Jobb-Állás Blog

Jó ideje hallgatok. Ennek sok oka van, ezek egyike a londoni olimpia. Az utóbbi két hétben lázasan követtem az eseményeket. Ámuldoztam, ujjongtam, szitkozódtam, feszülten figyeltem, esélyt latolgattam, mert a magyar sportolók reggeltől estig küzdöttek: elbuktak, felálltak, rosszul rajtoltak, betyárosan hajráztak, jukót adtak, balegyenest kaptak, gólt dobtak, ember feletti erővel lapátoltak és a végén GYŐZTEK. Illetve GYŐZTÜNK. Mert ez a 16 nap nagy győzelem volt mindenkinek ebben az országban és óriási közösségi érzést adott mindféle hovatartozástól függetlenül. Nem hiszem, hogy a sporton, pontosabban az olimpián kívül bármi képes egy irányba ható pozitív érzéseket ekkora erővel megmozgatni.

Összehozta az olimpia a munkahelyi csapatot is

És akár munkaidőben. Jó példa erre a magyar-izlandi kézimeccs, amelyre egyik kollégám monitorja előtt verődött össze egy alkalmi szurkolótábor. Egy ideig megpróbálok dolgozni, meg aztán a feszültséget kerülni, aztán főnököm a szobájából kifutva újságolja, hogy az utolsó másodpercben egyenlítettünk. Átrohanok a kollégákhoz, akiknél később jön a kép és a hang és együtt őrjöngünk a live-stream előtt. Majd a hosszabbításban már én sem fogom vissza magam, a végén kolléganőmmel egymás nyakába ugrunk. Majd látom a facebookon, hallom ismerőseimtől hogy náluk is hasonló volt a helyzet.

Visszagondolva, gyermekkoromban a szöuli és a barcelonai olimpia alatt tévét néztem, rádiót hallgattam, legfeljebb baráti körben beszéltük meg a történéseket. Most a Facebookon, a Twitteren ismerős-ismeretlen szurkol együtt, percről percre jönnek a posztok, a fotók. Azon kapom magam, hogy az okostelefonomról a villamoson utazva követem a kajakos előfutamokat, kétpercenként frissítem a weboldalakat és alig várom, hogy este megismételjék a 10 kilométeres hosszútávúszást, meg a cselgáncsot.

No, de mit keres az olimpia egy karrier blogon? – tehetik fel kedves olvasóim a kérdést. A sport - ahogyan bárkinek a munkája, szakmai előrejutása – a folyamatos küzdésről, fejlődésről, önmagunk legyőzéséről, vetélytársaink megelőzéséről szól.

Az olimpia magyar hősein láthatóak, hogyan és milyen akadályokat gyűrtek le és mi kellett ahhoz, hogy álmaink beteljesedjenek.

Íme a számomra legfontosabb üzenetek:

Ne adjuk fel álmainkat, találjuk meg a megfelelő számot (szakmát)

Legkedvesebb aranyérmesem Risztov Éva. Tíz éve követem pályafutását. Csodaúszónak indult, sorra nyerte az ezüstöket, 2004-ben mindenki olimpiai aranyat várt tőle több számban. Nagy terhet raktak rá Athénben és ő megtört. A kudarc után eltűnt az uszodából, motocrossozott, síelt, kereste önmagát. De nem adta fel álmát, hogy a csúcsra jusson. Négy év után egy új számban újrakezdte az úszást és most győzött. Felállt a padlóról. Ha lenne elég pénzem, megfilmesíteném sztoriját.

Mi higgyünk legjobban önmagunkban

Vagy itt van Szilágyi Áron, aki bemutatta, el kell dobni a kishitűséget, a legjobban nekünk kell hinni önmagunkban. Így ment fel a pástra, nem volt ellenfele és húsz év után aranyat nyert férfi vívásban.

Lehet kezelni az esélyesség terhét

El lehet viselni az esélyesség terhét – ezt már Berki Krisztián lólengés- és Pars Krisztián kalapácsvetés- és Gyurta Dániel úszóaranya üzeni. Mindhárman azzal az érzéssel vágtak neki, hogy nekik ezt meg kell nyerni. Ezt várja tőlük sok millió magyar és nem biztos, hogy lesz még egyszer ekkora esélyük. Nem görcsöltek be, nem izgulták el, életük legfontosabb versenyén legjobbjukat hozták. (ugye milyen fontos ez állásinterjún?)

Nem az életkor számít egy csapatban

A Dombi-Kökény kajakkettes jól mutatja, mindegy a korkülönbség (köztük 16 év van) egy ütőképes csapatnál. Mindez üzenet is azoknak a vezetőknek, akik ’fiatal csapatban’ gondolkodnak.

Lehet örülni egy harmadik helynek is

Hogy nem minden az első hely, arra bizonyíték az öttusázó Marosi Ádám, aki úgy örült a bronzéremnek, mintha aranyat nyert volna. Mert a legjobbját hozta, mert ki tudott jönni abból a hullámvölgyből, amibe az első két tusa után került, mert örömet szerzett a szurkolóknak, mert sok-sok vetélytársát maga mögé utasította. Ugyanez igaz a cselgáncsozó Csernoviczki Évára, aki edző-édesapja nyakába ugrott, amikor megnyerte bronzmeccsét.

Rendbe lehet tenni a lelket napok alatt

A padlóról való felállást találom példa értékűnek Cseh László szereplésében, akinek néhány napon belül sikerült rendbe raknia a lelkét és hitét. Fő számában, 400 vegyesen - rossz taktikája miatt - nem jutott döntőbe, vergődött 200 pillangón. de az utolsó napra összeszedte magát, és 200 vegyesen harmadik lett.

Küzdeni az utolsó lépésig

Sokan írtak már róla, a hősiesség mintaképe Londonban a cselgáncsozó Joó Abigél. Levált porccal, fájdalmak közepette vívott két meccset, amiből az egyiket a csodával határos módon megnyerte, így ötödik lett.

Erőt adhat a kudarc

Sokan örömként élték volna meg az ezüst- és a bronzéremmel távoznak Londonból, a kajakos Janics Natasa azonban csalódásként fogadta. Azért mert ő maximalista és a győzelmekhez szokott hozzá. Ez a hozáállás is kellett ahhoz, hogy 2004-ben és 2008-ban is olimpiát nyerjen. Néha kell a kudarc ahhoz, hogy újult erővel és új motivációval vágjon neki az embert az új olimpiai ciklusnak. Natasa egyébként 11 hónappal ezelőtt szült, már ősszel edzett, elég gyors visszatérés ez egy kismamától... 

Aki ezekből a példákból erőt merít vagy a saját területén követi London magyar hőseit, biztosan sikeresebb lesz a karrierépítésben.

Tervezem blogom megújítását.

Ha van ötlet, témajavaslat, ami benneteket foglalkoztat, írjátok meg ide vagy a karacsony.zoltan75@gmail.com címre.

Egy héttel ezelőtt írt nekem emailt Barbara, egy Angliában élő magyar hölgy, aki 4 évvel ezelőtt egy magyar egyetemen HR szakon írt szakdolgozatát ajánlotta a figyelmembe.
Az angliai munkavállalást dolgozta fel, méghozzá úgy, hogy az utolsó tanév egy részét a szigetországban töltötte: saját kutatást végzett több mint 150 kint élő magyar munkavállaló körében. Értékes, alapos munka, amit eddig nem publikáltak a médiában. Kár, hogy nem 4 évvel ezelőtt akadt a kezembe, de így is nagyon hasznos olvasmány. Hadd emeljek ki ebből néhány számadatot, ami tanulságos lehet a kimenetelben gondolkodóknak.

Íme néhány elgondolkodtató adat

- A Barbara által 2008-ban megkérdezett, Angliában dolgozó magyarok 60 százaléka magyarországi egyetemet, főiskolát végzett

- Közel 40 százalék a magyar gazdasági helyzet miatt távozott a szigetországba

- 70 százalék (!) nem iskolai végzettségének megfelelő munkát kapott

- A megkérdezettek 83 százaléka nehezen jött ki Magyarországon a fizetéséből (nem tudott megtakarítanj), Angliában viszont 63 százalék félre tud tenni

- Aki kiment, többségében 1-5 éves kintlétet tervezett a dolgozat készítése idején, 40 százalék 5 évnél tovább maradna

- Legalább középfokon csak a válaszadók harmada beszélt angolul. Ennek ellenére kint csak a magyarok fele fejlesztette a nyelvtudását tanfolyamon

- A leghatékonyabb munkakeresési eszköznek a munkaadó direkt megkeresését (27 százalék), az ismerőn át keresést (26), az internetet (21) és az állami munkaközvetítői irodákat (19) tartották

- Az állás megpályázásakor 42 százalék szerint a nyelvtudás, 40 százalék szerint az angliai szakmai tapasztalat számít, csak 6 százalék véli fontosnak az iskolai végzettséget

Miután átnéztem a szakdolgozatot, skype-on felhívtam Barbarát, mert kíváncsi voltam, ő miért ment ki illetve mennyire találta meg a számítását.

