munkavállalási engedély nélkül dolgozhatunk az alpesi országban. Az erről szóló cikk hamarosan megjelenik, a linket majd idemásolom, de nem is ezt akarom promózni.

Inkább egy érdekes megfigyelést szeretnék megosztani olvasóimmal. Közel 2400 svájci álláshirdetést találtam az EURES weboldalán. Ez az európai állami munkaügyi hivatalok közös adatbázisa, tehát az állami kirendeltségekhez bejelentett álláslehetőségek gyűjteménye. Főként építőipari és vendéglátóipari szakmunkásokat keresnek a munkaadók. (A keresőoldal linkje)

Ha valaki tüzetesebben megnézi a hirdetések szövegét, láthatja, a svájci munkaadók jelentős része megadja, milyen életkorú pályázók jelentkezését várja. Például egy építésvezetői kiírásnál 25-55 év közöttiek pályázhatnak, egy irodai alkalmazotti keresésnél 25-35 évesek, asztalos pozícióra 20-40, ácsra 20-45, call centeres ügyintézőire 20-50, női szakácsra 28-35 (itt már a nemet is megadják), titkárnőre 25-50, kockázatkezelési tanácsadóra 25-35, fodrászra 29-65 év közöttiek.

Csak emlékeztetésül: Ha ilyen életkori megkötéseket tartalmazó hirdetések Magyarországon megjelennének, nagy valószínűséggel hatósági ügy és valamilyen bírság lenne a következménye. Álláshirdetésben ugyanis többek között nemre, nemzetiségre, életkorra való utalás nem tehető, mert az sérti az egyenlő bánásmódról szóló törvényt. Az ilyen eseteket az Egyenlő Bánásmód Hatóság vizsgálja ki és akár több millió forintos büntetést is kiszabhat a diszkrimináló munkaadóra.

Amikor régebben ez a téma szóba került munkaadói és munkavállalói körökben, két nézet feszült egymásnak:

- az egyik szerint hadd határozza meg a munkaadó, hogy kit akar felvenni. Ha 30 év alattit keres, hadd írja ki, így legalább nem pályáznak hiába a 30 év felettiek. Szakmai indokok mögé bújva, rejtettem úgyis diszkriminálni fog.

- a másik tábor szerint az állam nem hagyhatja, hogy a munkaadó munkához nem kapcsolódó tulajdonságjegyek alapján nyíltan elvágja az álláskeresők útját. Mindenkinek egyenlő esélyt kell adni a startvonalon. A vegyes életkorú, nemű csapatok pedig éppenhogy jobban teljesítenek, mint a homogének.

Úgy látszik, Svájcban elmennek az ilyen hirdetések. Kérdezem olvasóimat: jó lenne, ha Magyarországon is meghatározhatná a munkaadó, milyen életkorú pályázókat vár?

A Jobb Állás facebook-oldala: http://www.facebook.com/pages/Jobb-%C3%81ll%C3%A1s/164244410291306

Lesújtó képet fest egy napokban napvilágot látott nemzetközi felmérés a 18-29 év közötti magyar munkavállalók elkötelezettségéről és munkahelyi elégedettségéről. A Gfk piackutató cég 29 ország 30 ezer fiatal munkavállalóját kérdezte munkája és munkáltatója iránti elkötelezettségéről. A magyar fiataloknak csak 6 százaléka „erősen elkötelezett” munkáltatója felé, és mindössze tizenegy százaléka érzi úgy, hogy nyitva állnak számukra karrierlehetőségek. Ezzel a nemzetközi összevetésben az utolsók között kullogunk. A környező országokban valamivel kedvezőbb a kép, de még ők sem érik el a nemzetközi átlagot: a cseh fiatalok huszonkilenc százaléka, míg a lengyelek negyvennyolc százaléka látja munkaerőpiaci helyzetét pozitívnak.

Elgondolkodtató, hogy honfitársaink 45 százaléka nyitott lenne a külföldi munkavállalás felé.
A fiatal munkavállalóknak emellett a munkahely-magánélet egyensúlya jelent az átlagosnál nagyobb problémát.

Hogy miért nem érzik jól magukat a fiatalok a munkahelyen? A válasz szerintem összetett, hadd emeljek ki néhány szempontot.

