Még csak február van, a diplomás álláspiacon máris itt a tavasz, amely hagyományosan az állásbörzék szezonja. Mától április végéig a munkaadók Győrtől Debrecenig 15 egyetemi, főiskolai karrierfórumon vadásszák a tehetségeket, és ezen a héten rendezik a felsőoktatástól független HVG Állásbörzét is (utóbbiról élőben a Twitteren ITT tudósítok szerdán). Mit lehet kihozni álláskeresőként mindebből?

„Javaslom, menjen fel weboldalunkra, ahol minden állásajánlatunk megtalálható”
„Kérem, regisztráljon céges weboldalunk ’Karrier’ szekciójában, ahová feltöltheti önéletrajzát és ahol pályázhat állásainkra.”

Aki jártak már állásbörzén, számára ismerősek ezek a mondatok. Így hangzanak ugyanis a standok mögött álló, makulátlanul felöltözött, mosolygó, illatfelhőben úszó munkaadók sablonválaszai. Amikor a harmadik standnál is ugyanezt hallja az érdeklődő, már dörmögi is maga elé az „Ezért felesleges kijönni” mondatot, aztán egykedvűen veszi az irányt a büfé, majd a kijárat felé.

Ne tegyétek!

Egy állásbörzéből sokkal többet ki lehet hozni ezeknél a közhelyes válaszoknál. Csak megfelelő hozzáállással és felkészültséggel kell a helyszínre érkezni.

 

Kiket várnak az állásbörzéken?

Az egyetemi, főiskolai rendezvényeken a még tanulókat vagy éppen diplomázókat. A HVG Állásbörzéjén frissdiplomásokat, és néhány éve végzett szakembereket.

 

Mi a helyes álláskeresői hozzáállás?

- Gondold át, hogy milyen munkakörök jöhetnek szóba, mire érzed magad alkalmasnak. Ha ezt letisztázod (akár ismerősök, tanácsadók segítségével), máris előrébb tartasz. Sok álláskereső úgy lép oda a standhoz, hogy "közgazdász vagyok, milyen állást tudnak nekem ajánlani?"

- Nézz utána még a rendezvény előtt, mely cégek lesznek jelen, milyen állásokat kínálnak. A kiállító cégek listáját a rendezvények weboldalán megtalálod. Ha nincs fent, hívd fel a szervezőket. (Ez már proaktív hozzáállás, de versenyelőnyt jelent)

- Válaszd ki azokat a munkaadókat, amelyeket feltétlenül fel akarsz keresni. Nézz utána néhány alapadatnak még otthon (mivel foglalkozik, iparág, cégnagyság, termékek). Kellemetlen úgy kezdeni a standnál a beszélgetést, hogy "maguk mivel is foglalkoznak?"

- Ugyan sok esetben már elektronikus formában kérik a pályázati anyagot, azért néhány papír CV-t vigyél magaddal. Csak akkor add le, ha helyben gyűjtik és később nem lehetséges pályázni. Máskülönben a helyben kapott infók alapján a cégre és pozícióra írt önéletrajz erősebb)

Milyen cégek járnak állásbörzére?

A nagy budapesti állásbörzék (HVG, Corvinus, BME) elsősorban a nagy, multinacionális vállalatok toborzási terepei. Itt autóipari, gépipari, informatikai, pénzügyi cégek keresik a legtöbb új munkavállalót.  A vidéki főiskolákon, egyetemeken már megjelennek a helyben működő nagyvállalatok, állami cégek is. Kkv-k viszont elvétve. Nekik nincs akkora kapacitásuk, hogy megszervezzék az állásbörzés jelenlétet és akkora számban nem is keresnek új munkaerőt, hogy ez megérje nekik.

Megtalálhatóak még a börzéken a HR-szolgáltatók – személyzeti tanácsadó, munkaerőkölcsönző cégek állásportálok, képző intézmények is.

 

Miért jönnek a kiállítók?

- Új munkatársra van szükségük.