Ahogyan említettem, Barbara HR szakon végzett, az egyetemi évei alatt dolgozott is, ám megbízható idegennyelv-tudás híján, ahogyan ő fogalmazott „nem kaptam olyan munkalehetőséget, hogy Magyarországon meg tudjak élni”. Angliába utolsó éves egyetemistaként nyelvtanulási céllal ment ki, aztán kint ragadt. Mivel ott HR-esként nem volt esélye elhelyezkedni, először kávézókban felszolgálóként dolgozott, majd au pair munkát vállalt. Azóta is gyermeket felügyel, és egy jól szituált kétgyermekes angol családnál él és dolgozik.

Pénz és nyugalom van, szakmai kihívás nincs

Keresetéből kényelmesen megél, imádja a nyugodt életet, az emberek pozitív hozzáállását, barátokból sincs hiány és nem olcsó hobbiját, a fényképezést is űzheti. Ennek ellenére van hiányérzete, csapdahelyzetben érzi magát. Zavarja, hogy ennyi energiát ölt bele a HR-es tanulmányokba, hogy jeles minősítésű diplomáját nem tudja kamatoztatni. Visszatérne ő Magyarországra, de au paires múlttal, harmincas éveiben nem lát esélyt olyan pályakezdésre, amiből meg tudna élni. És az évek múlásával egyre halványodnak a remények.

Nincs egyedül

Sok magyart ismer, aki hasonló cipőben jár. Akik a bennük rejlő intellektuális potenciált, az iskolapadban verejtékkel megszerzett tudást nem használják ki. Akik egy-két diplomával étteremben felszolgálnak, szállodában recepciósként, esetleg pizzafutárként dolgoznak. Mert kint ilyen munkával sem kell az árcédulát nézni.

Kedves Angliába készülő (friss)diplomás olvasóim. Ezt is mérlegeljétek, mielőtt kimentek. Ne hagyjátok a sok évi tanulás eredményét veszni hagyni. Főleg, ha szeretitek a szakmátokat.

És egyébként drukkolok Barbarának, hogy munka terén is megtalálja számítását.

Ha van tanácsotok Barbarának a "hogyan továbbra", kérlek írjátok meg ide commentbe, a karacsony.zoltan75@gmail.com címre vagy blogom facebook-oldalára.

UPDATE: Most érkezett egy mail. Egy kedves olvasóm Londonból a következő tanácsokat adta Barbarának:

- fordítassa le a diplomáját (hivatalos formában) a magyar-angol nagykövetségen (kb 15-30 font)

- keressen egy HR londoni iskolát, egyetemet, kérjen tanácsot, h ezzel a diplomával melyik kurzust érdemes elvegeznie, illetve valamilyen különbözeti vizsgával kaphat-e angol iskolai papírt

- kérjen részletfizetési kedvezményt, érdeklődjön utána, mert mint uniós állampolgár, ha nincs elég jövedelme, a tandíjból is kaphat kedvezményt

- szerintem ha Londonban szeretne továbbra is maradni, mindenképp szükséges az angol iskolai végzettség (is)

- suli után/közben jelentkezzen HR állásokra, de a legaljára, vmilyen HR asszisztens asszisztense (junior HR)

- kérjen referenciát az iskolai oktatóktól.

Az utóbbi hetekben nem jelentkeztem. Ennek oka, rengeteg energiámat elvette egy hétfőn indult és péntek estig tartó esemény előkészítése, amire ezúton is meghívom minden kedves olvasómat.

A részvétel egyszerű: nem kerül egy forintba se és sokaknak megkönnyítheti az álláskeresést. Nem kell egy métert sem utaznotok otthonról vagy a munkahelyről, mégis egy állásbörzén találjátok magatokat. Egyszerűen lépjetek fel a www.allas-expo.hu oldalra, és nézzetek körül. Hétfőn indult és péntek estig tart a Monster Virtuális Állásexpo, amelyen 35 munkaadó kínál több mint 1000 azonnal betölthető állást.

Ilyen a virtuális álláskeresés

Aki eddig nem találkozott ezzel vagy ehhez hasonló karrierfórummal, néhány szóban a lényeg: Az interneten zajló esemény az állásportálok és a hagyományos állásbörzék előnyeit próbálja kiaknázni. Minden nethasználó számára elérhető Los Angelestől Budapesten át Szingapúrig, és közvetlen kapcsolatfelvételi lehetőséget biztosít a munkaadókkal. Olyan ez, mint egy számítógépes játék, csak éppen itt valós álláskeresők és valós munkaadók vesznek részt. Az álláskeresést feldobja a látványos grafika, a 3D-s standok, a virtuális recepciósok, a cégek promóciós anyagai (pl. karriervideó, poszterek, logók).

Ugyan nem keresek állást, de nekem is élmény a standok között virtuális sétát tenni, benézni, mi zajlik a chaten, belehallgatni a céges előadásokba (ilyeneket is tartanak).

A nyelvtudás mindenhol kell

S hogy kinek szól ez a rendezvény? A kiállítók listájából látható, ide főleg nagy, multinacionális cégek jöttek el (GE, Bosch, ThyssenkruppPresta, Morgan Stanley, Deloitte stb.), amelyek elsősorban mérnöki, informatikai, gazdasági diplomásokat keresnek nyelvtudással.

Ezen kívül itt vannak az üzlettámogató központok (shared service center – BP, IT Services), ahol nem a végzettség, hanem a nyelvtudás a legfontosabb. Lehet találkozni személyzeti tanácsadó cégekkel (Randstad, Kelly Services, Tesk), külföldi munkára közvetítő ügynökséggel (EU Work) egy szingapúri közvetítővel (Contact Singapore) és Csányi Sándor érdekeltségei is képviseltetik magukat (OTP, Bonafarm Csoport).

Ha már az egyetemi állásbörzékhez hasonlítottam az eseményt, annyit a korrektség kedvéért megjegyzek, a személyesség a neten át kevéssé jön át, mint az egyetemi aulában és reklámtollat, kávét sem lehet kapni. Ennek ellenére infogyűjtésre, a pályázás elindítására kiváló lehetőség.

Szóval színes a paletta, használjátok ki a lehetőséget. Gyűjtsetek minél több infót a cégek standjainál chaten, hallgassatok be az előadásokba, böngésszétek az állásajánlatokat és ha ha úgy érzitek, pályázzatok. Az utóbbi 2 hétben több cég HR-esével beszéltem: ők is készültek rendesen...

Engem is kérdezhettek

Ha van kérdésetek, akkor az expo ideje alatt velem is chatelhettek. Szívesen segítek mindenkinek infókkal, tippekkel, ha elakadt az álláskeresésben. Ma például 15.30-17.00 óra között, de a többi napon is megtaláltok. Még egyszer a webhely: www.allas-expo.hu.

Pályakezdő pályázóból nincs hiány, ám valóban jó frissdiplomás munkaerőt már jóval nehezebb találni. Amióta az álláspiaccal foglalkozom, ez a vélemény mindig felbukkan. A héten más téma kapcsán kerestem meg Semperger Kingát, aki ProjectMine Gazdasági Tanácsadó Kft. ügyvezetője, (mellesleg Ernst&Young-díjas vállalkozó), aki hasonlókról panaszkodott. Arra kértem, blogomban ossza meg gondolatait, adjon útravalót a hamarosan végzőknek. Íme.

„Cégvezetőként azt gondoltam, hogy könnyen és gyorsan találok megfelelő szakmai munkaerőt, hiszen sok fiatal és frissen végzett egyetemista keres állást. Elmondhatom, hogy ez a dolog mégsem olyan egyszerű, ráadásul pontosan az elmúlt három hónap tapasztalatait összegezve, látjuk és érzékeljük, hogy a hazai munkaerőpiacon több szemléletbeli és motivációs gond is akad az álláskeresők körében.