1. Hiú ábrándok a pályakezdők körében (ebben az iskola is hibás). Erre hadd szolgáljak egy példával. Tavasszal jártam a BME állásbörzéjén, ahol egy műszaki menedzser szakos hallgatót csíptem mikrofonvégre. Amikor pályakezdői karrierterveiről kérdeztem, azt mondta, multinacionális cégnél szeretne elhelyezkedni menedzseri szinten. Tény: a BME az ország egyik legnevesebb iskolája, ám pályakezdőként hiú ábránd menedzseri szintet megcélozni. Legfeljebb az asszisztensi, a junior vagy a kezdő szintek jöhetnek szóba. Az egyetemek persze igyekeznek hangzatos neveket adni szakjaiknak, ám ott nagy a gond, ha valaki 3-4 évnyi tanulás után ilyen célokkal vág neki az álláspiacnak. És valószínű, hogy ebben az iskola is hibás, amelynek az álláspiacra is fel kell(ene) készítenie végzőseit.

2. Munkaadói kizsákmányolás. Hány példát hallok ismeretségi körben, hogy szerződés nélkül vagy minimálbérért alkalmaznak pályakezdőket, ügyvédi irodák egy részénél még a jelöltnek kell fizetnie, hogy ott lehessen… Aztán a próbaidő végeztével indoklás nélkül elküldik őket. Az a cég, amely így bánik a fiatalokkal, ne csodálkozzon, hogy munkavállalói oldalról is hasonló hozzáállást kap vissza. Szintén csökkenti az elkötelezettséget, ha a túlórákat nem fizetik ki, ha a képzettséghez képest alacsonyabb szintű munkákat adnak.

3. Munkahelyi légkör. Ahogyan tapasztaltam, a fiatal munkavállalókat gyanúsan méregetik az idősebb kollégák. Utóbbiak féltik munkahelyüket, pozíciójukat, így megpróbálják visszafogni a fiatalokat. Egy jó vezető ezt a helyzetet képes kezelni és fel tudja mérni, a fiatal tehetségek egy-egy vállalat fontos utánpótlásbázisát jelenthetik. Az irigység, a fúrás, a fiatalok lekezelése azonban sok munkahelyen létező feszültségforrás.

4. Fiatalos hév. Nem magyar unikum, hogy a fiatalok elégedetlenebbek, mint az idősek. A korosabbak jobban megbecsülik munkájukat, a fiatalok család, gyermekek híján hajlamosabbak kockáztatni, egy-egy sérelem után felmondani. Ebből a kutatásból is ez a trend rajzolódik ki minden országban. Igaz, eltérő nagyságrendben.

5. Irreális munkaadó elvárások. A munkaadók hajlamosak az álláshirdetésekben a tökéletes munkavállalót keresni. Legyen dinamikus, kreatív, terhelhető, precíz, több éves szakmai tapasztalattal, beszéljen 2-3 nyelvet felsőfokon, legyen birtokában vezetői képességeknek. A cégek Supermant keresnek, de csak esendő álláskeresők léteznek. Az „Amit nyújtunk” rovatban pedig alig-alig egy-két bejegyzés… Ezek az állásajánlatok inkább elveszik az álláskeresők kedvét, fokozzák a bizonytalanságot.
 
6. Karrierterv hiánya. Ez kapcsolódik az első ponthoz. Nem érzem még azt, hogy a fiatalok tudatosan építenék karrierjüket, sokan csak sodródnak az árral. Nem vitatom, hogy a felsőoktatási karrierirodák felállításával elindult valami. De egy karrierterv nem csupán a pályázási technikák megtanításából áll. Hol vannak az egyetemeken a puha képességeket fejlesztő kurzusok (prezentáció, asszertív viselkedés, kommunikáció, öneladás, kapcsolatépítés), amelyek legalább olyan fontosak egy-egy jó állás megszerzésében? Ki az, aki tudja, hogy szakterületén melyik a top 20 munkaadó? Vagy a szűk szakmán kívül merre kínálkozik kitörési lehetőség? Ha diplomázás után idő nyomása alatt kezdünk neki az álláskeresésnek, nagy valószínűséggel rossz első munkahelyre kerülünk.     

És még lehetne folytatni a felsorolást… Ha van kedvetek, írjátok meg, miért elégedetlen a fiatal magyar dolgozó a karacsony_zoltan@freemail.hu címre és én hozzátoldom.

Elnézést, hogy az utóbbi hetekben elmaradtam a bejegyzésekkel. Sok minden jó történt a magánéletemben (esküvő…) Mostantól ismét aktív leszek. Ha esetleg van témajavaslatotok, írjátok meg azt is. 