- Önéletrajzokat gyűjtsenek, adatbázist frissítsenek. Akadnak kiállítók, amelyek későbbi kereséseikhez vagy a CV-adatbázis minőségének javítása miatt látogatnak ki. (Például személyzeti tanácsadóknál előforduló motiváció) 

- Építsék munkaadói márkájukat. Főként nagy multi cégekre jellemző, hogy az állásbörzére reklámrendezvényként tekintenek. Nem csupán termékeiket mutatják be a standok mögött, hanem vonzó munkaadóként jelennek meg. Hogy a legjobb álláskeresőket ők szerezzék meg.

- Ügyfeleket szerezzenek. Ide elsősorban képző intézmények vagy szolgáltatók (OKJ-s tanfolyamokat., külföldi tanulást, nyelvtanulást, karriertanácsadást kínáló cégek) tartoznak, amelyek nem ajánlanak állást.

Próbáld meg a kinézett kiállítókat ez alapján osztályozni. Ahol a fókusz az új munkatársak felvételén van, ott érdemes ütni a vasat és azoknál a standoknál kell több időt tölteni.

Mérd fel azt is, hogy kik jöttek el az adott cégtől. Nem mindegy, hogy egy hostessel, a HR-asszisztenssel, a szakmai részleg képviselőjével vagy magával a döntéshozóval beszélgetsz.

Mit lehet álláskeresőként kihozni egy állásbörzéből?

- Információgyűjtés. Ez az a fórum, ahol rövid idő alatt sok munkaadóval el lehet beszélgetni. Felmérhetőek az elvárások, a körülbelül kereshető fizetés, a kiválasztás menete, a várható munkakezdés. Nézz be néhány érdekesnek tűnő cég előadására.

- Önéletrajz javítása, állásinterjúra készülés. Több ingyenes szolgáltatás elérhető állásbörzéken. Ilyen például a CV-írási tanácsadás, amelyen tanácsadói segítséggel javítható az önéletrajz. A másik ilyen a próbainterjú, amelyen szintén HR-szakértővel lehet egy állásinterjús helyzetet szimulálni. Hasznos lehet a pályázási fotókészítés is.

- Szakmai gyakorlatra pályázás, diplomamunkaírás kipuhatolása. A felsőoktatási börzéken mindkettő top téma.

- Pályázás elindítása. A standoknál leadható a pályázati anyag. Ahová személyzeti döntéshozó is eljön, ott pedig egy jó fellépéssel még az interjúra való behívás is elérhető.

Ne várj gyors sikert! Nem fogsz állással távozni. Ha azonban felkészült, udvarias, érdeklődő és proaktív vagy, közelebb kerülsz egy új lehetőséghez.

Állásbörzék a következő hetekben

Február 25. Budapesti Gazdasági Főiskola („Külker”)

Február 26-27. HVG állásbörze (Budapest, Syma csarnok)

Március 5-6. Budapesti Corvinus Egyetem - KarrierExpo

Március 12-13.Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

Március 21. Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola

Március 26. Szegedi Tudományegyetem

Március 26-27. ELTE ÁJK Jogász Állásbörze (Budapest)

Április 2. Szent István Egyetem (Gödöllő)

Április 2. Miskolci Egyetem

Április 2. Budapesti Gazdasági Főiskola (PSZK)

Április 8-9. Széchenyi István Egyetem (Győr)

Április 16. Általános Vállalkozási Főiskola (Budapest)

Április 16. Kecskeméti Főiskola

Április 24. Debreceni Egyetem

Április 25. Zsigmond Király Főiskola (Budapest)

Április 28.-29. Pécsi Tudományegyetem

Szolgálati közlemények:

Szerdán (és valószínűleg csütörtök délután) kint leszek a HVG Állásbörzén. Élőben Twitteren tudósítok az eseményről. Ezen a linken követhettek.

A Klubrádió Szolidaritás műsorában is megosztottam néhány gondolatot az álláskeresésről. Március 3-án délután lesz hallható.