Számos fórumon hirdettük meg, hogy új munkaerőt keresünk projektfinanszírozási tanácsadói munkakörbe, és azt gondoltuk, ömleni fognak a jobbnál jobb önéletrajzok, melyek mögött kvalifikált, a gyakorlatban is jártas leendő kollégák jelentkeznek majd. Elég régóta interjúztatunk, tapasztalataink érdekesek.

A legszembetűnőbb, hogy nagyon sokaknak nincs életszerű – gyakorlati tapasztalata és erre panaszkodnak is, hogy nem volt lehetőségük az iskolapadban tanultakat az életben kipróbálni.

Jövőkép nélkül nehéz állást keresni

Ebből következően sokukból hiányzik a sikerélmény, ami fontos motivációs tényező. Az üzleti, pénzügyi és számviteli területen végzős diákok valós szakmai gyakorlat és sikerélmény híján olyan munkát és munkakört keresnek, ahol kicsi a felelősség. Emellett számos eddigi interjúinkon tapasztaltam azt, hogy a leendő kollégáknak alapvetően nincs jövőképük. Tágíthatja a látókört és értékessé tesz a külföldi részképzés és / vagy munkatapasztalat. Ám kevesen hallottak és tudnak az ösztöndíjakról, a külföldi lehetőségekről vagy nem is merték ezeket megpályázni.

A motivált, kezdeményező pályázót keressük

Vannak persze olyan jelentkezők, akik képességeik alapján jól motiválhatóak, pozitív hozzáállásúak, nyitottak az új dolgokra. Sajnos ők kevesebben vannak. Mi őket preferáljuk, mert az ilyen típusú emberek alakíthatóak és taníthatóak a leginkább. Sok esetben jobb egy kezdő, kezdeményezőképességgel, tudásszomjjal rendelkező kolléga, mint az, aki úgy gondolja, „keresek valami állást”, ami mindegy micsoda, csak vegyenek fel valahová. Nekik nagyon nehéz lesz állást találni.

Tanácsok a pályakezdéshez

Hogy mit tehetnek azok, akik még az iskolapadban ülnek, de hamarosan kilépnek az álláspiacra? Mindenképpen érdemes elmenni az állásbörzékre, keresni a kapcsolatot a vállalatok képviselőivel. Fontosnak tartom a cégtípus kiválasztását: akik önálló munkára, nagyobb felelősségre, családias légkörre vágynak nézzenek szét a kisebb vállalatok háza táján. Ugyan látványos előrelépésre nem számíthatnak, viszont hosszú távon megbecsült munkaerővé válhatnak. Akiket a nemzetközi környezet, a sok karrierlépcső vonz, nekik a multinacionális cégek lehetnek célpontok.

A hozzáállás döntő lehet

A szorgalom, a jó hozzáállás sok munkáltatónál nagyobb erény, mint a szakmai tudás, hiszen a munkakörből eredő feladatokat és munkafolyamatokat úgyis munka közben lehet a legjobban megtanulni, nem pedig tanfolyamon vagy az iskolában.

Egy vállalat számos dolgot diktál, de ezt ne nyűgnek tekintsük, hanem fogjuk fel a tanulási folyamat részeként. Vegyünk részt aktívan a cég életében: ha kérdezik a véleményünket, szóljunk hozzá; ha kérdésünk, merjük feltenni, ugyanis annál inkább aktív kollégának fognak elkönyvelni minket. Az első 1-2 év egy új munkahelyen életünk talán legizgalmasabb időszaka. Ha pedig elismernek és sikereink vannak, azokra mindig legyünk büszkék. És minden helyzetben tanuljunk meg mosolyogni, még egy telefonbeszélgetés alatt is. Ezzel lehet a legjobban tompítani a munkahelyi stresszt.”

Eddig a munkaadói gondolatok. Érdekelne kedves olvasóim véleménye is akár HR-esként, akár cégvezetőként a pályakezdőkről (hol érdemes toborozni, gyakori hiányosságok). És persze a fiatal munkavállalóké is, hogyan sikerült első munkahelyüket megtalálni illetve miként próbálkoznak, milyennek látják a cégek hozzáállását. Írjátok meg ide kommentbe, blogom facebook-oldalára vagy mailben a karacsony_zoltan@freemail.hu címre.

Gyűjtöttem az erőmet erre a posztra és a különböző munkák-programok is okolhatóak amiatt, hogy csak most jelentkezem. A múlt héten három napot Brüsszelben, az Európai Parlamentben töltöttem, ahol az „Equal  pay for equal work” (Egyenlő munkáért egyenlő bért) uniós kampány rendezvényein vettem részt tucatnyi magyar újságíró társaságában. Színfoltja volt a programnak az EP-képviselőnők által előadott „Vagina monológok”, amelyről Galambos Péter kollégám remek kis riportot írt az Origo-ra.

A három nap alatt workshopon, képviselőkkel való találkozásokon, nőnapi ünnepi EP-ülésen arra kerestük a választ, miért keresnek a nők kevesebbet, mint a férfiak és mit lehetne azért tenni, hogy ugyanaz a munka nemtől függetlenül ugyanazt a díjazást érje.

Az ugyanis tény, hogy a nők kevesebbet keresnek - méghozzá minden uniós tagországban. Az átlagos elmaradás 16 százalék, de például Észtországban 30 százalék a mínusz. Magyarországon 17 százalékos, és ami aggasztó: nálunk a különbség nem csökken, hanem növekszik.

Kérdés persze: mi áll a különbség hátterében? A pontos választ senki sem tudja. Íme néhány magyarázat, amiből összeáll a kép.

A férfiak a jobban fizető szakmákban dolgoznak.
Míg a nők nagyobb arányban az oktatásban, az egészségügyben, a kiskereskedelemben állnak alkalmazásban, addig a férfiak a jobban fizető műszaki, mérnöki, informatikai, pénzügyi területeken.

Vezetői posztra kevés nő jut.
Elég csak megvizsgálni a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett cégek igazgatóságainak, felügyelőbizottságainak összetételét, alig találni hölgyeket a nagyvállalatok menedzsmentjeiben A nőiesnek gondolt szakmákban sem jobb a helyzet. Hiába a sok tanárnő, ha az iskolaigazgatók többsége férfi.

A gyermekszülés megakasztja a karriert. Sok a női részmunkaidős.
Szülés után a nők nagy része számára a család lesz az elsődleges, elegendő számukra a részmunkaidő vagy a „nyugalmas” beosztotti, asszisztensi státusz. A férfiak pedig éppen ebben az időszakban (30-35. életévük között) lépdelnek feljebb a céges hierarchiában és ekkor nyílik szét a fizetési olló.

A gyes nem ösztönöz gyors visszatérésre.
Az Európában az egyik leghosszabb (három éven át járó) gyes támasz a legszegényebbeknek, viszont a 3 éves távollét a munkahelytől (két gyermek esetén már hat év is lehet) rendkívül nehézzé teszi a visszatérést. A tudás elavul, a céges kapcsolatok megkopnak, a munkarutin elhalványul. Szinte újra kell kezdeni a pályát.

Ugyanazért a munkáért a nőknek kevesebbet fizetnek.
Míg az előbbi okok magyarázhatóak biológiai, élethelyzetbeli, motivációs különbségekkel, ez a fajta munkaadói diszkrimináció védhetetlen és törvénysértő. Hogy vannak munkaadók, akik női kollégáiknak kevesebbet fizetnek, azt jól mutatják az Egyenlő Bánásmód Hatóság weboldalán található jogesetek. Egy 2009-es ítéletben például egy hölgy 70 százalékkal keresett kevesebbet, mint férfi kollégája, amiért a hatóság összesen 4 millió forintra büntette a munkáltatót. Jogeset itt. 

Kérdés, mit lehet tenni? A múlt héten tapasztalhattam, az Európai Parlamentben külön bizottság foglalkozik a kérdéssel, amely éppen most teszi le jelentését. Az Európai Bizottság pedig kvóta bevezetését tervezi a nagy cégek vezetésében. Emellett rengeteg ötlet/javaslat bukkant fel.

Ennek ellenére hiú ábránd lenne azt várni, hogy az EU néhány éven belül képes kiegyenlíteni az anomáliákat. Papíron egyébként az egyenlő munkáért, egyenlő bér elve már az 1957-es római szerződésben szerepelt és azóta többször megerősítették.