A megkérdezettek 12 százaléka kipróbálná a külföldi munkavállalást - áll az origo.hu friss cikkében, amely egy Tárki-felmérésről szól. Erre rímel egy közelmúltban kapott olvasói kérdés. Válaszomban néhány általános tanáccsal szolgálok.

„Arra szeretnék választ kapni, hogy milyen álláslehetőségek vannak külföldön, hol lenne érdemes "kezdeni". ? Valamilyen segítség, akire lehet "számítani", gondolok itt állásközvetítő cégekre, vagy valami ehhez hasonlóra. Nem igazán vagyok tisztában a "hivatalos" és "biztonságos" meneteiben a külföldi munkavállalásnak. Ezekhez kapcsolódó segítségét kérném. Erika”

Kedves Erika! Mivel nem ismerem szakmáját, végzettségét, nyelvtudását és a célországot, ahová menne, nehéz konkrét választ adni kérdésére. Inkább az utóbbi tíz évben tett megfigyeléseimet összegzem.

Mielőtt bármit is elkezdene, tisztázza magában, mi az, amiért szeretne kimenni. Ha például kizárólag a pénz motiválja és kötődik Magyarországhoz, akkor nem valószínű, hogy megtalálja a számítását. A külföldi munkához kell egyfajta személyiség: nyitottság, tanulási vágy, motiváltság, jó alkalmazkodókészség, problémamegoldó képesség.    

Álláspiaci helyzet. Érdemes ezt országra lebontva megnézni. A magyarok többsége az Egyesült Királyságba ment, sokan választották – szintén az angol miatt – Írországot. 2008 óta egyértelműen kevesebb az állás, az ír gazdaság válsága miatt pedig ott különösen nehéz új munkaerőként álláshoz jutni. Ugyanez a helyzet Spanyolországban is. A másik véglet Ausztria és Németország, amelyek májustól kinyitották álláspiacukat. Az osztrákoknál rendkívül alacsony a munkanélküliségi ráta és 32 ezer üres álláshely van, így itt nagyobb lett a sansz. Erről korábbi blogbejegyzésemben részletesen írtam.

Álláskeresési csatornák. Szellemi munkáknál az internetet ajánlom. Például a Monster állásportál nyugat-európai oldalait. De minden országban vannak helyi állásportálok is. A nyomtatott sajtó ezzel szemben jelentősen visszaszorult az álláshirdetési piacon. Érdemes még az állami munkaügyi központokba (Angliában: Job Center) is ellátogatni. Fizikai munkáknál működhet a helyben keresés (pincéri állásra pályázva végigjárni egy-egy város kocsmáit, éttermeit – különösen Angliában van ennek hagyománya). Emellett ajánlom még vendéglátós és szakipari munkákra pályázóknak a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (www.afsz.hu) weboldalát, ahol bizonyos időközönként hírt adnak toborzásokról. Az utóbbi években a német és az osztrák munkaügyi kirendeltségek évente többször jöttek Magyarországra, hogy szezonális munkákra keressenek magyar álláskeresőket.

Tervezze meg a kimenetelt! Az itthoni élet feladása nem egyszerű. Főleg ha jelzáloggal terhelt a lakás, ha gyermekek vannak. Még a hitel nélkül élő egyedülállóknak is készülni kell, megfelelő anyagi tartalékkal. Ha nincs állás, akkor legalább 400-500 ezer forint és egy retúrjegy feltétlenül kell egy angliai álláskereséshez. Még annak is, aki gyorsan talál állást, ugyanis az első fizetés csak az első munkanap után egy hónappal érkezik, az albérlet lefoglalása kaucióval és a kinti élet nem olcsó…    

Legyen óvatos a munkaerő-közvetítőkkel! Rendszeresen felröppennek hírek, hogy „közvetítők” pénzt csalnak ki álláskeresőkből azzal az ígérettel, hogy 100-200 ezer forintért vagy még többért nyugat-európai állást szereznek. Már többször leírtam, de nem lehet eléggé hangsúlyozni: álláskeresőtől közvetítés címén nem kérhető pénz. A munkaerő-közvetítő „fizetős” ügyfele az a cég, amely megbízza őt új munkatársak toborzásával.

Külföldi szállás ígéretével vagy nyelvoktatás szervezésével már kérhető pénz, ám mindig ellenőrizzük a közvetítő cégek. Már az segíthet, ha megnézzük weboldalát, megkeressük a pontos elérhetőségét (ha csak mobilszámot adnak meg, az már gyanús). Félreértés ne essék: nincs bajom a munkaerő-közvetítőkkel: a többség nagyon korrekt és alapos munkát végez, de legyünk résen.