Így néhány tippem hölgy olvasóimnak:

Önbecsülés. Rengeteg múlik a felkészültségen, a határozott fellépésen. Állásinterjún csak a saját munkaerő értéke számít, a piaci bért kérjük. A munkaadót nem érdekli a szociális háttér és az sem szempont, hogy valaki mögött egy jól kereső férj áll.

Infoszerzés a piaci bérekről. Mérjük fel, mennyi lehet a reális fizetés egy-egy munkakörre. (ehhez a leghatékonyabb az ismerősi kör megmozgatása, internetes fórumok olvasása, fejvadászok megkérdezése, bérinformációs portálok böngészése). Az Európai Parlamentben egyébként többen is kulcsproblémának jelölték meg a bérek átláthatatlanságát. Arra azonban egy ideig biztosan várnunk kell, hogy a cégek publikussá tegyék alkalmazottaik fizetését.

Tanácsadói szolgáltatások igénybevétele. Ilyen például a Jól-lét Alapítvány (www.jol-let.com) ingyenes álláskeresői tréningje, de szerintem a neten keresve több is található.

Folyamatos kapcsolatépítés. Főleg a kisgyermekes, gyesen levő nők problémája, hogy elhanyagolják a kapcsolatok ápolását. Érdemes a szaktársakkal akár az interneten kapcsolatban maradni (erre a facebook jó eszköz lehet), követni a céges történéseket, a szakma újdonságait. Tudom, gyermek mellett nehéz.

Otthoni tehermegosztás. Ez is a gyermekesek egyik kulcskérdése. Tudomásul kell venni, hogy az otthoni helytállás is félállásnak számít. Aki minden munkát magára vállal, annak nem marad energiája a munkahelyen bizonyítani.
 
Jogi elégtétel. Ez már a végső eszköz. Aki biztos abban, hogy kevesebbet keres, mint ugyanazt a munkát végző férfi kollégája, illetve  azért nem vették fel egy állásra, mert nő és nem férfi, akkor bejelentést tehet az Egyenlő Bánásmód Hatóságnál (www.egyenlobanasmod.hu).

Tapasztalta valaki, hogy ugyanazt a munkát végző férfi kollégájánál kevesebbet keresett?
A facebookon is fent vagyok és e-mailben is írhattok a karacsony_zoltan@freemail.hu címre.

Itt a tavasz, ami azt is jelenti, elindul a harc a cégek között az egyetemek/főiskolák legjobb végzőseiért. Ennek népszerű terepe az egyetemi/főiskolai állásbörze, amelyek sora ma kezdődik a Budapesti Gazdasági Főiskola „PSZF-karán”. Aki esetleg nem jut ki a rendezvényre, nem kell bánkódnia, lesz ideje és alkalma felvenni a kapcsolatot a munkaadókkal. Május közepéig körülbelül 20 helyen lesznek karrierfórumok, köztük a legnagyobbak: a Műegyetemen, a Corvinuson, Miskolcon, Szegeden, Győrben és minden egyetemi városban.

11 éve minden tavasszal írok e témáról és minden évben ki is megyek néhány rendezvényre. Kérdezték már többen, nem unom-e. Egyáltalán nem. Állásbörzére járni ugyanis még félig-meddig kívülállóként is nagyszerű. Élmény látni a lüktető munkaerőpiacot. Az egyik oldalon a divatos öltönyben vagy kosztümben pompázó, parfümtől illatozó, folyamatosan mosolygó HR-eseket. A másikon pedig az álláskeresőket, akik annyira sokszínűek, hogy nem lehet őket egy mondattal leírni. Ott van a két előadás között odatévedt, kopott farmeres informatikus, a 100 kilométerről odazarándokoló, több cégből naprakész, cv-kel érkező gazdasági frissdiplomás, a fél éve állástalan, már szinte minden munkára nyitott középkorú tanár, a szakmai gyakorlatot kereső marketinges egyetemista, akinek fogalma sincs melyik cég mivel foglalkozik.

A kiállító HR-esek számára is élmény a rendezvény (még akkor is, ha ezzel néhányan vitatkoznak). Ugyan a sok órás ácsorgás, a legkülönbözőbb kérdések megválaszolása megerőltető, azonban benyomást szereznek a jelen fiatal álláskeresőiről, kizökkennek a sokszor monoton irodai hétköznapokból.

Álláskeresői szempontból, kinek lehet hasznos az egyetemi állásbörze? Néhány pontban a fontosabb tudnivalók.

Milyen állásokat kínálnak? Sok függ attól, hogy mennyi cég jön ki és melyek ezek a cégek. Érdemes az egyetemi karrierirodák weboldalát megkeresni, mert többnyire ott szerepel a kiállítók listája. A nagyobb börzékről elmondható, a cégek zöme mérnököket (gépész-, villamos-, minőségbiztosítási), informatikusokat (Java, C++, C#, SAP), idegen nyelvű ügyfélszolgálatosokat, gyakornokokat, gazdasági diplomásokat keres. 

Milyen cégek állítanak ki? Az állásbörze a nagy multi cégek toborzási terepe. Magyar kkv-knek se energiája, se szabad embere, se elég üres állása nincsen, hogy megérje kimenni. Megtalálhatóak még a kiállítók között munkaerő-közvetítők, állásportálok, humán szolgáltatók (grafológus, karrier-tanácsadó, nyelviskola).

Kinek jók az esélyei? A fentiekből következően műszaki, informatikai, gazdasági szakon tanulóknak illetve most végzőknek. A más területen diplomát szerzők közül pedig azoknak, akik legalább két nyelvet (ebből az egyik az angol legyen) legalább erős középfokú szinten beszélnek. Nekik az ügyféltámogató központokba érdemes pályázniuk.

Mire jó az állásbörze annak, akinek nem szól állás? Bárkinek hasznos lehet, aki fel szeretné mérni a piac elvárásait, segítséget szeretne kapni a pályázati anyag összeállításához (cv, motivációs levél, egy jó fotó elkészítése, interjúra készülés). A még tanulók pedig szakmai gyakorlatot szervezhetnek maguknak vagy diplomamunkát egyeztethetnek a cégekkel. A standok mögött állókkal beszélgetve pedig lehetséges, hogy kap olyan tippet, infót, ami előreviheti. (Bár tavaly ősszel kicsit odapirítottam az egyenszöveget nyomató HR-eseknek…) 

Hogy hol lesznek? A nagyobbak közül március 6-7. Műegyetem, március 21. Szeged, március 28-29. Corvinus, április 3. Győr, április 4. Miskolc, de itt van a lista.

Hogyan csábítanak a cégek? Minden állásbörzén vannak újdonságok. A cégek ugyanis szeretik felhívni magukra a figyelmet, hogy az álláskeresők az ő standjukat mindenképpen felkeressék. Egy héttel ezelőtt rendezték a HVG Állásbörzét (ez az egyetlen ilyen profilú rendezvény, amely nem egyetemhez/főiskolához kötődik és nem csak pályakezdőkre „lő”). Itt például az Audi legújabb luxus sportautóját (etron Spyder) is kihozta; a Trenkwalder munkaerőközvetítő pedig csinos hostesseket cirkuláltatott, pólójokon pedig ez a felirat állt „Mérnök vagy? Szólíts le nyugodtan!”.

Itt egy hevenyészett gyűjtés a céges üzenetekről. Jelzésértékű, hogy a hívó mondatok nagy része angol nyelvű, tehát a cégek alapból angolul kommunikálnak az álláskeresőkkel. Vélhetően azzal a szándékkal, akiket ők keresnek úgyis megérik nemcsak a szlogent, hanem az álláshirdetés szövegét is.

Néhány szlogen (zárójelben az én nyers fordításom):
 
Adecco: Better work, better life (Jobb munka, jobb élet)
Grafton (munkaerő-közvetítő): Velünk első lesz
Monster (állásportál): Egy új élet vár rád
Jobline (állásportál): Keresni jól is lehet
Tesco (kereskedelmi lánc): A Tesco, amit ismersz… csak a történet egyik fele
Trenkwalder (munkaerő-közvetítő): A munka jövője
Exxonmobil (olajvállalat): Explore your talent (Fedezd fel a tehetségedet)
BP (olajvállalat): Play a key role in BP’s future (Játssz kulcsszerepet a BP jövőjében)
Celanese (vegyipari alapanyaggyártó): Join one of the best teams in Budapest (Csatlakozz az egyik legjobb budapesti csapathoz)
GE Lighting (fényforrásgyártó): Our biggest innovation is you (A legnagyobb innovációnk te vagy)
Thyssenkrupp Presta (kormányrendszereket gyártó): Steer your future on new tracks (Kormányozd jövődet új utakra)
MOL (olajvállalat): Talent is our energy (A tehetség a mi energiánk)
Unisys (informatika): Join us (Csatlakozz hozzánk)
BAT (dohányipar): Bring your difference (Hozd az egyediségedet/egyéniségedet)

Egyébként ezek a szlogenek - ki milyen ígérettel csábít, mire alapoz - is megérnének egy HR-es szakdolgozattémát. Én még nem olvastam erről komoly elemzést (ez csak tipp, kedves HR-hallgatók)...

Ti voltatok már állásbörzén? Írjátok meg, akár ide kommentbe, akár a karacsony_zoltan@freemail.hu címre. Van blogomnak facebook-oldala is. Örülök minden lájknak…

Vészesen közeleg a felvételi jelentkezési határidő. Még pénteken (február 24-én) éjfélig feladhatóak a felvételi jelentkezési lapok a szeptemberben induló egyetemi, főiskolai képzésekre. Nagy felelősség ilyenkor bármilyen tippet is adni a nyilvánosság előtt. Mindazonáltal úgy érzem, nem kerülhetem meg ezt a témakört ebben a blogban.

Ahogyan mindenki tudja, januártól új helyzet van a felsőoktatásban. Jön a tandíj (persze nem így hívják), szinte lenullázták a gazdasági és jogi tandíjmentes helyek számát. Aki pedig állami pénzből szerez diplomát, annak a képzési idő kétszeresét Magyarországon kell ledolgoznia.

1. A diploma jó befektetés. Ugyan szaktól és intézménytől is függ, de általánosságban elmondható, megéri diplomát szerezni. A felsőfokú végzettségűek körében minimális a munkanélküliség, magasabb a fizetés, mint érettségizettként. És ne feledjük: az egyetem/főiskola egyben értelmiségképző is. (ezzel nem azt mondom, hogy az érettségi utáni, előtti szakmatanulás nem hasznos)

2. Ne adjuk fel álmainkat. Aki (vagy akinek a gyermeke) elkötelezett egy szak(ma) iránt, minden vágya azt kitanulni, bele kell vágnia. Hosszú távon csak akkor érezzük jól magunkat a munkában, ha azt csináljuk, amit szeretünk.

3. Ne ijedjünk meg a tandíjtól. Az utóbbi hetekben kaptam egy kétségbeesett emailt egy szülőtől. Gyermekük turizmus-vendéglátás szakra készül a BGF-re, de – gazdasági szak lévén – szinte nulla esélye van állami helyre bekerülni, tandíjra pedig nincs pénzük. Való igaz, a képzési önköltség ezen a szakon a BGF-en 216 ezer forint/félév, ami 6 félévre 1,3 millió. Tudom, hogy mostanában sokan félnek a hitelfelvételtől, de ha ez a gyermek vágya, és az indulásnál nincs más lehetőség, fel kell venni. A Diákhitel 2-vel a teljes tandíj fedezhető és a tanulmányok alatt ösztöndíjak is pályázhatóak, diákmunkával szintén gyarapítható a bevétel. Persze sok tényezőtől függ a döntés, ami mindenkinek saját felelőssége.

4. Neves iskola mellett döntsünk. Ezért haragudni fog sok vidéki főiskola, egyetem képviselője, de én a budapesti nagy nevek (ELTE, Corvinus, BME, BGF) mellett teszem le a voksomat. Pusztán gazdasági szempontból. Budapesten összpontosul a legnagyobb gazdasági erő, itt működik a külföldi érdekeltségű cégek 60 százaléka, a főváros termeli a magyar GDP 40 százalékát. Innen kerül ki a céges döntéshozók zöme, itt alakul ki az a miliő tanárokkal, vállalatokkal, csoporttársakkal, amire egy életen át lehet építeni az itt működő cégeknél / intézményeknél.

Jómagam Balatonfüreden érettségiztem. Egy vidéki egyetem és az ELTE között tépelődtem, végül (osztályfőnököm javaslatára, amivel szüleim nem értettek egyet, mondván falusi gyerekként drága lesz a budapesti tanulás) az  ELTE-t céloztam meg, ahová bejutottam és ahol német és média szakokon végeztem. Mivel a magyar média Budapest-központú, biztos vagyok abban, nehezebb lett volna a pályakezdés, ha nem Budapesten tanulok. Jónéhány szerkesztőt, újságírót (többek között az Origo előző és jelenlegi főszerkesztőjét) budapesti egyetemi éveim alatt ismertem meg. A lakóhely közelében szerzett diploma a regionális álláspiacon lehet nyerő illetve azt sem szabad elfelejteni, hogy helyben (a szülőknél lakva) olcsóbb kitanulni.

Ha a gyermekem mérnöknek készülne, én budapestiként a Budapesti Műszaki Egyetemet ajánlanám neki. Jó döntés lehet az Audi miatt a győri Széchenyi István Egyetem, a Mercedes miatt a Kecskeméti Főiskola, a Bosch miatt a Miskolci Egyetem is.

Szeretném hangsúlyozni, ez nem ítélet az oktatás minőségéről. Sok kollégám, barátom van, akik Pécsett, Szegeden, Debrecenben végeztek és nagyszerű szakemberek lettek. Én most csak a kapcsolati háló, az álláskínálat alapján fogalmaztam.

5. Jogra csak az menjen, aki valóban jogász akar lenni. Szintén saját meglátás: a kilencvenes években, aki nem tudta, hogy mi akar lenni, valamilyen bölcsész vagy tanári szakot jelölt meg. Az utóbbi tíz évben ezt a szerepet egyre inkább a jog vette át. Nagyon jó alapdiplomának tartom mindkét területet, de például jogi oklevelet szerezni (ezt ügyvéd feleségem példáján látom) nagy áldozat. 5 év egyetem, majd az ügyvédi státuszig 3 év jelöltség, 1 év szakvizsga, tehát 9 év kőkemény tanulás és munka. Most pedig jön a tandíj, ami az ELTE-n 237 ezer forint félévenként, tehát egy jogászhallgató kitanulása 2,37 millió forinttal növekszik. Aki nem érez elhivatottságot a szakma iránt, neki ez már túlzott teher. (És akkor még a jogászok nehéz elhelyezkedéséről nem is beszéltünk…). Elhibázottnak tartom, aki a tandíjmentesség miatt ausztriai jogi tanulmányokat céloz meg. Magyarországon minimális eséllyel kap állást azzal a tudással, kint pedig szerintem a német anyanyelvű jogászokat részesítik előnyben.

A tandíjnak hozadéka lehet, hogy tudatosabb lesz a fiatalok szakválasztása. Olyan területet céloznak meg, ami érdekli őket, már építik a kapcsolatot a munkaadókkal az egyetem alatt, és azt is nézik, milyen esélyekkel keresik vissza később a tanulmányi költségeket.
Néhány hónapja beszéltem egy hölgggyel, aki nemzetközi tanulmányok szakon diplomázott Budapesten, két nyelven felsőfokon beszél. Fél éve nem talál állást, visszaköltözött a szüleihez egy vidéki nagyvárosba. Ő most eszmélt rá, hogy ez a diploma a gazdasági szférában keveset ér, hiányzik a pénzügy-számviteli tudás, inkább bölcsész szakra hasonlít. 

6. Ne építsük jövőnket az állami ígéretekre. Hoffmann Rózsa, a magyar oktatáspolitika irányítója mondta a minap a parlamentben, aki az állami szférában helyezkedik el, annak a képzését az állam utólag kifizeti. Ez egy pozitív jelzés. Ám azt mondom, ne erre az ígéretre építsünk. Semmi nem garantálja, hogy – még ha akarnánk is a közszférában dolgozni – valóban ott kapunk munkát. És ha nincs állami álláshely, ez az ígéret nem ér semmit.