Nyelvtudás nélkül inkább ne. Ez is egy gyakori fordulat részemről. Persze, eperszedésre vagy takarítói munkára nem kell feltétlenül nyelvtudás, ha van egy nyelvet tudó csapatvezető, aki közülünk való. Ennek ellenére nagy a kiszolgáltatottság, ha nincs nyelvtudás.

Külön kategóriát képviselnek az Európai Unió intézményeinek állásajánlatai. Ide a bejutás versenyvizsga alapján történik. Főleg diplomás álláskeresőknek szólnak a toborzási akciók. A legközelebbiben fordítók és tolmácsok jelentkezését várják valamikor nyáron. Minden info itt: http://europa.eu/epso/ Ennek előnye, hogy az EU biztos munkaadó, bruttó 1,3-1,5 millió forintnak megfelelő euró a diplomás kezdő fizetés, bőséges a juttatási csomag, viszont rendkívül nehéz bejutni.    

Belinkelem még ide az osztrák nyitás kapcsán készített videóriportomat, amelyben megszólal az osztrák állami munkaügyi hivatal vezetője is.

Nagyvonalakban ennyit útravalót tudok adni. Remélem, tudtam segíteni.

Üdvözlettel:

Karácsony Zoltán

Az utóbbi hetekben rengeteg időt foglalkoztam az osztrák álláspiaci határnyitással. Bújtam a statisztikákat, beszéltem kint dolgozó magyarokkal, az osztrák munkaügyi szervezet egyik vezetőjével valamint a bécsi magyar egyetemisták szervezetének vezetőjével. Ennek utolsó állomása a múlt pénteki, budapesti EURES nemzetközi állásbörze volt.

Amit érzékeltem: Magyarországon – főleg Budapesten és a nyugati határszélen – nagy volt a várakozás. Például a budapesti állásbörzén egész nap 15-20 méteres sor kígyózott az osztrák munkaügyi stand előtt, míg az összes többinél egy-két percen belül sorra lehetett kerülni. A határ mentén élő munkavállalási tanácsadók ugyancsak élénk érdeklődésről számoltak be. A jelenséget a megkérdezettek részben a kiemelt médiaérdeklődéssel magyarázták. Szinte nem lehetett olyan híroldalra tévedni, ahol nem foglalkoztak (-tunk) volna a munkaerőstop feloldásával, a nagyobb portálokon pedig terjedelmesebb anyagok jelentek meg a kint elérhető mesés fizetésekről. A másik tényező pedig a csodavárás.

Kevés új munkavállalóval számolnak az osztrákok

Egy hete még csak sejtettem, most már tudom: az egésznek nagyobb volt a füstje, mint a lángja. Múlt pénteken sikerült mikrofonvégre csípnem az osztrák állami munkaügyi szervezet nemzetközi osztályának vezetőjét, aki meglehetősen kimérten és nyugodtan reagált a „magyar rohamot” firtató kérdésemre. Elmondta, alaposan felmérték a helyzetet és Magyarországról, Szlovákiából, Szlovéniából és Csehországból összesen 20-25 ezer munkavállaló érkezésével számolnak a következő 1 évben, amit „szerény számnak” minősített.

Inkább attól félnek, hogy azok a szakemberek, akik a korlátozások miatt az utóbbi 7 évben nem jöttek, már más országban dolgoznak. És egyébként is Ausztria a hiányszakmákban dolgozókat eddig is beengedte, szinte automatikusan. Akit még ez sem nyugtatott volna meg, annak a politikusok azt mondták, szigorúbb munkaügyi ellenőrzésekkel, a kollektív szerződésekben rögzített minimális bérkorlátok betartatásával garantálják, hogy a keletiek alacsonyabb bérigénnyel ne halásszák el az állásokat. 

Ma kora délután körbenéztem az osztrák médiában, milyen visszhangja volt az álláspiaci nyitásnak és szinte semmi. Kisebb cikkek elrejtett helyeken, miniszteri interjú a szigorú ellenőrzésekről, csak ennyi. 

Illúziók nélkül: a munka nem jön házhoz

Hogy miért volt nagyobb a füst, mint a láng? Nem akarok senkit sem elkedvetleníteni, csupán az illúziókat szeretném eloszlatni. Az állás - és a több ezer eurós havi fizetés - nem jön házhoz. Hiába nem kell munkavállalási engedély a magyaroknak Ausztriában, az álláshoz vezető utat az álláskeresőnek kell kitaposnia: az állások felkutatásával, a munkaadók feltérképezésével, a német nyelvű pályázati anyag összeállításával és a sikeres német állásinterjús szerepléssel.