Nem ígéret, hanem kötelezettség a hallgatói szerződés, amelynek egyik kemény kitétele: állami pénzből szerzett diploma esetén a képzési idő kétszeresét Magyarországon kell ledolgoznia a fiatalnak. Én arra biztatok mindenkit, ez a szempont ne befolyásolja, ha államilag támogatott helyre jelentkezik. Hogy miért ne?
- Ezt a kitételt vizsgálja az Európai Unió. Van rá sansz, hogy az eltörlését kérje 
- A diplomázás után 20 év alatt kell teljesíteni az elvárt időt (aki Nyugat-Európában helyezkedik el, 20 év alatt átlagfizetésből is könnyedén ki tudja ezt a költséget termelni)
- A következő 20-25 évben jöhet olyan kormány, amely ezt eltörli (és ez olyan népszerű intézkedés lenne, ami nem kerül semmibe).
- Kíváncsi vagyok, miként és mekkora apparátussal lehet a külföldre távozóktól 20-25 év távlatából a tandíjat behajtani.

7. Mérjük fel a külföldi lehetőségeket. Nem késő utánanézni a külföldi lehetőségeknek. Osztrák egyetemre például augusztus végéig lehet jelentkezni, és még nyitva szinte minden nyugat-európai ország egyeteme az ősszel induló képzésekre. Így még nem maradt le erről, aki most eszmél. Ha mégis magyar iskola mellett döntünk, mindenképpen menjünk ki a képzés alatt fél-egy évre egy külföldi egyetemre. Ezen a blogon már sokat értekeztem az Erasmus-program előnyeiről, csak egy fél mondat: Vétek kihagyni.

A felvételi jelentkezésről egyébként rengteteg hasznos info található a hivatalos oldalon, a www.felvi -n. Csak 1 dolgot hadd emeljek ki. Ha valaki 3 szakot jelöl meg, az első legyen a vágy, a második a realitás, a harmadik a mentőöv.

És még valami: ma még zajlik a HVG Állásbörze a budapesti Syma csarnokban. Aki kíváncsi, kiket keresnek a nagy multik, nézzen ki. Talán még kap egy utolsó impulzust az utolsó pillanatban.

Ha Nektek is van útravalótok, akkor írjátok meg ide kommentbe vagy nekem a karacsony_zoltan@freemail.hu címre.

A facebookon is fent van blogom. Ha tetszik, lájkolátok vagy ide is kommentelhettek. Ide néhány hasznos linket, hírt is felteszek, amit valóban fontosnak tartok.

Legutóbbi írásom, amelyben egy 52 évesen, minimális nyelvtudással Angliában munkát kereső és azóta gyárban dolgozó hölgyet mutattam be, aki szerény körülmények között él, de havi 100 ezer forintnak megfelelő fontot tesz félre, nos, az ő sztorija nagy visszhangot váltott ki. Kommentek a cikk alatt és a blog facebook-oldalán, emailek tucatjai a postaládámban Floridától Fehérvárig…

Kiderült az is, Klárán kívül vannak még ötvenesek, akik ennyi idősen vágtak neki életük nagy kalandjának.

Amikor a hölgy sztoriját megírtam, úgy gondoltam, néhány hétre lezárom ezt a témát, ám az olvasói reakciók egy része és néhány sajtóhír arra sarkallt, hogy néhány gondolatra maradjak még itt.

Voltak olvasók, aki felelőtlennek minősítettek engem. Úgy vélik, a hölgy példájával arra biztatok mindenkit, hogy szaktudás és nyelvtudás nélkül próbálkozzon. Bárki megtalálhatja a számítását és havi 100 ezer forintot félretehet. Ehhez csak annyi, én csak egy különleges sztorit írtam le, Klára minimálisan beszél angolul, angliai élet-és munkakörülményei pedig jelzik, mennyire kínkeserves is ez.

De van itt még sajtóhír az utóbbi napokból:

- A szoljon.hu megyei hírportál írta néhány napja, hogy több százezer forinttal károsított meg nehéz sorsú embereket egy csaló. Azt ígérte, Németországban majd munkát ad nekik, de a pénz befizetése után nyoma veszett. Egy duisburgi gyümölcscsomagoló üzemben kellett volna dolgozni, havi 1200 euróért (360 ezer forint), mindezeken túl a szállást ingyen biztosították volna, ám a csapat indulása előtt nyoma veszett. A szerkesztőség információi szerint a férfi korábban Spanyolországba szervezett munkákat. Ott narancsot kellett szednie a munkavállalóknak, akiket ki is utaztatott, azonban az elvégzett feladatokért pénzt nem kaptak. A kint rekedt munkásokat a rokonaik hozatták haza.

- A másik esetről a Blikk bulvárlap számolt be. Információik szerint busás fizetés ígéretével több tucat magyar férfit csaltak ki Mongóliába, majd ott embertelen körülmények között, rabszolgaként dolgoztatták őket. A hét minden napján, napi 10-12 órában kellett dolgozniuk a Góbi-sivatagban, megfelelő ellátás és szakszerű orvosi felügyelet nélkül, sőt ki sem fizették őket. Többen maradandó sérüléseket szereztek, és az egyik munkás, az 54 éves P. János egy éjszakai műszak előtt holtan esett össze. A Blikknek nyilatkozott Kasza József, aki a férfi szobatársa volt Mongóliában. Kasza szerint P. Jánost koordinátorként vették fel, de végül a többiekhez hasonlóan neki is napi tíz órát kellett "embertelen hidegben megfelelő ruházat és védőfelszerelés nélkül, a kőmorzsoló gépek mellett dolgoznia olyan porban, amiben két métert nem látott az ember".

Az esetek kapcsán felvetődik a kérdés, hogyan lehet kiszűrni a csaló munkaközvetítőket,  és ki találja meg a számítását külföldön.

1. Én mindig azt javaslom, ha valaki munkaközvetítőnek adja ki magát és vonzó ajánlattal áll elő, kérjük el a nevét, a cége nevét és nézzünk utána az interneten. Egy komoly munkaerő-közvetítőnek van weboldala és valamilyen múltja is. Sőt, nem bújik el, hanem hirdeti is magát. Ő ugyanis akkor kap pénzt a megbízótól, ha határidőre megfelelő képzettségű munkavállalókat kiközvetít. Ergo: érdekelt abban, hogy bővítse adatbázisát, hogy elérhető legyen. Még valami: az állásközvetítőknek regisztráltatniuk kell magukat, közvetítői számmal kell rendelkezniük. Ezt is el lehet kérni.

2. Irodai cím és vezetékes telefon. Aki csak mobilszámot ad meg, eleve gyanús. Megeshet, hogy annyira mobil a munkavégzése, hogy csak így elérhető, de céget székhely nélkül be sem lehet jegyeztetni.

3. Ne fizessünk a közvetítésért. Ezt már jogszabály írja elő, hogy álláskeresőtől nem kérhető pénz állásközvetítés címén. A munkaközvetítő „fizetős ügyfele” a (külföldi) munkaadó. Hogy milyen tarifákkal dolgoznak, nem tudom. Magyarországon belüli közvetítésnél az éves bér bizonyos százaléka (15-25) a díj, de ez nem a munkavállalót terheli. Az már más kérdés, hogy utazás és albérlet címén a közvetítő kérhet pénzt. Egyébként mindkettő megoldható saját szervezésben. De ha mégis a közvetítővel megy az ember, akkor is csak a buszra felszálláskor fizessük ki az útiköltséget.

4. Nyelvtudás nélkül ne menjünk. Kicsit szégyellem ideírni, annyira evidenciának tűnik. Gondoljunk csak bele, mennyire kiszolgáltatottak leszünk. Nem értjük a munkaszerződést, a vezetői utasításokat, nem tudunk beilleszkedni a többségi társadalomba. Céltáblái lehetünk visszaéléseknek (pl. pénzügyi viták albérlet ügyben)

5. Ne dőljünk be a mesés ajánlatoknak. Aki szakképzettséget nem igénylő munkáért több ezer eurós fizetést ígér, bizonyosan hazudik. Aki hisz az ilyen hirdetésekben, csalódni fog. Bárhol a világon az a munkaerő kapós és azt fizetik meg, akit a helyi álláspiacon nem találnak vagy nincsenek kellő számban. Ilyenek Nyugat-Európában a mérnökök, az informatikusok, az egészségügyi dolgozók, az építőipari szakmunkások, helyenként a vendéglátóipari szakmák képviselői. Klára, az előző cikkem szereplője, szakképzettség nélkül gyári munkát kapott. Nem volt ugyanis megfelelő mennyiségű munkaerő, és ő csak a brit minimálbérért dolgozik. Azért takarít meg 300 fontot, mert szerény körülmények között él.

6. Legyen pénzügyi tartalék. Még ha van állásígéret is, én nem mennék ki 3-4 havi megélhetés fedezete nélkül. Gondoljunk csak bele: eleve 1 havi albérlet + 1 havi kaucióval kell indítani.

7. Kell hozzá egy bizonyos személyiség. Csak a pénz miatt ne menjünk. Nyitottság és kalandvágy. Szerintem e kettő mindenképpen kell hozzá. Pár éve találkoztam két, külföldet megjárt hölggyel, akik kérdőíves kutatásukat mutatták be nekem. A világ különböző részeire kivándorolt magyar munkavállalókat kérdezték. A legérdekesebb megállapítás: a többség a pénzkeresés miatt ment ki, de több év távlatából a kintlétnek nem ez a fő hozadéka. Sokkal inkább a személyiségbeli változás; toleránsabbak, határozottabbak, talpraesettebbek lettek, jobb lett a problémamegoldó, önérvényesítő képességük.

Megígértem, Kláráról időnként hírt adok. Nos, folytatja gőzerővel az angoltanulást. Most egy magyar hölgyet is talált, akitől a nyelvtant jobban meg tudja tanulni. Nagyon motivált és köszöni a drukkolást. ?

Ha van kedvetek, lájkoljatok a facebookon.
Kérdés esetén a karacsony_zoltan@freemail.hu címre írjatok.

UPDATE:

E poszt megjelenése után írt nekem Pári Zsolt munkaerő-közvetítő, aki egy évtizede van a szakmában. Idézek leveléből szerkesztve:

"Az ön által írt cikk segítség lehet kikerülni ebből a csapdából, ami a külföldi közvetítések esetében még rosszabb, mintha itthon próbálnák meg "eladni" őket. A felsorolt ismérvek nem minden esetben megbízható támpontok azonban.  5 éve foglalkozom közvetítéssel a saját cégemben és az előtt 6 évig voltam nagyobb cégek vezetője. Most, mivel kis cég vagyok és nem vagyok tőkével eleresztve, nincsen weboldalam.

Érdekes módon nincs is rá szükségem. A megbízóimat nem zavarja, sőt.
A jelölteket elég kreatív módon még is megtalálom és olyan pozíciókat töltök be sikeresen mint IT fejlesztők, vagy Key Account Manager, vagy kereskedelmi igazgató stb.

Nem szeretek névtelenséget kérő alanyokról portrét írni, mert akkor igazi, ha arcot és nevet lehet hozzá kapcsolni. De annyi elkeseredett levelet kapok 50 körüli álláskeresőktől, hogy ez a sztori szerintem mindenkinek tanulságos. Egy 52 évesen kirúgott hölgy sikertelen álláskeresés után svájci frankos hitellel a nyakában elhatározza, megpróbál Angliában állást találni. Kell hozzá bátorság, vagányság, kockázatvállalás, kitartás, de itt a jó példa, hogy működik.

Néhány héttel ezelőtt kiposztoltam egy hírt a facebookon, hogy a magyar fiatalok harmada menne külföldre. Erre írt egyik kedves olvasóm, hogy nem csak a fiatalok mennek, ő ismer olyasvalakit, aki 50 éves elmúlt és tavaly hagyta itt az országot, most Angliában dolgozik. Kértem, hozzon össze vele, legalább egy skype-os beszélgetésre, mert érdekes sztorinak sejtettem. Kedd este sikerült is beszélnem vele, valóban tanulságos és nem mindennapos történet az övé. Mikor elbúcsúztunk, abban maradtunk, nevét ne írjam le. Így nevezzük a hölgyet Klárának, ettől függetlenül szóról szóra azt írom le, amit tőle hallottam.

Még csak válaszra sem méltatták a magyar munkaadók

Klára most 53 éves, 22 éven keresztül egy vidéki kisvárosban egy telekom cég ügyfélszolgálatán dolgozott. Tavaly márciusban kirúgták. Akkor annyira nem bánta, mert belefáradt a call centerek monoton munkájába, és úgy vélte, talál magának másik állást. Kellett az újabb munkahely, mert ugyan kapott végkielégítést, ám svájci frankos lakáshitele van és nem akar mástól kölcsönkérni. Három hónapon át próbált állást keresni Magyarországon, de pályázatait még csak válaszra sem méltatták. A sorozatos kudarcélmények után úgy gondolta, Magyarországon nem terem számára babér, ezért eldöntötte, Angliában próbálkozik. Elkezdte nézni a netes fórumokat. Rengeteg rémtörténetet olvasott, ám azt is látta, még az ottani minimálbérből is meg fog tudni élni.

Kockázat nélkül nincs siker

A sok hajmeresztő sztori ellenére úgy vélte, kockázat nélkül nincs siker. Keresett egy közvetítőt, fizetett neki 600 fontot (200 ezer forint), aki ezért repülőjegyet, 1 havi szállást, bejelentést és munkaajánlatot ígért. A közvetítő állta szavát, így Klára Londonban a közvetítőnél lakva vészelte át az első hónapot. A helyi Job Centerben (ez az angol állami munkaközvetítő hivatal) néhány nap múlva munkát is kapott, egy papírgyárban kartonokat, díszeket kellett csomagolnia. „Fizikailag nehéz munka volt. Az első éjszaka egy litván fiúval dolgoztunk párban, hát nagy különbség volt a munkaritmusunkban” – meséli. Egy műszakért (12 órás) 60 fontot (20 ezer forint) kapott, amivel elégedett volt.

Átverte az angol főbérlő

A gondok akkor kezdődtek, amikor eltelt az első hónap, új albérletet kellett keresnie és munkája is véget ért, egy másik gyárba irányították. Közvetítője egy angol hölgyet talált neki, akinél pokollal ért fel az ott töltött hónap. Első alkalommal munka után, hajnali 4-kor próbált meg bejutni az egyébként üres albérletébe, de a tulajdonostól kapott kulcs nem nyitotta a zárat. Klára pedig egy idegen város, idegen háza előtt ácsorgott hajnalban és nem tudta, hogyan tovább. „Borzalmas érzés volt az a néhány óra.” A tulajdonos ígérte ellenére nem volt net, telefon a lakásban, a végén pedig azzal fenyegette, feljelenti a rendőrségen ékszerlopásért, aminél abszurdabb vádat Klára nem tudott elképzelni. Végül úgy távozott, hogy a 300 fontos (100 ezer forint) kaucióját nem látta viszont. „Mindenkinek át kell esnie a tűzkeresztségen. Nem ismerek olyan magyart, akinek simán ment volna az első néhány hónap” – fogalmaz.

Havi 300 fontot félretesz

Mindeközben új munkát kapott a Job Centertől. Most a Londontól 40 kilométerre található Harlowban egy kolbászgyárban dolgozik, szintén csomagolási munkát végez, szinte csak lengyel munkatársakkal. „Ők egymás között lengyelül beszélnek, így nem igazán tudtam beilleszkedni, és az angolom sem fejlődik munkában, de nem zavar, dolgozom, pénzt keresek.” Albérletet is a városban talált, hat magyarhoz költözött be egy házba, havi 240 fontos (80 ezer forint) bérleti díjért. Munkahelyére gyalog közlekedik, naponta kétszer 40 percet kell sétálnia, de soha nem riadt vissza egy kis mozgástól.

A nehézségek ellenére megvan. Csak a legszükségesebbekre költ, szerinte olcsóbb az élet a magyarnál és havi 300 fontot (100 ezer forint) tud félretenni.

Idősgondozóként nettó 2000 font

„A legnagyobb gondom, hogy gyengén beszélek angolul, így pedig nem vesznek emberszámba.” Klára éppen ezért angolul tanul az egyik helyi keresztény egyházközségnél minimális, 1 fontos óradíjért és 10 fontért az albérletbe is jön egy angoltanár, itt hárman osztoznak a költségeken. „Ezt az évet az angol fejlesztésére szánom. Jobb angollal kaphatnék idősgondozói munkát, amivel nettó havi 2000 fontot kereshetnék.”

Klárának hosszú távú céljai is vannak. „Nyugdíjas éveimre a horvát tengerpartra vágyom, ott szeretnék egy kis lakást” – sóhajt. Addig még sokat kell dolgoznia. De ő akar és küzd és célba fog érni. Ez már az én jóslatom.