Ez azt is jelenti, a szakképzettséggel nem rendelkezők és nyelvet nem beszélők számára továbbra sem lesz munkalehetőség.

Ha van diploma és/vagy szakképzettség, akkor sem sétagalopp a karrierépítés. A hiányszakmák és a telített munkakörök ugyanis hasonlóságot mutatnak mindkét országban. Jogászként, a médiában, a marketingben, tanárként nincs esélyünk felvenni a versenyt az osztrákokkal (legfeljebb multinacionális cégen belül), informatikusként, orvosként, pincérként, szakácsként, hidegburkolóként viszont eddig is voltak lehetőségek.

Előnyök és veszélyek

Ettől függetlenül több ponton is előnyösnek tartom a magyarok számára a nyitást.

- Több száz (vagy ezer?) – eddig feketén dolgozó - magyar munkavállaló legalizálhatja munkáját, így csökken kiszolgáltatottságuk

- Az Ausztriában tanuló több ezer magyar fiatal könnyebben finanszírozhatja tanulmányait diákmunkával/szezonális munkával. Eddig ide is kellett munkavállalási engedély.

- Egyszerűbb lesz a magyar fiataloknak a munkatapasztalat megszerzése. Egy soproni, szombathelyi vagy győri egyetemista munkavállalási engedély beszerzése nélkül német nyelvterületen szerezhet szakmai gyakorlatot, ami a pályakezdésnél nyerő lehet. Egy Bécsben, banki szektorban dolgozó – magyar fiatalembertől hallottam, a nagy multi (pénzügyi, gazdasági) tanácsadó cégeknél sok magyar, cseh, szlovák frissdiplomás fiatal dolgozik.

Feszültséget látok a nyugat-dunántúli régióban az Ausztriába távozó munkaerő pótlásában. Éppen ma olvastam, hogy szemfüles kőszegi közgazdász fiatalok a burgenlandi Alsópulyán tanácsadói irodát nyitottak magyar munkavállalóknak. Bizonyára több személyzeti tanácsadó cég szakosodik majd ausztriai közvetítésre. Már csak azért is, mert az osztrák idegenforgalom, vendéglátás, építőipar, egészségügy tényleg munkaerőhiányban szenved. Ennek pedig előbb-utóbb a nyugat-dunántúli munkaadók fizetik meg az árát...

Hadd hívjam fel a fiatal álláskeresők figyelmét két rendezvényre, ami segítheti álláskeresésüket. Április 29-én pénteken én is ott leszek a „Fiatalok Európai Állásbörzéje” címet viselő egynapos karrierfórumon és minden olyan (fiatal) álláskeresőnek ajánlom a részvételt, akit érdekel a külföldi munkavállalás. Különösen a május elsejei osztrák és német álláspiaci nyitás adhat jó apropót a tájékozódásra.

Hogy én milyen hasznát látom álláskeresői szempontból a részvételnek?

Egyrészt az információgyűjtés miatt érdemes kijönni. Fel lehet venni a kapcsolatot a célországok munkavállalási tanácsadóival. Budapestre például 16 uniós tagországból érkeznek EURES-tanácsadók, akiknél az adott ország álláspiacáról, a munkakeresés fortélyairól lehet érdeklődni.

Másrészt a beharangozó anyagok szerint nyugat-európai munkaadók is eljönnek Budapestre, akiktől lehet kérdezni és elindítható egy-egy pályázat is. A www.afsz.hu oldalról érhető tájékoztató szerint Belgiumba egészségügyi, Németországba építőipari, vendéglátóipari, Hollandiába építőipari, Görögországba, Spanyolországba animátori, Angliába egészségügyi és szociális területre keresnek új munkaerőt a kiállító cégek. Szólnak még állásajánlatok Hollandiába, Máltára, Svájcba. Sőt, aki Szlovákiába és Bulgáriába (!) is keresnek informatikusokat.

Az állásbörzére Budapesten a Corvin Bevásárlóközpontban kerül sor. Pénteken 10 órakor startol és 18 órakor zárja kapuit.

Akit főként a nyugat-európai továbbtanulási lehetőségek vagy az önkéntes munka érdekel, annak az április 29-30-i „Youth on the move” (Mozgásban az ifjúság) rendezvénysorozat ajánlott, amelyre ugyancsak a Corvin sétányon kerül sor.