Kommentem: Klára nem akart tétlenül otthon ülni, az állam pénzén élni, hanem 52 évesen élete nagy kalandjába vágott. Vannak rövid (angoltanulás, idősgondozói munka) és hosszú távú (horvátországi lakás) céljai, ami szerintem sok nehézségen át fogja lendíteni. Csak azt tudom neki mondani: hajrá!

Ha vannak hasonlóan érdekes sztorijaitok bármilyen állástémában,  kérlek írjátok meg a karacsony_zoltan@fremail.hu címre.

A blogomnak van facebook-oldala is. Ha követnétek, lájkolnátok, várok mindenkit és köszönöm.

És még egy kérdés: ti belevágnátok angliai álláskeresésbe?

E posztot egy tegnap esti MTI-s hír ihlette. Idézek:

„Heves ellenkezést váltott ki Norvégiában egy munkahelyi mosdószünet-figyelő rendszer, amely a mellékhelyiségekben naponta nyolc percnél többet időző beosztottakról riasztást küld főnökeiknek.
A regulát a DNB biztosító vezette be telefonos hívásközpontjában. A nyolc perces napi kvótaszigort az alkalmazottak érdekképviseleti szervei az emberi jogok megsértésének bélyegezték és elfogadhatatlannak tartják.
A vállalat közölte, az újítással nem méricskélni akarják, hogy egyes dolgozók mennyi időt töltenek a mellékhelyiségekben, hanem a betelefonáló ügyfelek maradéktalan kiszolgálását biztosítani. A cég ugyanakkor hozzátette, felülvizsgálja új politikáját.”

Az írásból az is kiderül, nem ez az első eset az északi országban a munkaközi szünetek kontrolljára. Egy másik cég „toalettnapló” bevezetésével próbálkozott, amelyben a kollégáknak írniuk kellett, mennyi időt töltenek a mellékhelyiségben. Egy harmadik cég elektronikus vécékulcskártyával látta el dolgozóit, hogy pontosan nyomon követhesse a kieső munkaidőt.

Munkaadói pofátlanságok mindenhol előfordulnak. Most jöjjön néhány eset, amelyekről az utóbbi időben hallottam.

1. Munkatársak illegális megfigyelése

Erre jó példa a német Lidl áruházlánc, amely 2008-ban titokban figyelte dolgozóit. Kamerákat szereltek a boltokba azzal az ürüggyel, hogy a tolvajok ellen védekeznek, miközben a monitorok előtt ülő ellenőrök alaposan dokumentálták, ki, mikor, mennyi időre megy vécére, ki kivel van szerelmi viszonyban, ki tűnik alkalmatlannak a munkára. Az áruházlánc végül 1,5 millió eurós bírságot kapott a tartományi adatvédelmi megbízottól illegális adatgyűjtés címén.

2. Kirúgás e-mailben

Hivatalosan persze így nem lehet a dolgozónak felmondani, vannak azonban munkaadók, akik először így jelzik szándékukat. Így jártak az Ombudsmani Hivatal dolgozói, akik január másodikán fel is vették a megadott időpontban a munkát, hogy aztán bő egy órával később, negyed 10 felé megkapják az ombudsmani hivatal új főtitkárának e-mailjét arról, hol kell átvenniük a felmondóleveleiket. Az origo írása szerint, az elbocsátottak a levél szerintük cinikus záró sorait is sérelmezik, ebben Zombor Ferenc azt írja: "őszintén remélem, hogy sokrétű tapasztalatait hamarosan egy minden szempontból megfelelő munkakörben kamatoztathatja".

Az érintettek szerint a távozás körülményei is megalázóak: a kirúgottak egyetlen órát kaptak a papírok átvételére és a diszkrét, személyes ügyintézés helyett egy csoportban rendelték le őket a hivatal átmeneti személyzeti osztállyá alakított panaszirodájára.

3. Kirúgás sms-ben

Ugyancsak az új technológia tette lehetővé a felmondás sms-es formában történő közlését is (ez is kevés egyébként, szintén első infóként veti be néhány munkaadó). Egy példa a közelmúltból: a Brüsszelben tárgyaló Teodor Baconschi román külügyminiszterrel például így közölte főnöke (Boc miniszterelnök illetve stábja) január elején, hogy nem tart igényt a jövőben munkájára.

4. Kirúgás telefonon

Valószínűleg élete egyik legkellemetlenebb telefonján volt túl tavaly szeptemberben Carol Bartz, a Yahoo már csak ex-vezérigazgatója. Az igazgatótanács elnöke, Roy Bostock ugyanis telefonon közölte vele, a cég nem tart igényt a munkájára. Bartz iPadjéről küldött egy utolsó üzenetet alkalmazottainak: “Sajnálom, de most rúgott ki telefonon az elnök". A menedzsert felháborította a felmondás módja, egyebek mellett a személytelenséget nehezményezte.

5. „Próbahét”, „gyakornoki program” fizetés nélkül

Büféknél, kisebb vendéglátóegységeknél, butikoknál megesik, hogy az állásra pályázóknak azt ígérik, egyhetes (vagy akár hosszabb) próbamunka után döntenek alkalmazásukról. Miután a pályázók ledolgozzák az adott időt (például pultosként, mosogatóként, takarítóként), azt mondják, nem feleltek meg a követelményeknek, és próbahétre hivatkozva egy fillért sem fizetnek.

Némileg körmönfontabban utasítják el a fizetést azok a cégek, amelyek hangzatosan „gyakornoki programot” hirdetnek fiataloknak (egyetemistáknak, pályakezdőknek). A fiatal azt várja az ingyenes gyakorlattól, hogy beletanulhat szakmájába és később státuszt kap a cégnél. Valójában azonban adminisztratív (betanított irodai) munkát végez, a gyakornoki idő elteltével pedig szélnek eresztik.

6. Kamu álláshirdetés feladása

Vannak cégek, amelyek frissíteni szeretnék pályázói adatbázisukat. Rosszabb esetben marketingkampányukhoz vadásznak e-mail címekre, telefonszámokra. A módszer egyszerű: feladni egy vonzó álláshirdetést (marketingasszisztens, menedzserasszisztens) és máris özönlenek a személyes adatoktól hemzsegő önéletrajzok. Nem ritka, hogy irodai adminisztratív munkára néhány nap alatt több száz álláspályázat érkezik.

7. A pályázás feltétele: egy drága képzés elvégzése

Vannak munkaadók, amelyek pénzt akarnak kifacsarni a pályázókból. Egy takarítócéghez pályázó hölgy mesélte, a munkaadó a felvételt egy általa szervezett képzéshez közötte, aminek részvételi díja egyhavi fizetésnek felelt meg. Hiába magyarázta a pályázó, neki van végzettsége, szakmai tapasztalata, a cég nem tágított.

8. Csábító otthoni távmunka-ajánlatok

Nem kell sokat böngészni a világhálón, hogy csábító, otthonról végezhető marketinges munkákba ne bukkanjunk. Ha jobban megvizsgáljuk az ajánlatokat, láthatjuk, nagy részük vállalkozói alapon végezhető jutalékos munka, ami nem marketing, hanem telefonos értékesítés. Nem a munka tartalmával van problémám, hanem a megtévesztő csomagolással.

9. Aki nem jelenti be alkalmazottait...

A munkaadói költségoptimalizáció olcsó, de illegális módja, nem bejelenteni az alkalmazottakat az állami szervek felé. Mivel a munkavállalók nem feltételezik, hogy elmarad a munkaadói járulékfizetés, ezért a keserű pirulát akkor kell lenyelniük, ha valamilyen állami ellátásra tartanak igényt (táppénz, munkanélküli segély, nyugdíj).

10. Külföldre közvetítés busás pénzért

Állásközvetítés címén a közvetítő cég nem kérhet pénzt álláskeresőtől. Ennek ellenére minden évben felbukkannak sztorik Spanyolországba toborzott eperszedőkről, angliai munka ígéretével rászedett fizikai munkásokról. A trükk egyszerű: regisztráció címén elkér a közvetítő néhány száz eurót, (valaki még a transzfert is elintézi), aztán a cég felszívódik a munkavállaló pedig állás és pénz nélkül marad...

Ez csak tíz példa az utóbbi időből és amit veszélyesnek érzek. Ha valaki szeretné folytatni a sort, írjon a blog facebook-oldalára, a cikk alá kommentbe vagy mailben a karacsony_zoltan@freemail.hu címre.